A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Mindent összevetve a Roman Abramovics nevével fémjelzett időszakot követő évek első igazán sikeres idényén van túl a Chelsea, hiszen a Premier League-ből kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, megnyerte a harmadik számú európai kupasorozatot, a Konferencialigát, majd nem kis meglepetésre, a döntőben a BL-győztes Paris Saint-Germainen átgázolva behúzta minden idők első 32 csapatos klubvilágbajnokságát az Egyesült Államokban. Azt hihettük volna, ezt látva kicsit csavar a struktúrán, s leáll a folyamatos játékosvásárlással a Todd Boehly, Behdad Eghbali tulajdonospáros, ám ezt korántsem következett be. 

Az említett két üzletember vezetésével 2022 tavaszán került a Clearlake Capital cégcsoport tulajdonába Anglia egyik legsikeresebb klubja, a hatalmas népszerűségnek örvendő Chelsea, amely nem egészen egy évvel azelőtt még BL -döntőt nyert Thomas Tuchellel a kispadon, Roman Abramoviccsal a tulajdonosi székben. Aztán jött az orosz–ukrán háború, az utóbbinak mennie kellett, az amerikaiak pedig átvették az irányítást a londoni kékek felett, de akkor még nem is sejtettük, hogy olyan unikális üzletpolitikai stratégiával érkeztek, amelyet az elitfutball korábban nem tapasztalt. 

Hiába a közeli BL-győzelem, a Chelsea szépen lassan a teljes keretét lecserélte, olyannyira, hogy a több mint egy hónapja klubvilágbajnok csapatból egyedül a jobbhátvéd Reece James volt részese a már emlegetett 2021-es sikernek, ő maradt csak hírmondónak. A Boehly, Eghbali páros hatalomátvétele óta a téli és a nyári szezonokat összeadva összesen hét átigazolási időszakon esett át a klub, ami több mint három évet ölel fel, ez idő alatt pedig csaknem 1.7 milliárd (!) eurót költött el új játékosok szerződtetésére. A 2022–2023-as idényben több mint 600 milliót, azt követően 400 felett, majd valamivel 300 alatt, míg az idén nyáron 279 millió eurót, de a költéssorozatnak még nincs vége, ha hinni lehet a sajtóhíreknek, pletykáknak… Az igazsághoz tartozik persze, hogy befolyó összegből sem volt hiány, a klub 820 millió euró ellenében értékesített futballistákat, de ez még mindig masszív 900 milliós mínusz, ami a teljes (tehát nyári, téli) átigazolási időszakokra bontva laza 225 millió eurós átlagot jelent költésekben. 

Mégis hogyan lehetséges ez? Miért nem lép közbe a Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vagy a Premier League korábbiaknál jóval szigorúbb pénzügyi szabályzata? Nos, azért, mert ha kötélen táncolva, kiskaput keresve és átjátszva, machinációk teljes sorát bevetve is, de szabályosan működik a Chelsea. Boehlyék alapstratégiája az első perctől kezdve az volt, hogy a pénzügyi amortizációt kihasználva átigazolási összeget tekintve borsos árú labdarúgókat csábítanak el alacsony fizetéssel, rendkívül hosszú, hat-, hét-, nyolcéves szerződésekkel, így a megállapodásokat is kedvezőbb feltételek mellett tudják lekönyvelni az emlegetett ellenőrző szervezeteknek. Az UEFA azonban gyorsan közbelépett, s bevezette, hogy az amortizáció legfeljebb öt évre szólhat, mindegy, ki milyen hosszú távú kontraktust kötött, addigra a Chelsea már számos játékost igazolt át ezzel a módszerrel. 

Persze a fent említettek senkire sem hatnak újdonságként, évek óta tudjuk, hogy így indult Clearlake-projekt Londonban, de naivan azt hihettük, miután pénzt nem sajnálva gyakorlatilag a teljes keretét átalakította a klub, s fiatal tehetségek teljes garmadáját szerződtette, leáll, és elkezd konzervatívabb módon működni. Boehlyék mesterterve azonban itt nem ért véget, erre ezen a nyáron is csattanós választ kaptunk. A Chelsea kihasználja azt, hogy a 2022 nyara óta igazolt fiatal (!) futballistáinak jobbára alacsony fizetést adott, így gyakorlatilag bárhová elsózhatja őket, ha már nem tart rájuk igényt, nagyot nem fog bukni az üzleten, főleg, hogy Szaúd-Arábia is belépett a képbe, amely egyetlen, Európában valamit is számító névért sem rest dupla, tripla akkora összeget fizetni, mint amekkora a valós értéke. 

A Chelsea így a legutóbbi és a még a mostani nyáron is már azt a keretet kezdte lecserélni, amely Boehlyék érkezése óta állt össze. Ha csak ezt a legutóbbi időszakot vesszük alapul, akkor a klub immár több mint 230 millió euró ellenében értékesített labdarúgókat, olyanokat, mint Joao Félix (Al-Naszr), Noni Madueke (Arsenal), Kiernan Dewsbury-Hall (Everton) vagy éppen Armando Broja (Burnley). Utóbbi neve az albánok elleni oda-vissza elszenvedett vb-selejtezős vereség miatt csenghet ismerősen a magyar válogatott szurkolóinak. Ezek a labdarúgók mind az elmúlt években, a Boehly-érában, nagy reményekkel érkeztek, ám mégis távoztak, ráadásul igencsak szép összegekért, így a tranzakciókból nem lett hatalmas bukta a Chelsea számára, az értük befolyó összeg pedig lehetővé teszi, hogy tovább folytatódjon az építkezés. olyan neveket még nem is említettem, mint Christopher Nkunku vagy Nicolas Jackson, akik alapból drágán, kezdőnek jöttek az elmúlt időszakban, a következő napokban viszont ők is távozhatnak.

 Bármennyire is furcsa, amit látunk, a Chelsea tudatosan, még azt is mondhatnám, hogy okosan működik így. Statisztikailag még a legjobban igazoló klubok is csak az esetek felében, nagyjából 50 százalékában igazolnak később meghatározóvá váló, jól beváló játékost, ezzel a mértékszámmal pedig a londoni kékek is tisztában vannak, ezért mennek rá a mennyiségre, s olyan szerződési feltételeket kötnek a labdarúgókkal, amellyel minimalizálják a kudarc kockázatát. Igaz, ez sem sikerülhet mindenkinél, elég, ha csak a 2023-ban 70 millió euróért szerződtetett Mihajlo Mudrikra gondolunk, aki gyenge teljesítményét követően még doppingbotrányba is keveredett – nála jó eséllyel százszázalékos veszteséget könyvelhetnek majd el Boehlyék. 

Annyira szokatlan, unikális és megbotránkoztató, amit a Chelsea évek óta csinál az átigazolási piacon keretépítés tekintetében, hogy az már valójában zseniális, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet rossz vége… A csapat még mindig masszív összegeket szór el a transzferpiacon, keresi a tökéletes kirakós összes darabját, miközben a Premier League pénzügyi szabályzatának büntetési határán táncol. Kérdés, meddig.

A legizgalmasabb részt persze a végére hagytam: kik érkeztek ezen a nyáron? Amikor ezeket a sorokat írom: Joao Pedro (Brighton) és Liam Delap (Ispwich) személyében két különböző stílusú csatár, akik ellenféltől függően válthatják majd egymást Enzo Maresca vezetőedző keze alatt. Jorrel Hato belső védő az Ajaxból, a csodatehetségnek kikiáltott Estevao a Palmeirastól, Jamie Gittens a Dortmundtól, valamint olyan, egyelőre kevésbé ismert futballisták, mint Dário Essugo (Sporting), Kendry Páez (Independente) vagy éppen Mamadou Sarr (Strasbourg) – az utóbbi persze a Chelsea Ligue 1-ben kiterjesztett multiklubmodellje segítségével. S hogy ki érkezhet még? Nos a hírek szerint Alejandro Garnacho (Manchester United) és Xavi Simons (RB Leipzig), ők együttesen még százmillió euró körül „fájhatnak” majd a londoniaknak. Egészen változatos, sokoldalú, merészen fiatal és egyben méregdrága a klub kerete, ismét övék a liga egyik legizgalmasabb csapata, de vajon fejlődni is sikerül? Ezt hamarosan meglátjuk… Mindenesetre a Premier League-bemutatkozás nem volt az igazi, az első fordulóban vasárnap hazai pályán nem sikerült győzni  a Crystal Palace ellen (0  –  0).

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!