NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 12:43
null
Fotók: Takácsi SE/Kovács Zoltán
Új rovatunkban az elmúlt években megújult sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Takácsiból érkezett képeslap.

Csaknem hatvan évvel ezelőtt társadalmi munkával alakították ki Takácsi község labdarúgást kedvelői az önkormányzat tulajdonában lévő egykori Levente-rét helyén a futballpályát, ám az öltözőre akkor még nem futotta önerőből. Évekkel később egy szerény, ám fedett helyet építettek a helyiek, s az 1990-es évek elején átalakították, felújították.

 

Most azonban pályázatok, az önkormányzat és a Veszprém vármegyei bajnokság harmadik vonalában szereplő Takácsi SE támogatásával a kornak megfelelően lett kicsinosítva az épület. Megújult és szigetelést kapott a külső homlokzat, az öltöző belseje is szép lett, valamint egy-egy raktár és vendéglátásra szintén alkalmas külső helyiség is épült az öltöző mellé.

 

A napokban pedig szintén pályázati pénzből elkészült a pálya melletti korlát, valamint a kapuk mögötti labdafogó háló. 

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Dévaványa – Új centerpálya mellé új öltöző

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 11:29

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 19:21

NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

Labdarúgó NB I
2024.12.10. 08:57

L’Équipe: 16 millió kattintás – A neves francia sportújság szerkesztőségében jártunk

Párizs 2024
2024.08.04. 07:58

Ujjongás után mérgelődés az NS-teraszon

Foci Eb 2024
2024.06.19. 23:51

Képzelt riport egy magyar olimpikonról – diákújságíró-verseny Szerencsen

Egyéb egyéni
2024.03.26. 09:00

NS-klub: A fiam a tisztességet, a tiszteletet örökölte tőlünk – Varga Barnabás édesapja

Magyar válogatott
2024.03.06. 08:19

120 év – 120 címlap: megrendelhető az ünnepi könyvünk a Nemzeti Sport 1903 óta íródó történetéről!

Egyéb egyéni
2023.12.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik