ALAPVONAL. Évtizedeken át el sem tudtam volna képzelni, hogy téli olimpián valaha is együtt üvöltök a családdal, most pedig azt is megéltem, hogy egyébként igen szelíd és mindenkivel barátságos feleségem habzó szájjal átkozza Kanadát, amiért a versenyzője hátulról meglökte és felborította a mi lányunkat.

ALAPVONAL. Szóval csak nyugi, ne akarjunk skandinávok lenni. Tanulhatunk tőlük, de nem mindent. Nem is kell. Nekünk megvolt a mi utunk, és az is a csúcsra vitt. Nem tűnt el, csak mi tértünk le róla.

ALAPVONAL. De nincs az az ostoba ember, aki ha nyerünk, azt bizonygatná, hogy igenis kikaptunk, ha ellenben kikapunk, arról igyekezne meggyőzni hallgatóságát, hogy tulajdonképpen nyertünk. A sport tisztaságának, normalitásának is köszönhetően lesz ez üdítő hangú, töltetű rádió.

ALAPVONAL. Csakhogy Laci bácsi, Feri bácsi, Józsi bácsi egyaránt nyitott, derűs, kiegyensúlyozott, elegáns öregúr lett. Mintha nem is közülünk vétettek volna; a legprofánabb pillanatban is érződött, hogy különbek nálunk, a többieknél, ugyanakkor ezt soha, egyetlen szavukkal, gesztusukkal sem kellett éreztetniük.

ALAPVONAL. Az év első hónapja tehát a kézilabda bűvöletében telik, az előttünk álló hetek sportsajtóját is az Eb tematizálja. Én viszont megállok sportéletünk első 2022-es ünnepnapjánál, január 6-nál. Ekkor, csütörtök este, a Nemzeti Színházban köszöntjük 2021 legkiválóbb magyar sportolóit.

ALAPVONAL. A 2022-es esztendő tehát újabb beteljesülő álommal kezdődik. Köszönet érte mindenkinek! Annak is, aki valóra váltotta, annak is, aki egyáltalán álmodni merészelte. Itt a karácsony, most érdemes vissza- és előre tekinteni. A leküzdött és leküzdendő megpróbáltatások mellett régi és új álmainkra is.

ALAPVONAL. Legutóbbi vb-érmeink, a 2003-as ezüst és a 2005-ös bronz alkalmával olyan világklasszisokat vethettek be kapitányaink, mint Radulovics Bojana, Farkas Ágnes, Pálinger Katalin, Görbicz Anita, Tóth Tímea, Vérten Orsolya. Az idei vb-n hozzájuk fogható játékosaink nem voltak – kivéve időnként Bíró Blankát –, ez nem kérdés.

ALAPVONAL. Bármerre jártunk a világban, tátottuk a szánkat, és úgy léptünk be egy-egy méreteivel és kulisszáival is lenyűgöző oroszlánbarlangba a mi »baromfiudvaraink« után, mint Dante poklának kapuján: felhagytunk minden reménnyel.

ALAPVONAL. Azóta tudom, hogy női kézilabdában verseny közben lakodalmat ülni, temetni, ítéletet hozni és hirdetni a könnyelműségnél is több. Ostobaság. Mert az eddigi tizenhárom vb, amelyen jártam, mindegyike a hullámvasutat idézte, legfeljebb a pálya vonalvezetése, a magasságok, a mélységek voltak mások.

ALAPVONAL. Ha fogalmazhatok ilyen bárdolatlanul, azt utálom a legjobban a sportban, ha ilyen »meccseket« nem játszanak le. Ha nem hirdetnek végeredményt ott, ahol az elemi emberi tisztesség, a sport maradék – de a közélet egyéb terepeihez képest még így is üdítő – tisztaságába vetett hitünk a tét.

ALAPVONAL. Kim Rasmussen edzői pályája rendkívül ígéretesen indult, hozzánk érkezésekor rokonszenves, nyitott embernek tűnt. Hogy mikor, miért és mi siklott ki, talány. Mindenesetre kár lenne érte, ha innen az ötvenen máris csatlakozna a megélhetési trénerek népes és csupán látszólag elégedett táborához.

ALAPVONAL. A fentiekből adódóan messze nem olyan éles tehát a határvonal feddhetetlenség és becstelenség között, mint azt első hevületünkben hinnénk. Mondhatjuk, a csalás a beismeréseken túl kezdődik.

ALAPVONAL. Megszűnt a varázs. Futballistáink gladiátorokból visszavedlettek munkavállalókká, akik elvégezték a »melót«, hiszen futottak, szereltek, passzoltak, de semmi több. És mivel képességeik a nemzetközi mezőnyben középszerűek, plusz érzelmi töltet híján minden további nélkül kétszer is kikaphatnak az albánoktól.

ALAPVONAL. A harmadik évezred ugyanis a sportban is egyre kevésbé a csodák kora. Még azt sem állíthatom, hogy mindent a racionalitás ural, mert egyre több nyugtalanító, irracionális elemmel kényszerülünk szembesülni. Ezért inkább maradjunk annyiban, a hősök és a hőstettek mintha kiveszőben lennének.

ALAPVONAL. A kétévente rendezendő, 48 csapatos labdarúgó-vb sikeréhez a világfutball egészének és szinte minden apró részének zökkenőmentes és folyamatos együttműködése szükségeltetne. Amiben sajnos azért nem igazán hiszek, mert a világfutball természetéből adódóan a világ része.

Szeptember 15-én töltötte be 75. életévét Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk.

ALAPVONAL. Idézzük Thomas Hobbes tizenhetedik századi filozófust, aki azt vallja, a természeti állapot mindenki harca mindenki ellen; már az ősember a kőbaltája után nyúlt, ha a szomszédos hegygerincen ismeretlen füstöt, tüzet fedezett fel, mert zsigerileg úgy érezte, nem jelent jót neki. Attól tartok, ezzel a kódoltsággal egyszer és mindenkorra nem 2021-ben és nem is a futballpályákon sikerül leszámolni.

ALAPVONAL. Az ötszöri váltás esélye merőben új eszköz a futballedzők kezében, olyannyira, hogy érzésem szerint többen még fel sem ismerték a sportágat forradalmasító jelentőségét. Hiszen a fél kezdő tizenegy átformálásával gyökeresen más stílus, taktika, hadrend alakítható ki.

ALAPVONAL. Igazolódjon be, sokadszor is, fényesen: pénzzel sem érhető, nyerhető el minden. A sportban nem. Mert ha majdnem mindenki már meg is vehető, minden, a mindenség még nem. Ez egyébként a világfutball »szegényeinek« nagy szerencséje, reménysége, éltető eleme.

ALAPVONAL. Tokiónak számomra az az egyik legfőbb értéke, hogy azt hiszem, e téren szintet léptünk. Mert ennyi boldog magyar ezüst-, bronzérmest és mindenféle helyezettet most láttam először olimpián.