Bayern: kiderült, hogyan ünnepelt Lewandowski a mesterötös után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 20:01
Robert Lewandowski 2015. szeptemberében, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójában kilenc perc leforgása alatt öt gólt szerzett a Wolfsburg ellen. A mesterötössel a lengyel csatár akkor öt rekordot döntött meg, az azonban csak most derült ki, hogy ezt a fantasztikus teljesítményt hogyan ünnepelte meg.

„Miután Robert öt gólt szerzett kilenc perc alatt, nem igazán volt megelégedve magával. Panaszkodott, hogy akár a hatodikat is megszerezhette volna. Ezután otthon egyszerűen elkezdte feltakarítani a padlót” – idézi a Sun Lewandowski feleségét, Anna Lewandowskát.„Miután Robert öt gólt szerzett kilenc perc alatt, nem igazán volt megelégedve magával. Panaszkodott, hogy akár a hatodikat is megszerezhette volna. Ezután otthon egyszerűen elkezdte feltakarítani a padlót” – idézi a Sun Lewandowski feleségét, Anna Lewandowskát.

A család egy barátja egy másik történetet is felelevenített Lewandowskival kapcsolatban. Miután a lengyel csatár 2013-ban, még a Dortmund színeiben négy gólt szerzett a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája-elődöntőben, mindenki nagyon izgatott volt a meccs után, ő azonban csak haza akart menni, hogy ehessen néhány palacsintát.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
7 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik