Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 18:44
null
Antony hamarosan a La Ligában is zsonglőrködhet (Fotó: Getty Images)
A Real Betis Balompié brazil válogatott szélsője, Antony mindent megtesz azért, hogy feledtesse a Manchester Unitednél eltöltött borzalmas félévet – most edzésen lőtt bődületes kapásgólt.

Míg a Manchester Unitednél minden idők egyik legrosszabb – és ár-érték arányban legdrágább –  igazolásának tartják a 2021-ben megrendezett tokiói olimpián a brazil válogatottal aranyérmet szerző Antonyt, a Betisnél annál jobban megy a sora. A sevillai zöld-fehéreknél tavasszal kölcsönben szereplő szélső az elmúlt idényben 9 gólt szerzett és 5 gólpasszt osztott ki, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Manuel Pellegrini irányította alakulat bejutott a Konferencialiga fináléjába.

A nyári átigazolási időszak utolsó napján az andalúziai klub 22 millió eurót fizetett a manchesteriek a 25 éves játékosért, akit láthatóan továbbra is fűt a bizonyítási vágy – ezt a legutóbbi edzésen hatalmas kapásgóllal igazolta. A parádésan sikerült lövést a Betis médiastábja is érdemesnek találta arra, hogy megmutassa a legnépszerűbb videomegosztón.

 

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32
Ezek is érdekelhetik