Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Vágólapra másolva!
2025.09.11. 19:36
null
Fotó: mtkbudapest.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján megjelent közleményben bejelentette, hogy erősödik a szakmai együttműködés a klub és a Kozármisleny között. Feleki Attila, a Kozármisleny tulajdonosának halála után Kutyáncsánin Jevrem és Zakor Sándor vezeti tovább a Kozármislenyt működtető Gold-Sport Kft. vezetését.

Mint arról a Nemzeti Sport is beszámolt, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny a honlapján tudatta 2025. augusztus 19-én, hogy 54 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt a csapat tulajdonosa, Feleki Attila, aki az elmúlt 36 évben alakította a labdarúgócsapat sorsát.

Az MTK és a kozármislenyi kék-fehérek között 2020-ban indult együttműködés történetét több ismert játékos fémjelzi: a nemrég Angliába igazolt Kosznovszky Márk, az előző NB I-es kiírás egyik legjobb fiatal játékosának választott Molnár Ádin, az aktuális NB I-es idényben az MTK-ban már kétgólos Átrok Zalán mind az MTK kölcsönjátékosaként futballozott Mislenyben, jelenleg pedig Bakó Sámuel játszik ilyen státuszban a baranyaiaknál. A 2023-ban aztán kooperációs megállapodásban testet öltött szakmai együttműködés azonban nemcsak folytatódik, de erősödik is majd a közeljövőben.

„Feleki Attila tragikus halálát megelőző egyik utolsó döntése értelmében az NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármislenyt működtető Gold-Sport Kft. vezetését többségi tulajdonosként és ügyvezetőként Kutyáncsánin Jevrem viszi tovább. Zakor Sándor, az MTK Budapest Zrt. tulajdonosa pedig kisebbségi tulajdonosként vállal szerepet a kozármislenyi labdarúgás jövőjében. A két tulajdonos munkakapcsolata évtizedes múltra tekint vissza: Zakor Sándor a piacvezető magyar HR-szolgáltató, a Prohuman cégcsoport többségi tulajdonosa, Kutyáncsánin Jevrem pedig a csoport részét képező HR-Rent Kft. ügyvezetője”írta az MTK a közleményében.

Attila távozása óriási veszteség, hatalmas űrt hagyott maga után, pótolhatatlan! – ezt pedig már Kutyáncsánin Jevrem mondta a mislenyiek honlapján. A mi feladatunk, hogy őrizzük az általa képviselt szellemiséget, és tovább tápláljuk azt a tüzet, amelyet ő lobbantott lángra. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Magyar Márk klubigazgató az elmúlt 7 évben eredményes klubmodellt alakított ki, nagyon jó közösséget épített, remek munkát végzett, melynek eredményeként a klub legsikeresebb időszakát éltük az elmúlt években.”

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

A sportvezető több mint három évtizeden keresztül irányította a baranyai klubot.

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
13 órája

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
15 órája

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
16 órája

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 12:25

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 10:04
Ezek is érdekelhetik