Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Vágólapra másolva!
2025.09.11. 19:38
Fotó: Getty Images
A szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokság helyszínén, a média képviselői számára tartott rendezvényen népszerűsítették a nemzetközi szövetség (WA) képviselői, a magyar szervezők, illetve a viadal nagykövetei, Armand Duplantis és Usain Bolt a pontosan egy év múlva rajtoló, első alkalommal kiírt budapesti világdöntőt.

A Tokiói Közigazgatási Torony felső szintjén tartott összejövetelen az ünnepi bevonulót követően Sebastian Coe, a WA elnöke, valamint Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, illetve Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a szervezőbizottság társelnöke köszöntötték a megjelent újságírókat és egyaránt hangsúlyozták a jövő szeptemberi világdöntő jelentőségét. Amint Coe elmondta, mindenkinek az az álma, hogy a legjobb legyen valamiben és ez az új formátumú, számonként a világ legjobb 16 atlétáját felvonultató háromnapos verseny éppen azt hivatott eldönteni, hogy ki a legjobb a világon.

Schmidt Ádám az MTI-nek többek között azt emelte ki, hogy tapasztalatai alapján, a szövetség és maguk a versenyzők is nagyon várják a versenyt, ahogy a magyar szervezők is izgatottan készülnek a történelmi eseményre.

„Szerintem minden magyar ember büszke lehet arra, hogy első helyszínként a nemzetközi szövetségnél Budapestre gondoltak. Én nagyon sokat várok ettől az eseménytől és úgy látom, a nemzetközi szövetségnél is nagyon izgatottak. Ezt mutatja például, hogy Usain Boltot kérték fel az esemény egyik nagykövetének – mondta az államtitkár. – A sportolók is várják, mert olyan van, aki olimpiai vagy világbajnok, vagy kontinensbajnok, de olyan még nincs, aki elmondhatja magáról, hogy ezt az új sorozatot megnyerte. Ebből adódóan motiváltak a sportolók és komolyan fogják venni.”

Schmidt Ádám elárulta azt is, hogy az egyeztetések folyamatosan zajlanak, így pénteken is megbeszéléseket folytatnak majd a Sebastian Coe vezette WA-val.

„Egy kvázi szervezőbizottsági ülésre fog sor kerülni, melyen a még le nem zárt részleteket fogjuk megtárgyalni. Bízom abban, hogy mindenben egyezségre fogunk jutni, ahogy a 2023-as budapesti világbajnokság előtt is” – jegyezte meg a politikus, aki elárulta, hogy pénteken egyeztetnek majd arról is, mekkora legyen a Nemzeti Atlétikai Központ befogadóképessége jövő szeptemberben. Schmidt Ádám szerint a világdöntőre éppúgy megtelne a jelenlegi állapotában 15 ezer férőhelyes aréna, mint az augusztusi Gyulai Memorialon, sőt, szerinte ennél több néző is kilátogatna a viadalra, ha lehetne.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy komoly eredményt sikerült elérni a magyar atléták szereplésével kapcsolatban, mivel az eredeti elképzelések szerint keveseknek lett volna lehetősége versenyezni a világdöntőn, ám a WA nyitottnak mutatkozott a magyar igényekre és többen megmutathatják majd magukat hazai közönség előtt.

„Lesz olyan szám is, mely az eredeti tervek szerint nem lett volna, de annak okán, hogy Budapest a házigazda, bekerülnek a programba” – hangsúlyozta Schmidt Ádám, aki szerint a csütörtöki tokiói rendezvény célja az volt, hogy a világdöntőről ne csak az atléták, hanem az egész világ értesüljön.

Fürjes Balázs az MTI-nek felidézte, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ helyén nem is olyan régen még rozsdaövezet volt, mostanra viszont egy jól működő közparkká vált, egy korszerű stadionnal. Mint mondta, a helyszín jól vizsgázott a 2023-as világbajnokságon és azóta minden más versenyen is, így legutóbb a Gyulai Memorialon, melyen a rúdugrás svéd sztárja, Armand Duplantis világcsúcsot ugrott. A magyar szurkolókat és a magyar szervezést pedig más szövetségekhez hasonlóan az atlétikai világszövetség is megbecsüli, ennek köszönhető a világdöntő rendezése.

„Ők kerestek meg, hogy mi lenne, ha ezt a nagyon innovatív, nagyon újszerű, nagyon jövőbe mutató versenyt Budapesten indítanák be” – hangsúlyozta Fürjes Balázs, kiemelve, hogy háromszor három órás, intenzív program várja a majd az atlétabarátokat, akiknek a helyszínen, vagy a képernyők előtt is érdemes lesz követni a viadalt.

Duplantis és a nyolcszoros olimpiai bajnok, 100 és 200 méteren is világcsúcstartó jamaicai Usain Bolt egyaránt elmondta, hogy nagyon várják a budapesti versenyt, ahogy Tokióba is örömmel tértek vissza.

Az atlétikai Világdöntőt (Ultimate Championship) 2026. szeptember 11–13-án rendezik meg Budapesten. A versenyre eddig 26-an kvalifikálták magukat. Indulási jogot szerez még a szombaton kezdődő tokiói világbajnokság 26 egyéni aranyérmese, a jövő évi Gyémánt Liga-döntő győztesei, valamint az év legjobb teljesítményt nyújtó atlétái. Nem lesz korlátozva, hogy hány versenyző indulhat egy nemzetből egy adott versenyszámban.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Nagyon nagy küzdelmet folytatunk a fiataloknál, hogy a virtuális tér helyett a valódi hús-vér közösséget válasszák

Egyéb egyéni
2025.09.28. 19:44

Schmidt Ádám: Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Egyéb egyéni
2025.09.26. 21:05

Díjátadó ünnepséget tartottak a Magyar Edzők Napja alkalmából

Egyéb egyéni
2025.09.25. 20:24

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Sportoló Nemzet: családi nappal egybekötött program várja az érdeklődőket Sukorón

Egyéb egyéni
2025.09.23. 16:38

Újabb világklasszis atléták szereztek kvalifikációt a 2026-os, budapesti atlétikai világdöntőre

Atlétika
2025.09.23. 16:29

Átadták Magyarország első World Skate minősítésű gördeszkapályáját

Egyéb egyéni
2025.09.20. 15:58

Mutatjuk Armand Duplantis világcsúcsait U7-es korától kezdődően – videó

Atlétika
2025.09.17. 15:09
Ezek is érdekelhetik