Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 18:07
null
Filippo Ganna (Fotó: Getty Images)
Az eredeti tervekhez képest nagyságrendekkel rövidebb távon tartották meg a Vuelta egyetlen egyéni időfutamát Valladolidban, amelyen kilenc tizedmásodperc döntött Filippo Ganna javára. Az összetettben tíz másodperccel csökkent a piros trikós Jonas Vingegaard előnye.


Nemcsak a küzdelmek, hanem a demonstrációk miatt is sokáig emlékezetes lesz az idei Spanyol körverseny, lassan alig marad olyan szakasz, amelyet az eredeti tervek szerint rendeznek meg. A valladolidi egyéni időfutam útvonala eredetileg 27 kilométeres lett volna, de a rendőrség csak egy lerövidített, tizenkét kilométeres távon tudta garantálni a kerékpárosok biztonságát.

Ez alapjaiban írta át a forgatókönyvet, a bringások már jóval a rajt előtt megérkeztek, és aki csak tehette, többször is felmérte a terepet. A korán rajtolók közül Filippo Ganna ment kifejezetten jó időt, az olasz időfutambajnok 13:00 perc alatt tette meg a rövid, de technikás útvonalat, különösen a végét nyomta meg az Ineos bringása. Riválisai közül Juan Ayuso és Stefan Küng is lassabban ment, a pöttyös trikós Jay Vine nagyon közel állt a vezetés átvételéhez, Gannától csupán kilenc tizedmásodperccel maradt el…

Erősen kezdett Joao Almeida, az UAE portugálja azért küzdött, hogy csökkentse ötven másodperces összetettbeli lemaradását a piros trikós Jonas Vingegaard-ral szemben. Az első ellenőrzőpontnál Almeida kettő másodperccel jobban állt, a másodiknál hárommal. Az UAE versenyzője a végére nyolc másodperccel bizonyult lassabbnak a győztes Gannánál. A piros trikós Vingegaard 18 másodperccel maradt el a szakasz nyertesétől, így összességében 40 másodpercre apadt az előnye.

A Vuelta pénteken a Rueda és Guijuelo közötti sík szakasszal folytatódik, amely alapvetően Mads Pedersennek és Jasper Philipsennek kedvezne, de a várható oldalszél még beleszólhat. Meg az esetleges demonstrációk.

A Tour de France után ismét nyeregbe száll Tadej Pogacar, a regnáló világbajnok két kanadai egynaposon, Québecben és Montréalban méreti meg magát, ezzel készül fel a szeptember végi ruandai vb-re, amelyen időfutamban és mezőnyversenyen is indul. A két egynaposra a Visma csapata nevezte az év végén távozó Valter Attilát is, akit szintén láthatunk majd Ruandában. A québeci viadal pénteken magyar idő szerint 17 órakor kezdődik, Montréalban vasárnap 16.15-kor rajtolnak.
Kanadában teker Valter Attila és Tadej Pogacar

80. VUELTA A ESPANA
18. szakasz (Valladolid–Valladolid, 12.2 km): 1. Filippo Ganna (olasz, Ineos) 13:00.89 perc, 2. Vine (ausztrál, UAE) 0.9 másodperc hátrány, 3. Almeida (portugál, UAE) 7.57 mp h., …9. Vingegaard (dán, Visma) 18.02 mp h.
Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Jonas Vingegaard 65:07:13 óra, 2. Almeida 40 mp h., 3. Pidcock (brit, Q36.5) 2:39 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 239 pont, 2. Vingegaard 160, 3. Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 115. A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Jay Vine 61, 2. Vingegaard 41, 3. Vervaeke (belga, Soudal Quick-Step) 32. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Giulio Pellizzari 65:11:32 óra, 2. Riccitello (amerikai, Israel) 58 mp h., 3. Lecerf (belga, Soudal Quick-Step) 8:05 p h. A csapatverseny állása: 1. UAE 194:12:20 óra, 2. Visma 29:17 p h., 3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 1:07:49 ó h.

 

Legfrissebb hírek

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
6 órája

Marlen Reusser a vb után az Eb időfutamát is megnyerte

Kerékpár
7 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.29. 17:23

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
2025.09.29. 11:30

Kanadai szenzáció és megtorpanó nagyok Ruandában

Kerékpár
2025.09.27. 17:10

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21

Kerékpáros-vb: francia siker az U23-as női országúti mezőnyversenyben

Kerékpár
2025.09.25. 19:19

Kerékpáros-vb: holland söprés a juniorok két időfutamversenyében

Kerékpár
2025.09.23. 18:06
Ezek is érdekelhetik