Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 12:30
null
Varazdat Harojan beleszállt a szövetségi kapitányba (Fotó: Getty Images, archív)
Mint ismert, a mieinkkel egy labdarúgó-világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Örményország kedd este meglepetésre 2–1-re legyőzte Írországot. A mérkőzést követően az ír sajtóban már temetik a vb-részvételt, míg az örményeknél a legtöbb helyen visszafogottan értékelték a győzelmet, s sokkal inkább egy, a nemzeti csapatot érintő botránnyal foglalkoznak.

„Írország vb-részvételi álmai rémálommá váltak”fogalmaznak az Ír Rádió és Televízió (RTÉ) hírportálján. A mérkőzést összefoglaló írásban kiemelik, az örmények sokkolták az íreket. 

Az RTÉ mérkőzés utáni elemző cikkében úgy érzékeltetik az írek vereségének súlyát, hogy kiemelik, milyen rosszul futballoztak az örmények.

„Örményország úgy játszott, mint ahogy egy, a világranglista 105. helyén álló válogatottól várja az ember. Hemzsegtek a hibáktól, nehezen ment nekik az összjáték, a kapusuk minden egyes labdaérintése bizonytalan volt, úgy tűnt, akár ajándékba is adhat egy labdát az ír csapatnak.”

Az elemzésben arról is írnak, minden bizonnyal vita tárgya lesz a következő hetekben, hogy Heimir Hallgrímsson maradjon-e a szövetségi kapitány, ám a szerző arra jut: amíg marad esély a kijutásra, addig meggondolatlan lenne erőltetni az edzőváltást.

A Sports Joe ír kiadása katasztrofálisnak és minden idők egyik legszörnyűbb vereségének titulálja Írország jereváni bukását.

A legtöbb örmény hírportál tényszerűen, viszonylag kis terjedelemben foglalkozik az írek elleni győzelemmel. Az ArmSport kiemeli Jegisze Melikjan mérkőzés utáni nyilatkozatát – az örmény szövetségi kapitány szerint erőt tudtak meríteni abból, hogy a portugáloktól elszenvedett 5–0-s vereség ellenére közönségük megtapsolta őket.

Az Armenpressz kitér arra, hogy az örmény válogatottnak voltak még nagy gólszerzési lehetőségei, amelyek kimaradtak.

A mérkőzéshez képes sokkal nagyobb terjedelemben foglalkoznak egy interjúval, amelyben a Kazincbarcika hátvédje, a válogatottságot néhány hete lemondó Varazdat Harojan élesen kritizálja Melikjan szövetségi kapitányt. A 92-szeres válogatott játékos úgy fogalmaz, kizárólag az új edző miatt nem lép pályára a nemzeti csapatban.

„Régóta ismerem: játszottunk egymás ellen. Sokan mondták, hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni, és így is lett. Nem fogunk együttműködni. Még csak látni sem akarom” – fogalmazott a játékos a Championatnak – a beszélgetést az ArmSport szemlézte.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
F-CSOPORT
1. FORDULÓ
2025. szeptember 6.
Örményország–Portugália 0–5
Írország–MAGYARORSZÁG 2–2

2. FORDULÓ
2025. szeptember 9.
Örményország–Írország 2–1
MAGYARORSZÁG–Portugália 2–3

3. FORDULÓ
2025. október 11.
MAGYARORSZÁG–Örményország
Portugália–Írország

4. FORDULÓ
2025. október 14.
Írország–Örményország
Portugália–MAGYARORSZÁG

5. FORDULÓ
2025. november 13.
Örményország–MAGYARORSZÁG
Írország–Portugália

6. FORDULÓ
2025. november 16.
MAGYARORSZÁG–Írország
Portugália–Örményország

F-CSOPORT

M

Gy

D

V

L–K

GkP
1. Portugália

2

2

8–2

+66
2. Örményország

2

1

1

2–6

–43
3. Magyarország

2

1

1

4–5

–11
4. Írország

2

1

1

3–4

–11

 

 

Legfrissebb hírek

Vissza az állatkertbe, avagy bemutatták a 2026-os vb kabalafiguráit

Foci vb 2026
2025.09.25. 17:59

Kórházban az osztrák kapitány, nem ő hirdeti ki a válogatott keretet

Foci vb 2026
2025.09.23. 14:16

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Kétmeccses eltiltást kapott Sallai Roland, az örmények ellen sem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.19. 08:50

Kapitányváltás lehet labdarúgó-válogatottunk csoportellenfelénél – sajtóhír

Foci vb 2026
2025.09.18. 14:18

Három helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.09.18. 11:10

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezőjére

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik