A szurkolók körülrajongták – akkoriban sokat ért egy aláírás az Újpest és a válogatott centerétől (Fotó: Rév Gábor)

 

A legenda szerint Törőcsik András mindjárt az első újpesti edzésén ámulatba ejtett mindenkit, pedig akkoriban a Megyeri úton nem a futottak még kategóriába tartozó futballisták kergették a labdát, elég csak Bene Ferenc, Fazekas László, Zámbó Sándor, Tóth András vagy Nagy László nevét említeni. A lila-fehérek 1974 nyarán sorozatban megnyert hat bajnoki címmel kezdték meg a felkészülést a következő idényre, s az egymás közötti játék során az akkor még a tartalékokat, azaz a „fakót” erősítő Törő egy fifikás csellel elküldte az újpesti védelem két középső „toronydarujának” egyikét, Horváth Józsefet, mire a másik, Harsányi László kőkemény belépővel vett elégtételt. A vékonyka, 19 éves ifjú csatárreménység a pályát körülvevő salakos futópályán landolt, ám ő ahelyett, hogy a sebeit nyalogatta volna, felállt, leporolta magát és ment vissza a pályára. Az edzés végén a dicsérő szavakat csak rendkívül megfontoltan használó, Tű becenévre hallgató Zámbó állítólag csak annyit mondott Benének: „Ez a kölyök nagy zsugás lesz!”

 
1. rész: Amikor a kis Törő meccs előtt biciklire pattant... – fejezetek egy futballzseni életéből

Tisztában volt ezzel az újpestiek edzője, Várhidi Pál is, akit heteken keresztül két kérdés foglalkoztatott: mikor mutatkozzon be Törőcsik az első csapatban és kinek a kárára? Különösen utóbbi okozott fejfájást a mesternek, ugyanis túlzás nélkül állítható, Európa egyik legjobb együttese volt akkoriban az Újpesti Dózsa, amely az előző idényben a BEK-ben – ami ugyebár a Bajnokok Ligája elődje – az elődöntőig jutott, s csak a későbbi győztes Bayern München állította meg, a 16 csapatos bajnokságot pedig 75 szerzett góllal nyerte meg, ami éppen 2.5-es meccsenkénti gólátlagot jelent. Még a Fazekas, Dunai II, Bene, Fekete, Zámbó, Nagy hatosból sem férhetett be mindenki egyszerre a támadósorba, hogy talál helyet egy zöldfülűnek...

Aztán csak meglelte az ideális megoldást. Október 2-án a Levszki Szófia ellen játszottak idehaza BEK-meccset a lila-fehérek, s mivel az első mérkőzésen Bulgáriában 3–0-ra nyertek, a másodikon pedig már 4–1-re vezettek, Várhidi elérkezettnek látta az időt, a 70. percben Fekete helyett pályára küldte. A Népsport másnapi számában egy mondatot szánt Törőcsikre, az értékelés szerint „néhány labdaátvételén és cselén látszott a tehetség”.

Az első bajnokira ezt követően már csak két hetet kellett várni. A kandeláberek meghibásodása miatt szeptember elejéről október 16-ra halasztott Pécs elleni találkozót megelőzően a sportnapilap még nem jelölte a kezdőbe, Várhidinél azonban – mivel Dunai II és Fekete is megsérült – így nézett ki a támadósor: Törőcsik, Bene, Zámbó. Utóbbi ebből az alkalomból amolyan alkalmi keresztszülővé is előlépett, amikor – miként az Dunai Ede „Törőcsik András, út a csúcsra” című könyvéből kiderült, a csapatnévsor kihirdetése után odadobta Törőnek a 10-es számú mezt.
„Öltözz, Kese!” – mondta.
„Kese?” – kérdezett vissza Törőcsik.
„Tudod, a séród. Olyan kese színű. Ne bámészkodj, vedd már fel a mezt, mert meggondolja magát a mester.”

Ifjú zseni a rutinos rókák között, azaz újpesti csapatkép a hetvenes évek közepéről – az első sorban balról a harmadik a még fi atal Törőcsik András (Fotó: Farkas József)


Ettől kezdve a Törő mellett a Kese is állandó beceneve lett, az elsőt inkább a szurkolók, a másodikat elsősorban a csapattársak és a bennfentesek használták. A pécsiek elleni mérkőzés egyébként nemcsak amiatt maradt emlékezetes neki, hogy először volt kezdő Újpesten, az első gólját is megszerezte. Az 5–1-re megnyert mérkőzés 69. percében a másnap megjelenő tudósítás szerint „Tóth A. balról rúgta középre a labdát, a védők is, Rapp is hibáztak és Törőcsik 3 m-ről spárgázva pöccintette a bal sarokba a labdát” – az október 17-i Népsport címlapján látható kép is ezt a pillanatot örökítette meg. Törő úgy érezte, ettől kezdve övé a világ, aztán ugyanannak a lapszámnak a harmadik oldala alaposan lehűtötte: Rózsa András tudósító értékelése szerint ugyanis „Törőcsik kissé megilletődötten játszott, igaz, nem is foglalkoztatták túl sokat”, így mindössze 5-ösre értékelte az ifjú zseni teljesítményét.

Várhidi viszont elégedett volt a játékával, egyre több lehetőséget adott a fiatal csatárnak, aki szinte pillanatok alatt országos ismertségre tett szert: egyre többen jártak ki miatta a stadionokba, gyorsan a lányok kedvence lett, ráadásul megjelenése, a kicsit rendezetlen, hosszú haj, a lezser stílus, a menő farmernadrág azokban az időkben – ne feledjük, a hetvenes évek közepén járunk, a kommunista tömbhöz tartozó Magyarországon javában tombol a Kádár-rendszer – a hatalommal szembeni lázadást sugallt. Persze az újpestiek ifjú csillagának esze ágában sem volt politizálni, ő csak éppen olyan volt a magánéletben, mint a pályán: fiatal, laza és szemtelen, ám a fentiek miatt sokan benne látták azt, amivé ők nem mertek válni.

1975 őszén a Honvéd elleni bajnokin lövésre lendül Törőcsik jobb lába (Fotó: Farkas József)


Az amúgy csendes, visszahúzódó Törőcsik nehezen tudta feldolgozni a körülötte lévő felhajtást, eleinte egy-egy pohár sörrel oldotta fel magában a feszültséget, aztán ebből három, négy és még több lett. Ráadásul az italt sokszor vadidegenek fizették neki, csak hogy elmondhassák, este együtt piáltak Törővel, aki viszont gyenge volt ahhoz, hogy a kísértésnek ellenálljon: miközben a pályán a legdurvábban becsúszó lábat is képes volt kikerülni, a magánéletben rá leselkedő legnagyobb veszélyre, az alkoholra nem tudott nemet mondani. A Törőcsik-életpályát nagyszerűen ismerő Egressy Zoltán a „Lila csík, fehér csík” című könyvében így ír erről az időszakról:

„Keresik a társaságát, itatják, sikk vele mutatkozni, de minden Törő-pohárral szegényebb lesz a világ, az élet keseredik, bár a sör íze még nem, elég jók, stabilak az alapok, Mezey Györgynek ebben nagy szerepe van, meg a régi hozzáállásnak, csak hát közben mégiscsak távolodik attól, amit rámért a sors; kicsit hadd igyon még, nem lesz abból baj, kicsit ne kelljen még felelősséget vállalnia, felnőnie, kicsit hadd lehessen még világon kívül élnie, szabadon. A szabadság egy ideig tényleg ebben van, csak aztán már nem ő tartja a poharat, hanem a pohár őt, fogságban, az ember időnként addig-addig nem dönt, míg végül döntenek helyette, elérkezik a pillanat, amikor pálcát tör felette a saját teste.

Huszonegy évesen rettenetesen durva ennyire magasra kerülni, lenyűgöző, de félelmetes is, varázsos, ám jeges az űr, ott egyedül van, hiába rajongják körül, talán élvezi, de nem kizárt, hogy a szíve szerint csúszna is ki belőle, ezért kezdi ő, a zseni utánozni a közepeseket, mert fél önmaga lenni, túl gyorsan csinálnak hőst belőle egy hősök nélküli világban
, íme az ember, a közülünk való, hosszú hajú, farmeres srác, iszik és jó, lehet imádni és gyűlölni, a kettőt egyszerre ráadásul, mert olyan, mint én, mint te, illetőleg mint amilyenek mi lenni szeretnénk, és mert neki sikerült, visszanézve aztán lehet hümmögni, miért nem vitted többre, miért nem becsülted meg magad, beléd vetítettem magam, te meg elbasztad.”

Miután az éjszakai kimaradozások, piálások híre eljutott a Megyeri útra, Várhidi azzal büntetett, hogy Törőcsiket visszaküldte a fakóba. A rutinosabb játékosok, élükön Fazekassal, a szárnyuk alá vették és igyekeztek a lelkére beszélni, mondván „Százszoros válogatott leszel, ha nem szúrod el ilyen hülyeségekkel”, mire elhatározta magát: „Oké, Fazék, te vagy a főnök! Megígérem, hogy nincs több éjszakázás.”


Az 1974. október 17-i Népsport címlapján, amint pályafutása első NB I-es gólját szerzi


A következő idényt sorozatban hét bajnoki cím után rosszul kezdte az Újpest, amely három forduló után csak a 13. helyen állt úgy, hogy Törőcsik inkább a kispadot koptatta – az egyre elégedetlenebb szurkolók eleinte kérték, később már követelték kedvencüket a kezdőbe. Várhidi engedett, a DVTK ellen újra jelölte Törőcsiket, aki káprázatos játékkal tért vissza, a két gólja mellett varázslatos megoldásokkal kergette őrületbe a védőket, a lila-fehérek 7–2-re nyertek. Az idény hátralévő részében több lehetőséget kapott, nem is okozott csalódást, de sokszor az ő remeklése is kevés volt a győzelemhez. Tavasszal már egyértelműen a Ferencvárosnak állt a bajnoki cím, amikor 1975. május 15-én összecsapott a két ősi rivális. Az esélylatolgatások inkább a zöld-fehérek sikerét ígérték, de az öt gólt szerző Fazekas vezérletével az Újpest 8–3-ra győzött a Népstadionban. A mérkőzés másik főszereplője egyértelműen Törőcsik volt, aki a mezőnybeli parádés játéka mellett szenzációs gólt lőtt. A Népsport beszámolója szerint „a 83. percben Törőcsik vezette be a labdát a 16-oson belülre és a tétovázó Bálint mellől, 15 méterről ritkán látható nagy gólt lőtt. A jobbösszekötő helyéről átemelte a labdát a kapujából kifelé helyezkedő Hajdú fölött, a labda pedig a jobb felső sarokba hullott.” Ez az átemelős megoldás mai szemmel nézve nem nagy dolog, azóta már sokszor láttuk – többek között tőle is –, akkoriban viszont újdonságnak számított, olyasvalami volt, ami csakis egy zseninek juthatott eszébe.

A bajnoki arany ugyan a kiütéses újpesti győzelem ellenére a Ferencvárosé lett, Törőcsik attól kezdve kirobbanthatatlan volt a lila-fehérek kezdőjéből, sőt Baróti Lajos szövetségi kapitány is elérkezettnek látta az időt, hogy a 21 éves titánt meghívja a válogatottba. A görögök elleni szeptemberi vb-selejtezőt még kisebb sérülés miatt kihagyta, néhány nappal később, 1976. október 13-án az osztrákokkal szembeni bécsi felkészülési mérkőzésen viszont már ott volt a pályán. A 4–2-re megnyert találkozón az értékelés szerint „sikeresen mutatkozott be, igazolta a tehetségét, ötletesen, bátran játszott, ügyesen változtatta a helyét, előkészített”. A bécsi premier utáni elismerések óriási önbizalomlöketet adtak Törőcsiknek, aki tíz nappal később Zalaegerszegen megszerezte élvonalbeli pályafutása első mesterhármasát.

A főváros egyik látványossága és a magyar futball csillaga egy korabeli fotón: a Halászbástya és Törőcsik
(Fotó: Farkas József)


Semmi kétség, az újpesti kedvenc a futballpályán és a népszerűségben is a csúcson volt. A nemzeti csapat 1977. februári dél-amerikai túráján megszerezte első és második gólját a válogatottban, előbb Peru, majd Mexikó ellen talált a kapuba, a bajnokikon ellenállhatatlan volt, olyan cseleket, megoldásokat mutatott, amik napokig témát adtak a szurkolóknak, akik az akkor már megszokott „Táncolj, Törő!” rigmussal köszöntötték minden alkalommal – nem rajta múlt, hogy a bajnoki arany három pont előnnyel végül a Vasashoz került.

1977 őszén már csak a Bolívia elleni interkontinentális selejtező választotta el csapatunkat az argentínai világbajnokságtól. Baróti természetesen kulcsszerepet szánt a klasszissá váló centernek, aki a felkészülés során ismét bizonyított, 1977. október 5-én, a jugoszlávok elleni hazai barátságos meccsen a válogatottban először duplázott.

Törőcsik akkor már a vasfüggöny mögötti Magyarország egyik legismertebb embere és legnagyobb sztárja volt, aki futballistaként világklasszis teljesítményre volt képes, ám a pályán kívül a korábbról ismert alkoholproblémái mellett újabb veszélyek leselkedtek rá...

(A következő részben: Törő a csúcson)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 3-i lapszámában jelent meg.)