Cselgáncs: Szeleczki Szabina újra megtalálta régi önmagát

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 20:33
null
A Budapesti Honvéd ifjúsági Eb-bronzérmes cselgáncsozójával, Szeleczki Szabinával (18) annak apropóján beszélgettünk, hogy a tavalyi, kevésbé jól sikerült éve után remek formában kezdte az idei junior Európa-kupa-szezont: a döntőig menetelt és ezüstérmes lett a lignanói állomáson.

Jól szerepeltek a junior cselgáncsválogatott tagjai Lignanóban, az év számukra első Európa-kupa-versenyén. Az olaszországi viadalról két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a magyar fiatalok. A két második hely egyikét Szeleczki Szabina jegyezte, aki a 48 kilósok között jutott el a döntőig. A Budapesti Honvéd kétszeres ifjúsági Eb-bronz- és EYOF-ezüstérmes reménysége sorrendben cseh, görög, spanyol riválist vert meg a fináléig vezető úton, majd a végső győzelemért végül nem bírt francia ellenfelével. A Szabó Tibor, Toncs Péter edzőpáros tanítványa másodjára állhatott dobogóra a junior Európa-kupa-sorozatban – az elsőt még szintén Lignanóban ért el, méghozzá egy évvel ezelőtt, amikor harmadik lett.

Ez egy igazi felemelő, boldog pillanat volt. Remek, hogy így tudtam elkezdeni az Európa-kupák sorát – mondta a 18 esztendős Szeleczki az Utánpótlássportnak. – Az előző évem sajnos nem úgy sikerült, mint terveztem. Elsőéves juniorként tavaly nem csak korosztályt, hanem súlycsoportot is kellett váltanom, a negyvennégyből felmentem a negyvennyolc kilósok közé, mivel a juniorok mezőnyében már ez a legkisebb kategória.

 megrekedt nagyjából két-két és fél kilóval a negyvennyolc kilós határ alatt, szóval nem tudtam rendesen beleerősödni az új súlycsoportomba. Majd így kellett végig versenyeznem tavaly az egész évet, hogy szinte minden alkalommal érezhető erőkülönbség volt az ellenfelem javára.”

Elmondása szerint, bár tavaly jól indította az évet a már említett lignanói Ek-bronzzal, és után még összejött pár pontszerző hely is számára, illetve az Európa-bajnokságon hetedik lett, a felsorolt hátráltató tényezők miatt összességében nem alakult jól a 2023-as esztendeje.

Szeleczki Szabina (fehérben) remekelt a lignanói junior Európa-kupa-versenyen Forrás: EJU

„Eközben még a 2022-es év végén klubot váltottam, és Ceglédről a Honvédba igazoltam, továbbá időközben még iskolát is váltottam, szóval ez idő tájt hirtelen sok volt a változó tényező az életemben, meg kellett szoknom az új helyzetet – folytatta Szabina. –

Az első körben viszont azzal a cseh lánnyal kellett találkoznom, akivel korábban már jó néhányszor megmérkőztünk, de versenyen még egyszer sem tudtam eddig legyőznöm. Ez előzetesen nem volt jó ómen, ezúttal azonban sikerült felülmúlnom őt, ami így rögtön az elején komoly pozitív visszajelzésnek bizonyult, és nagy lendületet adott a továbbiakra. Ezután a negyeddöntőben a görög lányt is megvertem két bokadobással. A döntőbe jutásért aztán jött az igazán nagy falat, ugyanis a spanyolok ifjúsági világbajnoka, a verseny első kiemeltje várt rám.

Azt mondhatom, talán meg is leptem őt, s így elég gyorsan sikerült nyernem. A győzelem után kicsit megkönnyebbültem, és egyfajta megnyugvás érzés lett rajtam úrrá, hiszen a döntőbe jutás kiharcolásával már biztossá vált az éremszerzésem. Boldogsággal töltött el, hogy a tavalyi nehézségek után most azonnal az első versenyen sikerül majd dobogóra állnom. Ugyanakkor ezen nem sok időm akadt merengeni, mert már mentem is vissza a bemelegítő terembe, hogy előkészüljek a francia lány elleni fináléra – ráadásul úgy, hogy a cseh versenyzőhöz hasonlóan korábban még őt sem tudtam legyőzni. Sajnos ez végül most sem jött össze, ki-ki meccset vívtunk egymással, küzdöttem a végéig, de alulmaradtam vele szemben. Vereség lett a vége, viszont rendkívül tanulságos mérkőzés volt, amiből csak építkezni tudok a következő versenyekre. Mindent egybevéve,

Szeleczkit legközelebb a június elején Grazban rendezendő, soron következő junior Európa-kupa-versenyen láthatjuk.

„Természetesen, az Európa-kupa-szezon során jó lenne még további érmeket nyerni. Ugyanakkor a fő célom idénre az, hogy minél előbb bebiztosítsam a kvalifikációmat a korosztályos Európa- és világbajnokságra, illetve, hogy majd ezeken a világversenyeken is jól teljesítsek.

(Kiemelt kép forrása: EJU)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik