Feljutott a Parma, Balogh Botond személyében újra lesz magyar játékosa a Serie A-nak!

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 20:11
Balogh Botond jövőre a Serie A-ban bizonyíthat (Fotó: Getty Images)
A Balogh Botondot foglalkoztató Parma Calcio 1–1-es döntetlent játszott a Bari vendégeként az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) 36. fordulójában, így matematikailag is feljutott az élvonalba (Serie A).

Óriási az öröm! Feljutott a Serie A-ba a Parma, miután a Bari elleni döntetlennel (1–1) hétpontos előnyre tett szert a harmadik Veneziával szemben – egyenes ágon az első két helyezett jut fel az olasz első osztályba. A listavezető Parma osztályváltása magyar szempontból kiemelten fontos: a csapat tagja Balogh Botond, a 21 éves, háromszoros válogatott védő, aki 16 alkalommal kapott lehetőséget bajnokin

Hogy a klubban számítanak rá, arra bizonyíték, hogy a napokban a Parma 2027-ig meghosszabbította szerződését. A Bari ellen szerdán nem lépett pályára, így ő nem állíthatta meg Valerio Di Cesarét: a Bari futballistája a legidősebb gólszerző lett a Serie B történetében, három hét múlva tölti be a negyvenegyet…

Balogh Botond azt nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának, miután aláírta megállapodását egy hete, hogy   „a Parmában töltött öt év után helyinek érzem magam, szeretem a várost és a szurkolókat. Parma olyan, mintha a második otthonom lenne, hiszen 17 évesen érkeztem ide, nagyon fiatal voltam, és itt váltam férfivá. Mindig is az volt a szándékom, hogy itt maradjak, ezért is volt könnyű megegyezni.”

Hogy az első ligában mennyi lehetőséget szán neki a szakmai stáb, egyelőre kérdés, az viszont biztos, hogy legutóbb magyar futballista három éve lépett pályára a Serie A-ban: Kosznovszky Márk éppen a Parmában kapott lehetőséget, az utolsó fordulóban a Sampdoria ellen (0–3) játszott végig – ez az összecsapás már semmiről sem döntött, a csapat az utolsó helyen esett ki, azóta nem is sikerült visszajutnia. Egészen szerda estig… És ki lépett még pályára akkor a Samp ellen? Igen, Balogh Botond! A 2020–2021-es idényben már játszhatott három Serie A-meccsen, reméljük, hamarosan a negyedikre is sor kerül.

OLASZ SERIE B
36. forduló
Bari–Parma 1–1 (Di Cesare 68., ill. Bonny 50.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik