Gólt rúgott a Real Madridnak – Weimper István hetvenesztendős

– Gondolom, nem a gyorsasága miatt kapta a Paripa becenevet. Ki volt a névadó?
– Valóban nem a gyorsaságom alapján nevezett el Kocsis Lajos, aki a Honvédban csapattársam volt. Azt mondta, úgy trappolok, mint egy ló, és ha belelendülök, megállíthatatlan vagyok. Mint egy paripa.

– Milyen viszonyban volt a zseniális futballistával?
– Vele nem lehetett nem jóban lenni. Aranyos gyerek volt, szó szerint, futballozni pedig úgy tudott, mint kevesen. Azt kiáltotta: „Paripa!”, én pedig elkezdtem futni. Egyszer csak leesett a lábam elé a labda.

– Csikó nemcsak a pályán indult be, az éjszakába is. Ön vele tartott?
– Nem. Mondhatni, sportszerűen éltem.

– Ifiként az Egyetértésben kezdett. A klub nem arról volt híres, hogy nevelőegyesület, inkább arról, hogy az idősebbek ott vezettek le, cserébe elintézték, hogy béreljenek egy vendéglátóipari egységet. Ez egyrészt jól hozott a konyhára, másfelől megkönnyítette a beilleszkedést a civil életbe. Önnek megfordult a fejében, azért futballozik Soroksáron, hogy idővel üzletbérletet kapjon?
– Egy fenét! Fiatal taknyos voltam, tíz méterre laktunk a pályától, magától értetődő volt, hogy oda megyek.

– Nehezen ment a beilleszkedés az öregek közé?
– Dehogy! Mondták: „Gyere, Kicsi, lőjél kapura!” Varga Laci volt a kapus, mindig biztatott. Látta, hogy ballal elég jól megy. De a többiek – például Siklósi János, Józsa Sándor, Galambos Antal, Karába Jancsi vagy Szuromi Tóni – is a pártfogásukba vettek. Nagyon jó iskola volt.

– Kinek a futballja tetszett leginkább?
– A korábbi újpesti, majd később MTK-futballista, Halápi Pista játéka fogott meg. Gondoltam, ha a Megyeri úton Göröcs Titinek vagy a Hungária körúton Sándor Csikarnak megfelelt, nekem is jó lesz... Hol ő, hol én játszottam balösszekötőt vagy balszélsőt.

– Alig tizennyolc évesen, 1971 őszén már az NB I-ben rúgta a labdát, aztán 1974-ben a Honvédhoz igazolt. Szokás szerint bevonultatták?
– Nem. A soroksári házunk előtt egyszer csak megállt egy civil, bekiáltott, Weimper István itt lakik-e. Bejött, megegyeztünk.

– Ez mit takart pontosan?
– Manapság már nem titok, lakást kértem, meg is adták.

– A kispestiek meccsei után nem egyszer írták, harcos, lendületes, erőszakos. Ezek voltak az erényei?
– Vegyük hozzá a bal lábamat, az akkori mezőnyben csak Várady Béla lőtt nálam jobban ballal. Ami az erőszakosságot illeti: gyakran felívelték nekem a labdákat, lefordultam vagy visszatettem, ahogy a játék megkívánta.

– Mint, mondjuk, a nemrégiben visszavonuló Szalai Ádám?
– Igen.

– Lakat Károly edzősége idején, 1976-ban kiverték az Intert az UEFA-kupa első fordulójából.
– Lehet azt elfelejteni? Kozma Misi góljával nyertünk a San Siróban, az egy nagyon jó Honvéd volt Kocsis Pistával, Szűcs Lajossal, Varga Kacsával, Pál Jóskával, Pintér Sanyival meg persze Kozmával. Az olaszok végigtámadták a meccset, mégis mi nyertünk, itthon pedig egy egy lett.

– Az UEFA-kupa 1978–1979-es kiírásában az Ajax legyőzése után a Népsport címlapján ezt írta: „Kellemes meglepetés”...
– Visszamennék az időben: sokan a sorozatból csupán erre a találkozóra emlékeznek, de a török Adanasport nyolc kettes összesítéssel vertük ki, a román Politehnica Timisoarát négy kettővel.

– Az itthoni hat nullás, illetve négy nullás meccsen két-két gólt szerzett.
– Igen, de nem ezért említettem, hanem mert manapság nem lennének ezek ilyen sima mérkőzések.

– A jelenlegi Honvédnak különösen nem... Jött a negyedöntőben az Ajax. A négy egyes itthoni siker önöknek is „csupán” kellemes meglepetést vagy többet jelentett?
– Noha a hollandok a hetvenes évek elején voltak a csúcson, nem akármilyen együttes jött a Népstadionba Rudd Krollal, Simon Tahamatával, Frank Arnesennel, Sören Lerbyvel. Én is szereztem gólt tizenegyesből. Nem úgy fogtuk fel, hogy a siker kellemes meglepetés. Az egy erős Honvéd volt, már Lukács Sanyival, Nagy Antallal. Úgy mentünk fel a pályára, ha lehet, továbbjutunk.

– Sikerült is!
– Azért nem ment könnyen, Amszterdamban kettő nullra kikaptunk. Sokan sérülésből alig felépülve vállalták a játékot, hogy ne legyünk nagyon tartalékosak. Emlékszik Geiger János nevére?

– Bevallom, nem.
– Nem csodálom, csupán néhány alkalommal jutott szóhoz. Az edző, Tichy Lajos azzal küldött pályára, küzdjek, ha lehet, még többet harcoljak a szokásosnál.

– Mégis, a honvédos időszaka mintha kurtán-furcsán fejeződött volna be. Bajnokként igazolt el, ez azért akkoriban nem volt divat. Netán Tichy Lajos miatt?
– Nem Tichy miatt kellett elmennem, de tény, nem voltunk igazán jó viszonyban. A Honvéd huszonöt év után lett bajnok 1980-ban, de én a tavasszal már kevesebbet játszottam Esterházy Márton mellett.

– Nem gondolná az ember, hogy Tichy nem kedvelte, mert ő is tankszerűen támadott, ballal remekül lőtt – a futballban rokon lelkek.
– És mégsem. Ha így lett volna, nem megy bele, hogy Kuti Lászlót Kispestre igazolják Dunaújvárosból, pontosabban engem elcseréljenek vele. Behívattak az irodába, egy vezérőrnagy közölte, megyek a Kohászba.

– Bele sem szólhatott?
– Azt mondtam magamban, jó, de megkérem az árát. Továbbá Varga László volt az edző, akit még az Egyetértésből ismertem, neki szüksége volt rám. Aztán a kért lakást megkaptam, nem jártam rosszul.

– Azzal viszont igen, hogy a Dunaújváros kiesett.
– Hogy milyen furcsa az élet! Kuti nemigen tudott gyökeret ereszteni – ráadásul az egy egyre végződő őszi Dunaújváros–Honvéd meccsen én lőttem a hazai gólt –, a kispesti vezetők szóltak, kivisznek téli túrára, aztán az idény végén visszamegyek a piros-fehérekhez.

– Ehelyett Tatbányára igazolt. Miért?
– Nagyon egyszerű a válasz: megkeresett Lakat Károly. Már a Honvédban is volt edzőm, hívott, én pedig mentem. A Tatabányán a bánya és a Bányász életében kulcsszerepet betöltő vezető, Majtán József – Öcsi bácsi – is ösztökélt.

– Egész Európa felkapta a fejét, amikor 1981-ben az UEFA-kupa első fordulójában a Tatabánya kettő egyre legyőzte a Real Madridot. Ön tizenegyesből rúgott gólt, aztán Csapó Károly szabadrúgás után a győztes találatot, némi ravaszkodást követően.
– Igen. Nekifutottam a labdának, mintha én lőném kapura, de túlfutottam, majd visszalépve Karcsi elé pöcköltem, ő pedig belőtte. Miután elfutottam a labda mellett, a spanyolok azt hitték, újra próbálkozom, de nem ez történt...

A TATABÁNYA–REAL MADRID MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

– Milyen volt a kapcsolata Lakat Károllyal? Nemcsak a Kispesten és Tatabányán volt az edzője, hanem az olimpiai válogatottnál is.
– Talán nem sértem meg az emlékét, ha azt mondom, Karcsi bácsival apa és fia viszony alakult ki közöttünk. Szeretett, bízott bennem, remélem, nem okoztam csalódást. És igen, az olimpiai válogatottban is figyelembe vett.

– Azt követően, hogy kikerült az A-válogatottból. Baróti Lajos pedig számított önre az 1978-as vb-selejtezőn. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pályára lépett a felkészülés kezdetén, 1976-ban az argentinok ellen a Népstadionban kettő nullára megnyert találkozón.
– S noha a görögök elleni vébéselejtezőn nem játszottam, Baróti elvitt az 1977-es dél-amerikai túrára is.

– Nem lépett egyetlen vébéselejtezőn sem a pályára, nem is jutott el Argentínába. Miért?
– Könnyű lenne arra hivatkozni, hogy ingadozott a formám, de Törőcsik András volt az első számú középcsatár. S ismerjük el, a jó formában lévő Kese nélkülözhetetlen volt.

– Az olimpiai válogatottban sem alkotott maradandót, a Diósgyőrben három nullára megnyert magyar–román után ezt írta a Népsport: „(...) sokáig kereste a helyét. Túlságosan középen ragadt, nem mozgott eleget, s ezért semlegesíteni tudták.”
– Mindkét válogatottra értem: sajnos nem tudtam kihozni magamból, ami bennem volt.

– Mi a legnagyobb élménye a labdarúgással kapcsolatban?
– Bármilyen furcsa, a magyar–argentin. Amikor a meccs előtt hallgattam a Himnuszt, azt mondtam magamban, itt a lehetőség, meg kell ragadni.

– A legnagyobb csalódás?
– Ugyanez: hogy nem ragadtam meg.

– Ki volt a legnehezebb ellenfele, és kire nézett fel leginkább a mezőnyből?
– Komjáti Malac (Komjáti András, a Vasas korábbi hátvédje – a szerk.) mindig megfogott, képtelen voltam ellene jól futballozni. Várady Bélát tiszteltem, s nemcsak azért, mert kitűnő bal lába volt. Emberként is.

– Mi vetődik fel önben a hetven esztendő kapcsán?
– Jó lenne még egyszer végigcsinálni!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 26-i lapszámában jelent meg.)