NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 09:09
null
Rovatunkban az elmúlt években megújult vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Győrújfaluból érkezett képeslap. 

A SZIGETKÖZ KAPUJÁNAK nevezett település, Győrújfalu lelkes lakói 1929-ben alapították meg a helyi labdarúgócsapatot. A felnőttcsapat jelenleg a vármegyei bajnokság első osztályában szerepel. Az MLSZ 2020-ban körzetközponttá minősítette az egyesület utánpótlását, ami óriási felelősséggel jár, csaknem háromszáz utánpótláskorú futballista és hatvan felnőtt játékos szereplését kellett megoldani.

 

A helyi vezetők, Szabó Tamás, valamint a korábbi játékvezető, Nagy Imre Attila egykori polgármester kitartó munkája révén a győrújfalui önkormányzat területhasználati lehetősége mellett a több éven át tartó pályázatokat három évvel ezelőtt siker koronázta, így 2023-ban önrész nélkül valósították meg a korszerű létesítményt, amelynek hozzávetőleges költsége 220 millió forintot tett ki. Ezenkívül sikerült egy élő füves edzőpályát is kialakítani, amely meghatározott korosztályig bajnoki mérkőzés lebonyolítására is alkalmas.

Időközben a településen zajló eredményes munkának köszönhetően szintet lépett az utánpótlás, az MLSZ kiemelt körzetközponttá minősítette a Győrújfalu SE-t.

 

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
23 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

NS-képeslap: Győrszentiván – új pályák az utánpótlásnak

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 10:58
Ezek is érdekelhetik