Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Rafa Cotelo újságíró lánya, Ema már gyermekkora óta egy súlyos, bonyolult betegséggel küzd. 2015 óta két műtéten is átesett Argentínában, ám egy komplikáció következtében állapota hirtelen válságossá vált. „Az orvos a vizsgálatok után közölte, hogy azonnali beavatkozásra van szükség, mert Ema élete veszélyben van” – idézte fel Cotelo az El Observador című lapnak.
A sürgősségi műtét hatalmas összeget igényelt, ráadásul azonnal, készpénzben kellett kifizetni. Cotelo kétségbeesésében Edinson Cavanihoz fordult, akivel baráti kapcsolatot ápol. A csatárt közvetlenül nem tudta elérni, de a futballista felesége révén mégis kapcsolatba kerültek. „Ne aggódj, én elintézem” – érkezett Cavani rövid válasza.
Mivel maga Cavani nem tartózkodott a közelben, étterem-tulajdonos barátját kérte meg, hogy vigye el a szükséges pénzt a klinikára. A vendéglátós szó szerint kiürítette a kasszáját, és az aznapi teljes bevételét átadta a kórháznak, így Ema időben megkaphatta az életmentő ellátást. A költségeket Cavani később természetesen megtérítette.
Hónapokkal később Cotelo visszaadta a kölcsönt Cavaninak, aki addig egyetlen szóval sem említette a pénzt. Az újságíró lánya pedig felépült, és néhány héttel később már a 15. születésnapját ünnepelhette.
A 136-szoros uruguayi válogatott Cavani pályafutása során olyan klubokat erősített, mint a Napoli, a Paris Saint-Germain vagy a Manchester United. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is igazi példakép...







