Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 10:24
Izgalmas és szoros kupameccseket játszott az NB II-es Vasas az elmúlt időszakban az élvonalbeli csapatok ellen, Tóth Milánék szombat este is erre készülnek a Puskás Akadémia ellen.
Tóth Milán (pirosban) elszántan készül a Puskás Akadémia elleni kupamérkőzésre, és ha lesz rá lehetősége, bátran megindul majd a felcsútiak kapuja felé (Fotó: Dömötör Csaba)

HÁROM DÖNTETLEN SZÜLETETT a két csapat előző három összecsapásán: 2022 szeptemberében Angyalföldön 1–1-gyel, 2023 februárjában Felcsúton szintén 1–1-gyel, áprilisban a Fáy utcában 2–2-vel zárult a találkozó (régen volt: az első idézett mérkőzésen még a kedden Portugália ellen remeklő Tóth Balázs védett a PAFC színeiben), az idény végén a Vasas búcsúzott az élvonaltól. Érdekes utólag erre figyelni, a Puskás Akadémia négy ponttal maradt le végül a második helyezett Kecskemét, illetve eggyel a bronzérmes Debrecen mögött, vagyis a piros-kékek ellen elhullajtott hat pont a végén nagyon hiányzott.

Szombat este ismét az Illovszky-stadionban találkozik a két együttes, más kérdés, a döntetlen ezúttal egyik félnek sem lenne jó, hiszen a győztes mehet csak tovább.

„Az biztos, hogy a motivációval nincs probléma – mondta lapunknak Tóth Milán, a Vasas 23 éves játékosa. – Azzal máskor sincs, de igaz, amikor élvonalbeli csapattal találkozunk a kupában, az különleges számunkra. Eszembe jutnak az előző évek kupameccsei, akár a Nyíregyháza, akár a Paks elleni csata kerül szóba, mindenki úgy emlékszik, kiegyenlített, szoros összecsapások voltak, szóval, meg tudjuk nehezíteni az egy osztállyal feljebb szereplő csapatok helyzetét. Most is ez a célunk!”

A támadó eddig 115 másodosztályú bajnokin 46 gólt szerzett, évek óta lehet hallani, hogy NB I-es klubok keresik, képességei alapján szerepelhetne ott is.

„A személyes motivációm nyilván az, hogy a legmagasabb osztályban futballozzak – mondta erre Tóth Milán. – A célom, hogy a Vasassal sikerüljön mindez, mondani sem kell, azért dolgozunk, hogy 2026 nyarán már ott léphessünk pályára. Nyilvánvaló, hogy számunkra a bajnoki szereplés, a feljutás kiharcolása a prio­ritás, de egész héten azt éreztem az öltözőben, mindenki várja a szombat estét. Meg akarjuk mutatni, hogy kiélezett, izgalmas, szoros mérkőzést tudunk játszani egy olyan csapat ellen, amely az előző években ott volt a dobogón az NB I-ben, és nemzetközi kupában indult. Kedden Nagy Zsolt gólpasszt adott Portugália ellen, Lukács Dániel is beállt, szóval a felcsútiak a válogatottba is delegálnak futballistákat, éppen ezért lenne nagyon értékes a jó eredmény. Visszatérve a célokhoz: mindenekelőtt magamnak akarom megmutatni, hogy jó teljesítményre vagyok képes ilyen ellenféllel szemben is. És nyilván a szurkolóknak, az edzőimnek, a társaimnak is bizonyítanék.” 

MOL MAGYAR KUPA, 3. FORDULÓ
VASAS (II.)–PUSKÁS AKADÉMIA
Illovszky Rudolf Stadion, 19.00 ( Tv: M4 Sport). Vezeti: Csonka Bence

 

Legfrissebb hírek

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
2 órája

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30
Ezek is érdekelhetik