SIKERESEN RAJTOLT múlt vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában a Győri Audi ETO KC és a DVSC-Schaeffler is, mindkét magyar csapat győzött idegenben. Hat nap után új kihívás következik, a győriek a hét meccsén fogadják egyik legerősebb ellenfelüket, a dán Esbjerget. Ez lesz a két csapat tizenegyedik találkozója, legutóbb május 31-én az előző BL-idény elődöntőjében mérkőztek meg, akkor 29–28-as ETO-siker született Henny Reistadék ellen. A szombati ellenfelet jól ismeri a zöld-fehérek nyári igazolása, Helena Elver a dán Odense színeiben számos alkalommal megmérkőzött a riválissal.
„Múlt hétvégén Dortmundban már megtapasztalhattam, milyen érzés győri mezben kézilabdázni, de az Audi Arénában igazán különleges lesz pályára lépni. Izgatottan várom, hogy a szurkolóink előtt játszhassak és győzelemhez segíthessem a csapatot” – fogalmazott a dán irányító az EHF-nek. Az Esbjerg szoros otthoni vereséggel rajtolt, a francia Metz 30–29-es sikert aratott. A dán csapatban a korábbi győri jobbátlövő Nora Mörk nyolc gólig jutott, míg a világklasszis Reistad ezúttal sem lépett pályára. Tomas Axnér vezetőedző úgy fogalmazott, a győri vendégjátékuk a legnehezebb idegenbeli mérkőzés Európában.
A BL mezőnyébe egy év kihagyás után visszatérő DVSC 25–24-re győzött Podgoricában, a továbbjutásban reménykedő debreceniek fontos két pontot szereztek. Szombaton még kettőt hozzátehetnek, ha legyőzik a román Gloria Bistritát. A beszterceiek is győzelemmel kezdtek, a norvég Storhamart múlták felül hazai pályán 29–26-ra.
„Ellenfelünk kerete erős, eddigi eredményei tiszteletet érdemelnek. Abban bízom, hogy jó mérkőzést játszunk velük, amelyen bármi megtörténhet. Szeretném, ha szorosan alakulna a meccs, mert akkor esélyünk nyílik arra, hogy a végjátékban a javunkra fordítsuk az állást, ahogy történt legutóbb Podgoricában” – mondta Szilágyi Zoltán vezetőedző.
A hétvégi meccsekre győzelemmel hangolt az ETO és a Loki is az NB I-ben, előbbi Mosonmagyaróváron nyert, utóbbi a Vasast múlta felül otthon.
BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
2. forduló, szombat
A-csoport. DVSC SCHAEFFLER–Gloria Bistrita (román), 16 (tv: Sport1). GYŐRI AUDI ETO KC–Team Esbjerg (dán), 18 (tv: Sport1), Metz Hb (francia, Albek Anna, Vámos Petra)–BV Borussia Dortmund (német, Szikora Melinda), 18. B-csoport. Sola HK (norvég)–Brest Bretagne Hb (francia), 16
Vasárnap. A-csoport. Storhamar Hb Elite (norvég)–OTP Group Buducsnoszt (montenegrói), 16. B-csoport. RK Krim OTP Group Mercator (szlovén)–RK Podravka Koprivnica (horvát), 14 (tv: Sport1), CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, 16 (tv: Sport1), Odense Hb (dán)–Ikast Hb (dán), 16