Azt a kisujját neki! – Vincze András publicisztikája

Tegye fel a kezét, aki kapásból megmondja, ki lett a második a 2022-es Aranylabda-szavazáson...

Hm...

Elhűlve olvastam és hallgattam a reakciókat a tekintélyes sportlap, a France Football szavazásának eredményhirdetése után. Thibaut Courtois például erősen megsértődött amiatt, hogy kapusként nem került be az aranylabdás top ötbe (a harmincas, illetve tízes jelöltlistáról öt mezőnyjátékost és három kapust adhattak meg erősorrend szerint az újságírók, és a jelöltek a helyezésük tükrében kaptak pontokat). Írnám is, hogy a kapuskirohanás kapcsán lehetne némi lelkiismeret-furdalásom, hiszen a szavazásra felkért zsurnalisztahad tagjaként eszembe nem jutott a belgára voksolni a 99.9 százalékban mezőnyjátékosokat felvonultató Aranylabda-szavazáson, ellenben gondolkodás nélkül első helyre tettem a Jasin-díj várományosai között – és saját posztján a Real Madrid klasszisa elsöprő fölénnyel győzött.

Vajon ez a dicsőség miért nem volt elég neki?

Amúgy nehéz eldönteni, hogy ebben a odamondogatósdiban nincs-e valami huncutság, konkrétabban, vajon nem a gerillamarketing okán van mindig valami sértődéscunami az Aranylabda odaítélése – után... A „díjhájpolás” addig sima ügy volt, amíg Lionel Messi és Cristiano Ronaldo 2008 és 2017 között felváltva kapta a nemes díjat, hiszen a két futballistazseni igencsak jelentős rajongótáborának igencsak megosztó és kattintásgeneráló vitája (úgyis Cé a jobb; nem, Leo a jobb!) garantálta a feszültséggel teli show-t a szavazás előtt és után. Ám elmúlt ez a varázs is, a portugál és az argentin csillag fénye sem ragyog már oly fényesen, úgyhogy generálni kellett valami új feszültségforrást.

És lőn!

S ha egy ilyen szavazósdi (értelmezésem szerint: játék) kapcsán létezhet szakmai meghökkenés, az a tavalyi eredményhirdetés kapcsán okkal történt, amikor nem az élete idényét produkáló, a gólokat nagyüzemi hatékonysággal termelő Robert Lewandowski vehette kézbe az Aranylabdát, hanem a régi önmagához képest a Barcelonában kocogós üzemmódra váltó, a Párizsba épphogy betoppanó és a francia focival ismerkedő Lionel Messi. Tagadhatatlan, hogy a díj körüli purparlénak jót tett a húzás (az alaposan túlköltekező PSG reno­méjának pedig az akkor szerződtetett argentin hetedik Ballon d'Or-győzelme), de azt is lehetett érezni, hogy már-már kellemetlen a populáris végeredmény. A meghökkentő sorrenddel kapcsolatos nyilvánvaló értetlenkedés, s a szavazás szakmaiságát megkérdőjelező hangok kapcsán a 2021-es gálára a szervezők gyorsan kreáltak egy „legjobb csatár” trófeát – amely az idén már a legendás német csatárról, Gerd Müllerről lett elnevezve –, tudván, a Bayern München lengyel támadóját csakis a nálánál népszerűbb név előzhette meg, pályán nyújtott produkció biztosan nem.

S e médiacirkusz kapcsán említettem a mostani Courtois-vitát, ami az Aranylabda odaítélése után ideig-óráig több médiafigyelmet generált, mint a győztes, Karim Benzema mesterhármasainak elemzése. S ugyanitt említhetem a meccseken mindig bandázsban játszó francia csatár díjátadóra felfedett görbe kisujját, ami szintúgy populárisabb témát jelentett, mint az, hogy a győztest nem a befáslizott keze, hanem a góllövésre használt lába repítette az európai futballvilág trónjára. S hogy, hogy nem, de „belekeveredett az ügybe” Cristiano Ronaldo is: jöttek a fontoskodó hangok, hogy a benzemai kiteljesedés az ő távozásának köszönhető, mert végre (végre?!) nem a portugált kellett kiszolgálni, hanem a francia kaphatta a forintos (pardon: ma már eurós) labdákat. A magyarázat nagyon klassz, de e logika mentén Luka Modricot is elragadhatná ebben az évben a sértődés hulláma, mondván, ő volt az, aki elég jól, sőt Aranylabda-jelölést érő módon nyesegette külsővel a lasztit Karim Benzema elé... Érdekes, a horvát labdarúgótól nem érkezett felháborodás, pedig ha valaki, talán ő – a 2021–2022-es Real Madrid-sikerek apropóján – bekerülhetett volna a cikk kezdetén már emlegetett top ötbe...

Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy ebben a túlpörgetett, mindig új és új ingerekre vágyó világban kell a pluszkörítés, ráadásul az ilyen fajsúlyos, a futball szereplőit trónra emelő trófea esetében elképzelhetetlen, hogy a szavazás ne generáljon vitát arról, ki a legjobb, vagy csak arról, hogy ki majdnem a legjobb. Ráadásul a France Football merészet húzott, mert drasztikusan megváltoztatta a korábbi évek szabályait. Leszűkítette például a voksolásra felkért újságírók körét azokra, akik Európa labdarúgását követik, és a díjra jelölt játékosok produkcióját is az öreg kontinensen mutatott teljesítésre korlátozta – teszem hozzá, bölcsen és talán a legjobbkor. A Messi-rajongóknak nyilván nem tetszik majd a következő néhány sor, de kedvencüket tavaly éppenséggel az argentinok Copa América-győzelme emelte a riválisok fölé, de őszintén szólva ez, a dél-amerikai futballban fantasztikusnak számító siker, valamint a világsztár első, válogatottbeli tornagyőzelme volt a legrosszabb érv, ami elhangozhatott az európai (hangsúlyozom: európai!) futballelismerés ősének nevezhető Aranylabda odaítélése kapcsán. Az európai labdarúgás mezsgyéit figyelmen kívül hagyó voksok révén pedig igencsak sportszerűtlen hátrányba került Robert Lewandowski, aki Németországból üzent a góljaival: hahó, ezen a földrészen momentán én vagyok a legjobb!

S ha már a lengyel támadó...

Az utóbbi években ő szenvedhette el a legkellemetlenebb élményeket a szavazás kapcsán (2020-ban a járványhelyzet miatt félbeszakadt bajnokságok miatt nem hirdetett voksolást a France Football), ha csakis szakmai kritériumot kellene figyelembe venni (amelynek a lényege tömören a következő: ki tud itt gólt lőni?), évek óta klasszisteljesítményt nyújt, mi több, nemcsak magas szintű siker-, hanem még annál is nagyobb kudarctűrő képességgel is megáldotta a sors – hozzáteszem: tehát igazi profi –, mert nem lehet könnyű európai csúcsgóllövőként az Aranylabda-átadón tapsolgatni (csak a rend kedvéért: 2019-ben 54, 2020-ban 47, 2021-ben 69 gólt jegyzett az idény során).

Na szóval, a szaklap által eszközölt változás a legjobbkor jött Karim Benzemának, akit már a Real Madrid május végi Bajnokok Ligája-győzelme óta csak úgy emlegettek, márpedig ő lesz 2022 aranylabdása, és punktum... Ráadásul olyan edzők és olyan labdarúgók aranyozták be előre a nevét, akik képesek futballforradalmat elindítani – elképzelhetjük, mi lett volna, ha nem a rutinos, a 35. évét taposó csatár győz. Pedig annyira azért nem volt egyértelmű ez a történet, sőt megkockáztatom, ha nincs a Real Madrid rivaldája, nyilván nagyobb gondot jelentett volna a francia játékos magasztalása, sőt az is elképzelhető, hogy az Aranylabda-rivalizálás kapcsán talán hangsúlyosabbá válik az elhíresült zsarolási ügye is. Ám a sikerekkel és a folyamatos presszióval kiegészített kétségkívül parádés (egyéni) teljesítmény, s az ezzel kapcsolatos dicséretözön leplet vont (amúgy: vont?) a morális aggályra, a sportemberi díjazás kapcsán végül suttogássá szelídültek a kritikák...

Egyébként az a fura helyzet állt elő, hogy 2022 újabb aranylabdását valójában még nem ismeri a világ: az majd csak december 18-án, a világbajnoki döntő lefújását követően derül majd ki, ki lesz a földkerekség legjobbja.

A belga kapus, Thibaut Courtois? A lengyel Robert Lewandowski? A francia Karim Benzema?

Vagy valamelyik másik ász: argentin, brazil, portugál, spanyol, angol, dán, szenegáli...

Ami biztos, egyetlen mozdulat jelzi majd, hogy 2022-ben ki varázsolt a pályán: amikor a legjobb a feje fölé emeli a világbajnoki trófeát.

A bevezetőben feltett kérdés viszont továbbra is aktuális: vajon a másodikra meddig emlékezünk majd?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!