Vis maior – Csinta Samu publicisztikája

Mi tagadás, jó ideig nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a különböző szerződések apró betűs részének. Nemcsak a gyerekkorom óta hűséges kísérőmnek szegődő rövidlátásom okán, egyszerűen untam a sok „ha”-val, és „abban az esetben”-nel kezdődő okoskodást. A lényeg amúgy is a megszámozott szakaszokban rejtőzik, no meg a megegyezés mögött álló emberi bizalomban. Mert valamiben bízni kell, másként hogyan éljünk át a másnapokba. Legyen hát az emberi becsületességbe vetett bizalom – persze egy kis egészséges óvatosság sem árt. Most talán sokan gúnyosan mosolyognak, de előrebocsátom: nem fáztam rá túl sokszor erre az elvemre. A svájci frankos hitelek beomlása idején igen, de túl vagyunk rajta, azt tartom, a sorsnak is be kell néha nyújtania a cechet. És azóta többnyire elolvasom azokat a bizonyos lábjegyzeteket.

Valahogy hasonlóan viszonyultam a játékosszerződésekben „vis maior” gyűjtőszó alatt szereplő utalásokhoz is. Életem egyik rövid szakaszában aláírásilag is kellett viszonyulnom néhányukhoz, elolvastam hát az utolsó betűig. A szövegek „döglöttségét” látva ilyenkor többször elméláztam, milyen szerencsés is vagyok, hogy a sors minden eszközzel megakadályozta, hogy ügyvédnek tanuljak. A másik aláírás birtokosa, a labdarúgó többnyire jogi képviselője árnyékában meghúzódva várta, mikor jutok már a végére, jobbik esetben a telefonját nyomogatta, rosszabbikban pofákat vágott. Az ügyvéd láthatóan feszült testtartásban készült az esetleges kérdésekre, hiszen egy megállapodásban mindig vannak passzusok, amelyek eleve az alkudozás kedvéért kerülnek be.

Én többnyire azzal leptem meg őket, hogy megkérdeztem: mit ért vis maioron?

Olyan is volt, aki gyorsan böngészni kezdte a saját példányát, talán nem is emlékezett a vonatkozó részre, de inkább az előre nem látható tényezőkre való hivatkozás hangzott el, leginkább a földrengés, egyéb természeti csapás. Majdnem mindig visszakérdeztem: a háború nem? Mire mindketten elmosolyodtunk, és annyiban maradtunk, hogy elméletileg igen, de napjainkban nagyobb a valószínűsége, hogy a Katrina hurrikán téved a keletközép-európai térségbe. Így poénkodjon az ember a háborúval, mondom most így, március idusához közeledve.

Hogy az Oroszországban szereplő sportolók megállapodásában megtalálható-e a háború mint szerződésbontási jogalap, nem tudom. A konfliktus mindenesetre példa nélküli döntésre késztette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget: a FIFA hivatalos közleményben jelentette be, hogy az Oroszországban légióskodó játékosok és edzők bárhová aláírhatnak az idény végeztéig. Az aktust a profi futballisták nemzetközi szakszervezetének lépése előzte meg, a FIFPro arra kérte a nemzetközi szövetséget, hogy a háborús helyzetre tekintettel engedélyezze az oroszországi klubok külföldi focistáinak végleges és következmények nélküli távozását klubjuktól. Ennek adott helyt a hat kontinentális testület elnöke alkotta FIFA Bureau. Azzal az „árnyalással”, hogy az időlegesen „szerződés nélkülinek” minősített, Oroszországban játszó légiósok június 30-ig köthetnek szabadon kontraktust – abban az esetben, ha az orosz szövetséghez tartozó egyesületek március 10-ig nem jutnak kölcsönös egyezségre az érintett játékosokkal és edzőkkel.

A határozat duplafenekűségét talán nem csak én érzékelem. Egyrészt valamilyen módon fel kellett oldani a háború ellenére még zajló orosz bajnokságban szereplő külföldiek „röghöz kötöttségét”. A sorozat esetleges leállása ugyanis azt feltételezné, hogy a bevételeik túlnyomó részétől legalábbis időlegesen megfosztott egyletek bizonyos idő után képtelenek lennének a szerződésben foglaltaktól eltérő módon és arányban fizetni az alkalmazottaikat. A méltányosságra való hivatkozás után pedig a legritkább esetben szoktak fizetésemelést felajánlani. A helyzetet súlyosbítja, hogy egyelőre szentjánosbogárnyi fény sem világít az alagút végén, vagyis igazából berendezkedni sem lehet a majdani hiánygazdálkodásra, hiszen a válságmenedzselés hatékonyságát is jelentős mértékben a konkrét határidős teljesítések szabják meg. Esetünkben pedig a nemzetközi gazdasági embargó is korlátozza a klubok tőkeerejét.

Ugyanakkor ott vannak az edzők és játékosok, utóbbiak pályafutásának semmilyen körülmények között nem tenne jót az esetleges tartós leállás. A meccsrutint ugyanis csakis tétre menő mérkőzéseken lehet megszerezni, illetve fenntartani, és ha erre kínálkozik is lehetőség, a nemzetközi körforgásból való kitiltás sokat elvesz a lendületből, illetve a külföldi játékosok motivációjából. A háborús bajnokság amúgy sem tetszene túl életszerűnek, hiszen a nem mindennapi körülmények miatt lehetetlen teljes fizikai és mentális odafigyeléssel futballozni. Mert hát mindenkinek van vagy lesz a harcokban részt vevő rokona, ismerőse, egy egyre inkább bezárkózó és elsivárosodó országban pedig a legjobban megfizetett légiósban is szorongás támadhat. A világhálóra is központi kézifék került, egy idő után talán még a könyvtárak is elveszítik a vonzásukat, a mindenre (is) enyhülést kínáló amerikai gyorsetető lánc kivonulása pedig még borúsabbá teszi a perspektívát. És akkor még fel sem vetődött a klubok méltányosságra való hivatkozással felvezetett bérmoderálási indítványa.

Szóval minden bizonnyal légi folyosót kellene nyitni a lehetőséggel élni kívánóknak. Természetesen lehetnek kivételek, Grigorij Ivanov, az orosz Ural Jekatyerinburg elnöke máris sietett bejelenteni, hogy az általa vezetett egylet idegen alkalmazottjai közül senki sem jelezte távozási szándékát. Az első ligában szereplő egyetlen magyar játékos, Kecskés Ákos állomáshelyéről, Nyizsnyij Novgorodból e sorok írásáig még nem érkeztek a helyzetre vonatkozó hírek, a 26 éves, négyszeres válogatott hátvéd hatodmagával lehet érintve egy esetleges exodusban.

De a különböző nemzetközi kupákból kizárás után más sportágakban érintett légiósok is elkezdték keresgélni az utat a nagyobb anyagi, de akár létbiztonságot is kínáló tájak felé. A női kézilabda Bajnokok Ligájának négyes döntőjére is bőven esélyes Rosztov-Don csapatának világbajnok francia irányítója, Grace Zaadi ügynöke máris megbízást kapott, hogy sürgősen véglegesítse a CSM Bucuresti együttesével decemberben elkezdett, alapvetően a következő idényre vonatkozó szerződési tárgyalásokat. Természetesen miután jelezte az orosz klubnak, hogy az adott körülmények között semmisnek tekinti a Rosztovval aláírt megállapodást. A CSM egyelőre a háború „kedvezményezettjének” tekintheti magát, hiszen nemcsak játék nélkül léphetett tovább a CSZKA Moszkva ellenében, de játékoskeretét is erősítheti a kupaküzdelmek finisére.

Az, hogy a FIFA döntését milyen mértékben igyekeznek majd egyesek háborús nyerészkedésre felhasználni, egyelőre a jövő zenéje. Az április 10-ig megnyitott új európai átigazolási periódus is minden bizonnyal hoz néhány érdekes fejleményt, de a történet igazából az évad végétől válik izgalmassá. Feltéve – és ebben azért őszintén reménykedünk –, hogy addig megszületik a fegyvernyugvás, ha a tartós békére még várni kell is. Egy – akár győztes – háború által legyengített, elbizonytalanított országba ugyanis a konjunktúralovagok sem mennek vissza szívesen.

És így juthatunk el odáig, hogy a jogi bikkfanyelv kénytelen lesz pontosabb meghatározást találni a szerződések vis maior paragrafusára. Mert ha a Katrina nem is, a jelek szerint a háború az egykori béketáboron is bármikor végigsöpörhet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!