Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.08.19. 13:28
null
Adama Traoré (Fotó: Szabó Miklós)
A török élvonalba (Süper Lig) a nyáron feljutott Genclerbirligi szerződtette Adama Traorét, a Ferencváros labdarúgócsapatának 30 éves csatárát, akivel 2+1 éves szerződést kötött.

A mali válogatott légiós három évvel ezelőtt a moldovai Sheriff Tiraspoltól igazolt át a zöld-fehérekhez, a klub honlapjának tájékoztatása szerint akkori ötmillió eurós értékével nem csupán a Ferencváros, hanem a teljes magyar bajnokság egyik legértékesebb játékosa volt. Három idény alatt 69 NB I-es mérkőzésen 21 gólt szerzett, három bajnoki címet nyert, tagja volt a tavalyi Európa-liga- és a tavaly előtti Konferencialiga-főtáblás együttes keretének.

A nemzetközi kupában is jól teljesített, három év alatt ugyanis a Bajnokok Ligája-selejtezőben 12 mérkőzésen hétszer, az Európa-ligában 21 összecsapáson ötször, a Konferencialigában nyolc találkozón hatszor volt eredményes.

Az átigazolási hírekkel naprakész transfermarkt.de adatai szerint a légióst már pénteken megvásárolta a kétszeres Török Kupa-győztes Genclerbirligi, amely a 2020–2021-es idény után szerepelhet újra a török élvonalban.

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 12:16

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

A Ferencváros nem küldte el a szükséges dokumentumokat, mivel a törökök nem teljesítették a szerződés feltételeit.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Gavriel Kanikovszki (izraeli-angol, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium)
Kölcsönbe érkezők: Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország) 
Kölcsönből visszatérők: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Pászka Lóránd (magyar-román, Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna)
Távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország, kölcsön után végleg), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, New York City FC – Egyesült Államok), Halmai Ádám (soroksári kölcsön után Szeged-Csanád GA), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Cristian Ramírez (ecuadori, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, szabadon igazolhatóként), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek), Adama Traoré (mali, Genclerbirligi – Törökország)
Kölcsönbe távozók: Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Say Shadirac (AC Oulu – Finnország, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael, CSZKA Moszkva – Oroszország), Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Tosin Kehinde (angol-nigériai), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
3 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
4 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
5 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
8 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
8 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Kangyal Balázs belesérült a sok gyerek megmentésébe

Jégkorong
23 órája

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:07
Ezek is érdekelhetik