Szalay hódított a fáraók földjén

Ki is jutott bőven a jóból az éllovas magyar párosnak, nem sokkal az első időellenőrző pont után eltört a jobb első féltengely. Vesztegeltek tehát a dűnék között, és próbálták megoldani a problémát. Nehéz lenne megmondani, hogy mi járhatott akkor a fejükben, ám az előnyük szerencsére majdnem négy óra volt a reggeli rajtkor, úgyhogy ráértek szerelni. Főleg úgy, hogy segítség is érkezett Kis Sándor és Czeglédi Péter személyében. A nissanos magyarok természetesen bajba jutott honfitársaik segítségére siettek – néhány nappal ezelőtt Szalay tette ugyanezt, amikor Kis fejtetőre rakta a Navarát. Négyen viszonylag hamar megoldották a problémát, majd körülbelül öt kilométerrel később ugyancsak négyen kereket cseréltek a Chevroleten, és attól kezdve már majdnem a táv végéig együtt autóztak.
"Sok minden megfordult a fejemben, amikor fennakadtunk egy sziklán, és később, amikor eltört a féltengely – mesélte Szalay. – Nehéz nap volt, de talán jobb is, hogy így tudtunk nyerni, mintha minden simán ment volna. Eddig is tudtam, hogy semmit sem adnak ingyen, és ez most is bebizonyosodott. Nagyon boldog vagyok, bár egyelőre még nehéz felfognom, hogy tényleg itt vagyunk, és tényleg mi vagyunk a győztesek.”
"Természetes volt, hogy segítettünk Balázséknak, hiszen ők remek pozícióban voltak, egyszerűen lehetetlen volt, hogy ne ők nyerjék meg ezt a versenyt – nyilatkozta Kis Sándor. – Számunkra már úgysem volt tétje a viadalnak, hiszen a fejre esésünk miatti büntetést egyszerűen képtelenség volt ledolgozni. De sebaj, ez a verseny remek felkészülés volt a Dakarra, hiszen itt mindent megtapasztalhattunk, amit a sivatagi autózásról tudni kell.”
Amikor a győztes páros megérkezett a szelektív szakasz céljába, az összes szervizes ott ugrált körülöttük. És bár a napszemüvegtől nem látszott a szemük, a szájuk remegéséből lehetett látni, hogy nem bírták ki örömkönnyek nélkül. Nem is csoda, hiszen a terepraliban ekkora magyar siker még nem nagyon született, és Szalay igazán megérdemelte már ezt az első helyet, hiszen szenvedett érte eleget a homokdűnék között 1996 óta, amikor az első Dakar-ralijának nekivágott.
A hivatalos céldobogót a rajthoz hasonlóan a Szfinx előtt állították fel, ott ünnepelhettek a győztesek, na meg az összes többi célba érkező. Mert győztes volt itt mindenki, akinek az elmúlt hét nap alatt sikerült leküzdenie a toronymagas dűnéket, a roppant veszélyes sziklákat, a homokvihart és nem utolsósorban az átlagosan napi 350-400 kilométeres versenytávot.
Győztesnek tekinthetjük tehát Kis Sándorékat csakúgy, mint a Palik László, Darazsi Gábor duót. Ôk négyen ugyanis ugyanúgy emberfelettit teljesítettek, mint az autós és motoros győztes. Kis igazán sajnálhatja, hogy szerdán leesett egy dűnéről, mert valószínűleg dobogós lehetett volna, Palik pedig a korai differenciálmű-hiba miatt búslakodhatna, de nem teszi, hiszen amiért Egyiptomba utazott, azt teljesítette. Célba ért a hétnapos viadalon, és Tunézia után megismerte egy újabb olyan ország sivatagját, amely szerepel a januári Dakar-rali programjában. "A huszadik kilométernél egyszerűen csütörtököt mondott az autónk, elfogyott minden ereje, majd néha magához tért újra, de csak néhány percre, hogy aztán megint kitolhasson velünk – mondta a szombati szakaszról Palik. – Ez volt a legeslegnehezebb versenynap az életemben.”
Az autósokkal ellentétben a motorosok Világkupa-pontokért hajtottak, és Richard Sainct semmit sem bízott a véletlenre, szinte végig vezetve nyerte meg a versenyt úgy, hogy az utolsó napon is győzedelmeskedett. Hiába támadták a márkatársai, Despres és Meoni, a francia versenyzővel szemben nem volt ellenszerük. Megtört tehát a Dakar-címvédő Meoni négy évig tartó uralma, a nagyszerű olasz motoros nem tudta folytatni a menetelését Egyiptomban.