Kozák elfogadta Csipes klubjának bocsánatkérését, a szövetség megszüntette az edző felfüggesztését

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 21:39
Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Csipes Ferenc edző nevében egyesülete, a Budapesti Honvéd SE levélben bocsánatot kért Kozák Danutától, aki elfogadta azt, így a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) megszüntette a tréner tevékenységének felfüggesztését.


A közleményt ezúton változtatás nélkül közöljük: 

„A magyar kajak-kenu sport rendkívül büszke arra, hogy az elmúlt 30 évben Magyarország legeredményesebb olimpiai sportágaként kiemelkedően járult hozzá hazánk olimpiai, világ- és Európa-bajnoki eredményességéhez.

Legalább ennyire büszkék vagyunk arra, hogy ugyan a sportágban mindig voltak és vannak viták, bizonyos esetekben egyet nem értések, de soha nem maradtak elásatlan csatabárdok és a sportágban dolgozó versenyzők és sportszakemberek mindig képesek voltak a nemzeti érdekeket figyelembe véve felülemelkedni és együttműködni.

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a sportszerető közönséget, hogy az elmúlt napokban a sportágban kialakult feszült helyzet a felek együttműködésének eredményeképpen nyugvópontra jutott. Csipes Ferenc és egyesülete, a Budapesti Honvéd Sportegyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez eljuttatott és Kozák Danutának címzett levelében, átérezve az ügyben lévő felelősségét megkövette a bajnoknőt:

»Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését.« – áll az egyesület hivatalos levelében.

Hatszoros olimpiai bajnokunk erre az alábbit válaszolta: »Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.«

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága a fentiekben idézett nyilatkozatokat figyelembe véve, az edzői tevékenység folytatását felfüggesztő döntését megszüntette, Csipes Ferenc részére próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki.

A döntés alapján az ügyet lezártnak tekintjük, a továbbiakban nem kívánunk nyilatkozni. Egyúttal tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy a közelgő sorsdöntő válogatóra, a hazai rendezésű Európa-bajnokságra és az olimpiára való tekintettel, a zavartalan felkészülés végett, ne keressék ezügyben az érintetteket.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik