Atlétika: világelső magyar U18-asok is készülnek a korosztály Eb-jére

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 19:20
null
Több magyar atléta is szépen teljesít az U18-as korosztályban, melyre július második felében Európa-bajnokság vár Szlovákiában.

Az elmúlt hetekben több megméretésen is remekül teljesítettek az U18-as korosztályt képviselő hazai atléták. Az ígéretek megmutatták magukat a kaposvári váltófutó országos bajnokságon, versenyeztek a győri diákolimpián, a legjobbak pedig a WA Continental Tour bronzkategóriájú viadalán is ott lehettek a fővárosi Lantos Mihály Sportközpontban.

A korosztály idei fő megméretése a július második felében esedékes, besztercebányai Európa-bajnokság lesz. A Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-referense, Scherer Tamás több biztató szereplésről számolt be honlapunknak.

„A váltófutó országos bajnokságon örömteli volt látni, hogy az U14-es és az U16-os korosztályban is nagyon sok váltó állt rajthoz, tehát megvan a széles bázisunk. Több remek teljesítményt láthattunk,

a tatabányai lányok például Molnár Viktória, Rózsahegyi Bori, Merényi Fanni és Pfiszterer Dorina összetételben 46.44 másodperces U18-as egyesületi rekordot állítottak fel.

Az ígéreteink kitűnő állapotú, felújított pályán bizonyíthattak, Kaposvár remek házigazdája volt a váltó ob-nak.”

A magasugró Bátori Lilianna is vezeti az U18-as világranglistát Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média

A győri diákolimpia azért is volt fontos a korcsoport jeles képviselői számára, mert az ott elért eredmények megjelennek a világranglistán is, valamint a válogatásba is beleszámítanak.

„Győrben a nem megfelelő szélviszonyok ellenére is láthattunk kitűnő eredményeket, többen teljesítették az U18-as Eb-szintet. Kellemes gondokat jelent, hogy akad olyan versenyszám, melyben már három szintesünk is van. Az Eb-n ugyanakkor versenyszámonként két atlétánk indulhat. Ilyen a leány távolugrás, melyben Rózsahegyi Bori vezeti a világranglistát, míg Molnár Viktória a negyedik, Boczonádi Bora pedig az előkelő nyolcadik helyen áll.

Az európai rangsorban mindhárman top ötben vannak.

A 400 méteres síkfutószámban pedig Sákovics Janka, Keszthelyi Szonja és Pápai Nerina rendelkezik szinttel. Érdekesség, egyben elismerésre méltó dolog, hogy

Keserű Mirabellának három dobószámban, súlylökésben, kalapács-, valamint diszkoszvetésben is megvan a szintje.

Nála hamarosan ki kell kristályosodnia, hogy melyik lesz az a két szám, amelyikben részt vesz az Eb-n. Ugyanúgy nagyszerűen teljesít

a magasugró Bátori Lilianna, aki szintén korosztályos világranglista-vezető,

és az elmúlt időszakban Szlovéniában és Lengyelországban versenyzett kiválóan. A fiúknál három szintes van rúdugrásban és kalapácsvetésben is. Előbbiben Varga Iván, Fadgyas Vilmos és Balogh Nándor, utóbbiban Beke Zétény, Fülöp László, valamint Kelen Dávid érte el a kiküldetési szintet. Jelenleg tizenhét Eb-szintesünk van a fiúmezőnyben. A következő versenyek különös jelentőséggel bírnak, hiszen a június közepi U18-as ob-n és a július eleji, éppen besztercebányai U18-as válogatott viadalon mutatott teljesítmények is támpontot adnak a válogatáshoz.”

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség)

 

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
14 órája

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
16 órája

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
17 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
22 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

Atlétika
2025.09.08. 09:46
Ezek is érdekelhetik