Városnézés – távirányítással

KECSKÉS ISTVÁN jelenti PárizsbólKECSKÉS ISTVÁN jelenti Párizsból
Vágólapra másolva!
2002.09.20. 20:23
Címkék
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
Az aranycipôben játszó Ronaldinho (balra) aranyfejet érdemelt volna a bólintása után (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain jobb csapat az Újpestnél – ezt tudtuk.
A franciák könnyedén legyőzik majd a lila-fehéreket Párizsban – ettől tartottunk.
A futballban nincsenek csodák – ez pedig az az alapigazság, amely csütörtökön este is beigazolódott.
A Ronaldinho vezette PSG különösebb megerőltetés nélkül győzött az Újpest ellen, ám egy dolgot ne feledjünk el: a Megyeri útiak mindent megtettek, ami tőlük tellett. Az UEFA-kupa-mérkőzés azonban ismét rávilágított arra, hogy nem elég akarni a sikert, nem elég lelkesen küzdeni 90 percig, ennél ma már több kell. A második félidőben jobbára csak keresték a labdát az újpestiek és sajnos csak elég ritkán találták meg.

Magyar virtus a párizsi pályán

VARGA T. RÓBERT jegyzete

Ronaldinho újabb élménnyel gazdagodott a PSG–Újpest meccsen. Róla az ôrzôi minden mérkôzésen le akarják tépni a dresszt, a szurkolók úton-útfélen lesben állnak tôle származó ereklyében reménykedve, ám abban még aligha volt része, ami csütörtök este esett meg vele.
Történt, hogy a vb-gyôztes brazil a lefújás után unottan bandukolt az öltözôk felé, tán a könnyed gyôzelmen merengett, meg a pazar gólján, amikor egy kisebb magyar játékoskülönítmény stoppolta le (e napon elôször sikerült valakinek megállásra bírni), és a felé nyomuló újpesti labdarúgók közt volt az a Tamási Zoltán is, aki nem sokkal korábban még izomgörcstôl gyötörve az oldalvonal mentén ápoltatta magát, ám a kék szerelés megszerzése emberfeletti erôbedobásra késztette, s Tim Montgomery kezdôsebességét idézôen kezdett sprintelni Ronaldinho felé. Szegény Szélesi Zoltán (ô fogta egyébként a sztárt) pedig pár lépéssel a brazil mögött kullogva gyűjtötte bátorságát, miként merje megszólítani a bongyorkás frizurást, s már-már nyújtotta karját, hogy megérintse, mikor azt vette észre, hogy a csapattársa megelôzi, egy intéssel hátrébb tessékeli, majd meglapogatja a brazil vállát és már meg is volt a mezcsere. Szélesi habogott, talán mondott is valamit Tamásinak, de azt nem lenne illendô e helyütt idézni.
Ronaldinho pedig állt, s a rá jellemzô mosolyra görbülô szájjal nézte, amint a sértôdött játékos új skalp után néz.
A két újpesti megmutatta a világnak: nem csak futballozni nem tudnak jól, még a lovagiasság sem az erényük.
Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy a PSG simán nyer, sőt rögtön az elején Korolovszky Gábor fejesével a magyarok veszélyeztettek, és ha ehhez még hozzávesszük Tokody Tibor és Dejan Poljakovic elpuskázott lehetőségét, akkor… No, de hessegessük el ezt a gondolatot, mert ezen a mérkőzésen tényleg minden úgy alakult, ahogy a párizsiak eltervezték. Szabó András vezetőedző viszont úgy véli, hogy az Újpest nem játszott alárendelt szerepet a mérkőzésen, és ebben van is némi igazság, csak sajnos mindez az eredményben nem tükröződött.
"Sajnos három egyéni hiba eldöntötte a találkozót – értékelte a párizsi meccset Szabó András. – Lehet, hogy én elfogult vagyok a csapatommal, de a kispadról így láttam. Ez a meccs már elment, nincs mit tenni. Hogy továbbjuthatunk-e? Akkor mindenképpen, ha négy góllal nyerünk a budapesti visszavágón, no, meg akkor, ha nem követjük el ugyanazokat a hibákat, amelyeket Párizsban. Csapatomból leginkább Tokody Tibor és Korolovszky Gáborral vagyok elégedett, ők kicsit jobb teljesítményt nyújtottak a többieknél. A csatárokat nem bántanám a visszafogott teljesítményük miatt, nemcsak rajtuk múlt ez a produkció, hanem a középpályásokon és a védőkön is. Már korán cserélnem kellett, hiszen Rósa Henrik megsérült, és bár ő ugyan némileg hibáztatható lehet az első kapott gólért, de nem emiatt hívtam le a pályáról.”

Ronaldinho, a fékezhetetlen

A francia egyesületnek csupa kiváló játékosa van. Az egyik – és talán nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy a legjobb – a brazil világbajnok Ronaldinho. A támadó csütörtök este tarthatatlan volt, szinte csak szabálytalanul tudták őt szerelni. A sztárjátékost Szélesi Zoltán és Tamási Zoltán próbálta semlegesíteni – kevés sikerrel. Juhár Tamás sietett olykor a segítségükre, ám a védő egy keményre sikeredett szerelés után sárga lapot is kapott miatta.
"Nem volt könnyű, Ronaldinho egész más futballt játszik, mint egy átlag labdarúgó – mondta Szélesi Zoltán. – Sokkal gyorsabban gondolkodik, mint mások, egyszerűen kiszámíthatatlan. Lábbal és fejjel is veszélyes a kapura. A visszavágón talán egy kicsit könnyebb dolgom lesz, mint Párizsban volt, de igazán nem lehet felkészülni belőle. Még szabálytalankodni is nagyon nehéz ellene, olyan gyors. Sajnos, mezt nem tudtam vele cserélni, mert Tamási Zoltán megelőzött, de nem baj, lesz még egy visszavágó, és talán akkor megkapom a dresszét.”
A védelem három hibájáról Szabó András korábban már ejtett szót. A támadók kihagyásai azonban eltörpülnek a hátsó alakzat résztvevőinek bakijai mellett. A csatárok tették a dolgukat, ám a kevés helyzet közül egyet sem sikerült berúgniuk, így továbbra sem lőtt gólt nemzetközi kupamérkőzésen az Újpest francia egyesület ellen. A történelmi találatot többen is szívesen magukénak tudták volna, leginkább talán Kovács Zoltán, aki két évet futballozott Franciaországban, a másodosztályú Chateauroux együttesénél. A csatár igen népszerű errefelé, hiszen a Párizstól 250 kilométerre fekvő kisvárosból több szurkoló is csak miatta látogatott el a mérkőzésre.
"Sajnos, nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy magamban elterveztem – kesergett a csatár. – Szerettünk volna bravúrt elérni, de nem jött össze, ám én ennek ellenére is büszke vagyok arra, amit a csapat a PSG ellen nyújtott. Összességében nem kell szégyenkeznünk a játék miatt, csak sajnos három hiba miatt kaptuk a gólokat. A hazaiak minden egyes megingásunkat kihasználták, ezzel szemben mi nem tudtuk értékesíteni a lehetőségeinket. Ha rúgunk egy gólt, akkor most egészen más hangulatban beszélgethetnénk. Most azonban ez van, nem tudunk mit tenni. Illetve egy dolgot még igen, játszanunk kell egy nagyon jó mecscset a Megyeri úton a PSG-vel, ahol meg kell próbálnunk kisebb csodát tenni.”

Óvatosak lesznek a franciák

A másik oldal, ha nem is repkedett örömében az egekben, sokkal nyugodtabb volt.
Luis Fernandez, a PSG edzője nem okozott csalódást a párizsi szurkolóknak: a komoly eltiltásairól is ismert szakember ezúttal is előadott egy kisebb magánszámot. A játékosként 1984-ben Európa-bajnokságot nyerő szakember zakóban kezdte a mérkőzést, de a második félidő elején úgy döntött eldobja a felsőjét, és ingben irányította – meglehetősen látványos mozdulatokkal – a csapatát.
"Elégedett lehetek az eredménnyel, de ez még nem jelenti azt, hogy már a következő fordulóban vagyunk – mondta a francia szakember. – Tavaly a Rapid Wien ellen itthon négy góllal nyertünk, és azt hittük, már minden eldőlt, ehhez képest a visszavágó huszadik percében már az osztrákok vezettek két góllal. Na ezt nem akarjuk átélni többet. Itt van előttem a Bordeaux példája is. A Debrecen ellen egy éve nagyobb előnyt szereztek, mint mi most és mégis nagyon nehéz volt számukra a visszavágó. A második mérkőzés egész más lesz, mint a mostani volt. Azon az Újpestnek kell kezdeményeznie, többet kell támadniuk, talán jobban kinyílnak, mint tették ezt az első meccsen. Azért egy dolgot el kell mondanom még. Számomra kellemes meglepetést jelentett az Újpest játéka, az ellenfelünk kellemetlen perceket okozott nekünk, főleg a mérkőzés elején. Már csak ezért is óvatosnak kell lennünk a visszavágó előtt.”
A pénteki francia lapok közül a L'Equipe egyáltalán nem foglalkozik az Újpesttel. A lap kiemeli, hogy ezen a héten már a második csapat kapott három gólt a Parc de Princes-ben. Az 1–10-ig osztályozó lap szakírójának az újpestiek közül Tokody Tibor játéka tetszett a legjobban, ő 5,5-ös osztályzatot kapott, míg a mezőny legjobbja Ronaldinho volt, ő 6,5-est érdemelt.

A titokzatos telefonhívás

A lila-fehérek vereségére kisebb gyógyírt jelentett, hogy a péntek délelőttöt városnézéssel tölthették, csakhogy nem minden alakult úgy, ahogy ezt a klubnál eltervezték. A mérkőzésről visszatérő labdarúgókat és vezetőket rossz hírek fogadták, ám tegyük hozzá, hogy az elmúlt napok eseményeit figyelemmel követve kijelenthetjük, hogy nem meglepő az, ami az együttessel történt. A hírek szerint "valaki” Magyarországról feltárcsázta a párizsi magyar konzulátust és szinte utasításba adta, hogy a hivatal alkalmazottai ne segítsék az újpestiek pénteki programját. Ettől persze még megnézték a várost az újpestiek, de a programmódosítás és az indok egyáltalán nem elegáns.
A lila-fehéreknek az utóbbi napokban több kellemetlenséggel kellett szembesülniük. A klub vezetőit és szurkolóit igencsak meglepte, a Magyar Posta és a Szerencsejáték Rt. vezetőinek döntése, amely szerint felmondják az Újpesttel aláírt támogatási szerződést.
"Sajnos, már korábban is felkészültünk arra, hogy az állami szponzoraink úgymond politikai nyomásra elállnak a támogatástól – mondta Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója, aki a hét elején jelezte, hogy csak a PSG elleni találkozó után nyilatkozik e kérdésről. – Akárhonnan vizsgáljuk, e cégek lépése nem volt korrekt velünk szemben. A Szerencsejáték Rt.-nek már levélben jeleztük, hogy nem tudjuk elfogadni a döntésüket. A céggel fél éve él a szerződésünk, mi teljesítettük a feltételeket, de még egy fillért sem kaptunk meg. Érdekes… Mint ahogyan az is, hogy a cég vezetői többbek között azzal indokolták a felmondást: nem kaptak elég VIP-jegyet a mérkőzéseinkre. Levelet küldtünk a Magyar Labdarúgóligának, amelyben segítséget kérünk, jogi és erkölcsi értelemben egyaránt. Mi a magunk részéről felszámolási eljárást kezdeményeztünk a jogellenesen eljárt cégek ellen. Hétfőre rendkívüli taggyűlést hívtunk össze, amelyen tájékoztatjuk az érintetteket a jövővel kapcsolatban. Korábban a Magyar Fejlesztési Bank azért szállt be, hogy tiszta viszonyok legyenek a futballban, hogy behozza a saját cégeit. Sűrűn ellenőrizték a klubot, vagyis tisztán ment minden. Egyébként nem az első csapatra költöttük a pénzt, hiszen elég jól sikerült nyáron értékesíteni a játékosainkat és olcsóbban vettünk újakat, tehát mi az utánpótlást támogattuk a szponzori pénzekből, és nem akarjuk ezt elveszteni, hiszen ezen is múlik a futballunk jövője.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik