Újabb távozó Újpesten, a DVSC-ből pótolhatják – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 15:15
Huszti András visszatér a ZTE-hez (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport értesülései szerint eldőlt, hogy a ZTE-től a kölcsönvett jobbhátvéd, Huszti András nem marad az Újpest FC-nél, ugyanakkor már megvan, kivel pótolnák.

Az Újpest FC-nek május végéig kellene jeleznie a ZTE FC felé, ha élni kívánna a tavaszi szezonra kölcsönvett jobbhátvéd, Huszti András kölcsönszerződésében szereplő kivásárlási opcióval. Úgy tudjuk, a fővárosiaknál az a döntés született, hogy az Újpestben nyolc NB I-es meccsen szerepelt játékost nem szeződtetik, ugyanis a posztjára mar van egy másik kiszemeltje a vezetőségnek.

A kiszemelt a 20 éves, U21-es válogatott Baranyai Nimród, aki ebben az idényben 26 tétmeccsen szerepelt a DVSC-ben, egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott. A védőt a következő idényre is érvényes megállapodás köti a Lokihoz, így a klubjával is meg kell állapodni az átigazoláshoz.

Az Újpesttel kapcsolatos hír, hogy jelenleg, Husztin kívül három játékosnak jár le a nyáron a szerződése, de Banai Dávid, Matija Ljujics és Simon Krisztián esetében is van esély a hosszabbításra.

A héten folytatódhatnak a keretet érintő bejelentések. Információink szerint Baranyain kívül több magyar U-válogatott játékost figyel a klub. Azt egyelőre nem tudni, mikorra dől el az edzőkérdés Újpesten, Mészöly Géza vezetőedzőnek lejár a szerződése és a klub hétfőn bejelentette az edző távozását.

Labdarúgó NB I
2024.05.27. 15:42

Az Újpest nem hosszabbítja meg Mészöly Géza lejáró szerződését – hivatalos

A rutinos tréner februárban vette át a lila-fehérek irányítását.

 

Kerestük a klubot, de az Újpest FC átigazolási sajtóhírekre nem reagál.

 

Legfrissebb hírek

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Damir Krznar a Nyíregyháza elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 09:10

Ha Gera Zoltán csapata „besegít”, vasárnap bajnok lehet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 13:49

„Csodás érzés, hogy a saját kezünkben a sorsunk” – a Nyíregyháza Újpesten biztossá teheti a bennmaradását

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 12:23

Már nem Szakály Péter az Újpest vezető játékosmegfigyelője

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:05

Megműtötték Huszti Andrást, az idényben már nem segítheti a Fehérvárt

Labdarúgó NB I
2025.05.13. 22:27

Szabó István: Ez a három pont az életünket jelentheti

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 08:43

Egy piros lap és más semmi: döntetlennel zárult a ZTE és az Újpest összecsapása

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 14:50
Ezek is érdekelhetik