Sportlövő Eb: Péni István 10. lett összetett puskában

Patai Gergely (Eszék)Patai Gergely (Eszék)
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 11:58
Péni István érte el kedd délelőtt a legjobb magyar eredményt egyéniben (Fotó: Árvai Károly, archív)
Fortuna ezúttal nem fogta a mieink kezét, a férfi puskások három testhelyzetű számában Péni István kevesebb belső tízese miatt csúszott le a döntőről az eszéki Európa-bajnokságon.


„A méltó felvezetés után jöhet az Európa-bajnokság érdemi része” – írta a Glas Savonije regionális horvát lap a sportlövők kontinensviadaláról, amely a 300 méteres számokkal már egy hete elkezdődött, de párizsi kvótákat kedden, a puskásoknál osztottak először. Élet költözött az eszéki Pampas lőtérre, amelyet nem mostanában adtak át, ám a szervezők az Eb-re „leporolták” a létesítményt – a férfi 50 méter összetett fináléja előtt húsz perccel még porszívóztak a lőállásoknál, míg odakint a virágcserepeket törölgették gondosan.

Nem sokon múlt, hogy magyar puskást is szólítsanak a döntőre. A kiegyensúlyozottan versenyző Péni István ugyanannyi kört, de eggyel kevesebb belső tízest lőtt az alapversenyben, mint a francia Lucas Kryzs, így nem került be a legjobb nyolc közé. Ha utolsóra kilences helyett tízest lő az UTE klasszisa, az ötödik helyen jut tovább, ehelyett tizedikként zárt – nemhiába, a sportág szépsége és fonákja is egyben, hogy apróságok döntenek.

Péni profizmusát mutatja, hogy amint kilépett a lőállásból, edzője, Kissné Oroszi Edit táblagépén visszanézte a sorozatait, és levonta a tanulságokat, elvégre biztos kvótásként már az olimpiára készül. Hári Péternek nincs párizsi repülőjegye, ám a térdelő és a fekvő testhelyzet után úgy tűnt, Eszéken megválthatja, ugyanis sorra lőtte a tízeseket, és vezette az élő tabellát. Az álló sorozatok előtt csak egy szolid mosolyt engedett meg magának, a koncentrációval nem volt probléma, de nyolcasok, kilencesek is becsúsztak, így nem maradt esélye a döntőbe jutásra.

A nőknél Mészáros Eszter szinte lemásolta Hári szereplését, annyi különbséggel, hogy neki a fekvő sikerült gyengébben, a térdelő és az álló testhelyzetben fantasztikusan lőtt. A gödöllői puskás a fináléval együtt a kvótáról is lecsúszott, de a világranglistáról jó esélye van a kvalifikációra, a müncheni vk-viadalon tovább gyűjtögetheti a pontokat.

Előbb azonban még a pisztolyosok lépnek a reflektorfénybe, szerdán újabb négy kvóta talál gazdára Eszéken.

Kissné Oroszi Edit, szakágvezető: Szépen dolgoztak a versenyzőink, mindent megtettek, hogy a lehető legelőrébb végezzenek. Péni István épphogy lemaradt a döntőről, és Mészáros Eszternek is csak néhány kör hiányzott, egy testhelyzete „ment el” a háromból, a másik kettőt nagyszerűen megoldotta. Bízunk benne, hogy ott lesz az olimpián, és addig kiküszöböli a hibát. Hári Péter kiemelkedően versenyzett két testhelyzetben, sajnos az állója már a válogatóversenyeken sem volt olyan jó.
vélemény


SPORTLÖVÉSZET, EURÓPA-BAJNOKSÁG, ESZÉK
Férfiak. 50 m. Puska. Összetett. Európa-bajnok: Jon-Hermann Hegg (Norvégia) 462.3 kör, 2. Szerhij Kulis (Ukrajna) 461.1, 3. Patrik Jany (Szlovákia) 450.2, …10. Péni István 589 (az alapversenyben), …22. Hammerl Soma 586, …44. Hári Péter 583, …46. Pekler Zalán 582, …68. Somogyi Péter 572.
Nők. 50 m. Puska. Összetett. Eb: Chiara Leone (Svájc) 463.5, 2. Julia Piotrowska (Lengyelország) 460.8, 3. Emely Jaeggi (Svájc) 450.7, …22. Mészáros Eszter 587 (az alapversenyben), …31. Lovász Dorina 585, …50. Bajos Gitta 580, …64. Toma Dorina 577, 65. Dénes Eszter 577
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik