Fazekas Gergő: az edzőnk remek munkát végez

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 12:48
A Wisla Plock megvédte a címét a Lengyel Kupában
Fazekas Gergő úgy fogalmazott, Javier Sabaté vezetőedző remek munkát végez és nagyon jól építi az Orlen Wisla Plock férfi kézilabdacsapatát, amely idén a Lengyel Kupa után a bajnokságot is megnyerte.

„Fantasztikus érzés volt megnyerni a bajnokságot és a kupát is. A Plock–Kielce párharc elég magas színvonalat képvisel, talán ez az egyik legnagyobb derbi a kézilabdavilágban” – közölte a Telekom Veszprém által kölcsönadott irányító kedden a bakonyi klub honlapján. 

A Plock a bajnoki döntő első mérkőzését hazai pályán 22–22-es döntetlen után hétméterespárbajban nyerte meg a legutóbbi két szezonban Bajnokok Ligája-ezüstérmes Industria Kielcével szemben. A két csapat a vasárnapi visszavágón 20–20-at játszott egymással Kielcében, hetesekkel pedig 8–7-re ismét Fazekasék győztek. Az olimpiai kvótás magyar válogatott irányítója 12 lövésből hét gólt szerzett, ezzel – a kielcei Arkadiusz Morytóval holtversenyben – ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa. A rendes játékidő utolsó másodpercében Fazekas egyenlített, a hetespárbajban pedig két kísérlete volt, mindkettőből gól lett. A Plock vezetőedzője a spanyol Javier Sabaté, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Veszprém volt edzője. A Plock 2011 után lett ismét bajnok, összességében nyolcadik alkalommal, ráadásul idén a Lengyel Kupát is megnyerte, így 2008 után tudott ismét duplázni.

„Úgy gondolom, a kupában egy kicsit szerencsések voltunk azáltal, hogy ellenfelünk a Magdeburggal játszott egy iszonyatosan nehéz mérkőzést, ráadásul utaznia kellett közvetlenül a kupadöntő előtt. Így az egy simább siker lett” – mondta Fazekas a Lengyel Kupa 29–20-ra megnyert fináléjáról, amit május 5-én játszottak.

„A bajnoki döntőben kétszer is hetesekkel nyertünk, azt gondolom, most a szerencse is mellettünk állt. Egy hetespárbaj mindig kiélezett, lutri egy kicsit. De ezúttal minket segített a sors. Nagyon boldogok vagyunk, hogy 13 év után újra sikerült elhódítani a bajnoki címet, az edzőnk remek munkát végez és nagyon jól építi a csapatot” – szögezte le Fazekas.

Kézilabda
2024.05.26. 22:52

Férfi kézilabda: Fazekas Gergő főszereplésével lengyel bajnok a Plock – videó

A magyar irányító egyenlített a Kielce ellen a rendes játékidő végén, majd a hetespárbajban kétszer is eredményes volt.

 

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27
Ezek is érdekelhetik