Eb 2024: Bármilyen csoportba kerülünk, van esélyünk továbbjutni – Szoboszlai

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.18. 11:47
null
Szoboszlai szerint válogatottunk lehet az Eb legnagyobb meglepetése (Fotó: Szabó Miklós)
Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt a bolgárok elleni selejtezőről, a magyar válogatott esélyeiről a jövő évi Európa-bajnokságon, valamint azt is megemlítette, nem szeretné, hogy sztárként kezeljék azért, mert a Liverpoolban játszik.

„Minden a saját kezünkben volt. Lehet, ez volt a baj. Hogy megnyugodtunk – fogalmazott a magyar válogatott csapatkapitánya aBulgária elleni selejtezővelkapcsolatban. – Abban a pillanatban, amikor a középkezdésnél álltam, még én is kicsit elveszítettem a hitem, de tudtam, hogy ennek így nem lehet vége. Egy egyszerű meccsből aminek nagyon hamar vége lehetett volna – csináltunk egy ilyet, de egy perc után kapcsoltam és folytattam a dolgomat tovább.”

Szoboszlai Kerkez Milos kiállításának körülményeiről is ejtett néhány szót.

„Elmondtuk neki három nyelven is, hogy okosan játsszon és ne csináljon hülyeséget, erre az ötvenhetedik percben piros lap…”

Az első kalapos reményekkel kapcsolatban a középpályás elmondta, nem ezen volt a legnagyobb fókusz.

„Ha őszinték vagyunk, egy kicsit mindenki gondolkozott ezen is, de a legfontosabb cél a kijutás volt. Eddig arról volt szó, hogy a pótselejtezőből jussunk ki, most pedig már az első kalapról beszélünk, ami azért nagy ugrás. Jó lett volna persze, ha összejön, de ez most így sikerült.”

A Montenegró elleni selejtezővel kapcsolatban Szoboszlai elmondta, szerinte nem kellene evidensnek lennie, hogy mi legyünk az elsők a csoportban.

„Most elértünk valamit, amit már nagyon régen nem, szóval erre legyen most mindenki büszke. Azért tartunk itt, mert minden egyben van és mindenki tudja, mi a dolga. De persze jó lenne elsőként kijutni, hiszen a szurkolók is megérdemlik, hogy egy ilyen meccsel fejezzük be az évet.”

A Liverpool FC középpályása megemlítette azt is, hogyan változott meg a megítélése, miután a Premier League-be szerződött.

„Én nem lettem más ember, attól függetlenül, hogy a Liverpoolban játszom. Nem szeretném, hogy sztárként kezeljenek, mert ugyanolyan ember vagyok, mint ők. Csak csapatban tudjuk elérni ezeket az eredményeket, hiszen ez nem egyéni sport. Nem egyedül jutottam ki az Eb-re” – jelentette ki Szoboszlai.

Az interjú zárásaként a csapatkapitány magabiztosan beszélt a jövő évi Eb-esélyeinkről.

„Bármilyen csoportba is kerüljünk, van esélyünk továbbjutni. Onnan viszont már az összes mérkőzés ki-ki meccs, szóval menjünk, ameddig csak lehet és a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés.”

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

November 19., vasárnap
15.00: MAGYARORSZÁG–Montenegró, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00:
Szerbia–Bulgária
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 7 4 3 13– 6 +7 15
2. Szerbia 7 4 1 2 13– 7 +6 13
3. Montenegró 7 3 2 2 8– 8 0 11
4. Litvánia 8 1 3 4 8–14 –6 6
5. Bulgária 7 3 4 5–12 –7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik