„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 15:52
null
Kós Hubert bízik benne, hogy jövőre az Egyesült Államokban szurkolhat a magyar válogatottnak (Fotó: Kovács Péter)
Kós Hubert és Szoboszlai Dominik között sok a hasonlóság – ezzel részben egyet is tud érteni olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk, aki kedden a Puskás Arénában szurkolt a magyar válogatott vb-selejtezőjén. Így megragadtuk az alkalmat, hogy ezúttal ne csak az úszásról beszélgessünk vele.

„Nagyon tetszett a portugálok elleni meccs, nagyon bíztam benne, hogy meglephetjük őket, s szerintem valahol ez sikerült is, mert szereztünk két gyönyörű gólt. Nagyon nagy kár azért a harmadik kapott gólért, de jól tartottuk magunkat, és ez nagyon pozitív. A hátralévő meccseken biztos össze tudjuk szedni a három pontokat” – mondta Kós Hubert a magyar válogatott portugálok ellen 3–2-re elvesztett vb-selejtezőjéről, amelyet a helyszínen tekintett meg.

Videónkból az is kiderül, olimpiai bajnok úszónkat miért „fogják páran megutálni” a foci miatt, és mit érez, ha belép a Puskás Arénába. Azt is elmondja, mennyire ért vele egyet, hogy sok a közös benne és Szoboszlai Dominikban, továbbá hogyan viseli, hogy mostanság az úszó világversenyeken Magyarországon tőle várják az érmeket, az aranyérmet. Ezzel kapcsolatban beszélünk arról, hogy az Egyesült Államokban mennyire figyelnek az úszók mentális egészségére, Léon Marchand-nal téma-e köztük az esélyesség terhének elviselése, továbbá a drogproblémákkal küzdő Ryan Lochte esete is szóba kerül.

Zárásként pedig azt is elárulja, szerinte 2026-ban pályára lép-e a magyar válogatott a részben egyesült államokbeli világbajnokságon.

Úszás
2025.09.09. 18:11

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

„Szerintem 2027-ben és 2028-ban leszek életem legjobb formájában.”

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2 órája

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
14 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
22 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
22 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
23 órája

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
Tegnap, 13:30

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
Tegnap, 12:46

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:17
Ezek is érdekelhetik