Váratlan történésekkel szolgált a felvezetés kora este, egyik sem volt alkalmas lelkesítő ráhangolásra az oly nagyon várt magyar–portugálra.
Huszonegy éven aluli futballistáink élvezhetetlen meccsen, kilátástalan, enervált produkcióval játszottak döntetlent (1–1) Litvánia harmatgyenge csapatával, beárazva ezzel magukat európai selejtezőcsoportjukban. Velük egy időben az örmények csökkentették dublini döntetlenünk értékét, hiszen 2–1-re nyertek az írek ellen, megérdemelten.
Ez már ugyebár világbajnoki selejtező volt a mi csoportunkban, ahol persze a mi mérkőzésünk volt a keddi poén. Azt mondta Rossi kapitány, amellett, hogy valamennyi játékos úgymond, odateszi magát, élveznie is illene a meccset, hiszen az ellenfél a futballvilág igazi tekintélye, játékosai pedig ászok a javából. Plusz Cristiano Ronaldo, a klasszisok klasszisa – ki tudja, hányadik hatványon. Nem mellesleg 223. válogatott találkozóján szolgálva hazáját ezúttal.
Hogy élvezték-e a fiúk a meccs első felét, csak ők tudják, mi viszont ezúttal is láthattuk, hogy Varga Barnabás tudja a dolgát, Nagy Zsolt labdájából ezúttal is vezetést szerzett. A fantasztikus fejes előzménye volt, hogy a csapat roppant fegyelmezetten lassította a játékot, példamutató érettséggel kényszerítette mérsékletre a portugálokat.
Akikben azért persze hogy volt sebesség, lesték, figyelték a futballistáik, hol nyílik rés, adódik lehetőség. És ha igen… Így tartott csak negyedórán át az előnyünk.
De: döntetlen a szünetben, taktikus, összeszedett játék – ahogy optimista álmainkban.
Aztán szünet után addig egykapuztak a portugálok, amíg ha ziccerhez nem is, de tizenegyeshez jutottak. C. Ronaldo naná, hogy belőtte, nem zökkentette ki, hogy Tóth Balázs okosan kivárt, ameddig csak lehetett. Beállt a papírforma, és maradt is a végére, mert hiába jött újra Varga Barnabás, azonnal gólt kaptunk rá.
Ez van – láttuk.
Hogy mi lesz – meglátjuk.