Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 15:48
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott két mérkőzésen szerzett egy ponttal kezdte meg a világbajnoki selejtező F-csoportját, miután a mieink Dublinban 2–2-t játszottak az írekkel, majd a Puskás Arénában 3–2-es vereséget szenvedtek Portugáliától. Utóbbi mérkőzés után a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik Instagram-oldalán reagált.

Varga Barnabás egyenlítése után Szoboszlai Dominik Kerkez Milosnak passzolt volna, de a portugálok labdaszerzés után Joao Cancelo révén megszerezték a mérkőzést eldöntő gólt. A mérkőzés másnapján Szoboszlai Dominik Instagram-bejegyzésében utalt az ominózus jelenetre is.

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl és úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont. Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken. Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk” – írta Instagram-oldalán Szoboszlai Dominik.

 

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 2–3 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 61 473 néző. Vezette: Erik Lambrechts (Jo de Weirdt, Kevin Monteny) – belgák
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Szoboszlai, Styles (Vitális, 82.) – Bolla (Gruber, 90.), Tóth A. (Ötvös, 60.), Nagy Zs. (Lukács D., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Rúben Neves, Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha (António Silva, 87.), Joao Neves (Joao Félix, 79.) – Pedro Neto (Palhinha, 79.), Bruno Fernandes (Trincao, 66.), Bernardo Silva – Cristiano Ronaldo (G. Ramos, 87.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Varga B. (21., 84.), ill. Bernardo Silva (36.), Cristiano Ronaldo (58. – 11-esből), Cancelo (86.)

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Svédországtól a Kincsem Parkban a magyar amerikaifutball-válogatott

Amerikai sportok
13 órája

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.10.24. 19:52

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.10.24. 14:21

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 16:39

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20

Ezüstéremmel zárták a magyarok a Socca Women’s Aegean Cupot Krétán

Minden más foci
2025.10.23. 11:59

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 08:17

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53
Ezek is érdekelhetik