Szorosabb meccsek, újoncok és sok meglepetés, ilyen a 2024-es Eb

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 18:28
Grúzia újoncként a legjobb 16-ig jutott az Eb-n (Fotó: Getty Images)
Kialakult a 2024-es Európa-bajnokság elődöntőinek párosítása, már csak három mérkőzés van hátra a tornából. Az UEFA összegezte a torna eddigi történéseit és trendjeit.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség a honlapján összegzi az elődöntős párharcok kialakulásához vezető eseményeket. A legjobb négybe Spanyolország, Franciaország, Anglia és Hollandia jutott, de egyik válogatottnak sem volt könnyű dolga. A négy negyeddöntőből háromnál volt hosszabbítás, kettőnél pedig tizenegyespárbajra is sor került.

Az UEFA megjegyzi, hogy kiélezett, izgalmas mérkőzéseket hozott a csoportkör, melynek végeztével a debütáló Grúzia mellett Szlovénia is története során először jutott be az egyenes kieséses szakaszba.

A csoportharmadikok továbbjutása

Az UEFA úgy látja, hogy a csoportharmadikok továbbjutási lehetősége jó lehetőség a kevésbé esélyes nemzetek számára. 2016-ban Portugália csoportharmadikként nyert Eb-t, de továbbjutott a mieink mellett Izland, Szlovákia és Észak-Írország is. 2021-ben a négy továbbjutó csoportharmadikból három bejutott a legjobb nyolc közé. Csehország Hollandiát, Ukrajna Svédországot, Svájc pedig a franciákat győzte le.

A 2021-es tornán 24 csapatból 23-nak volt tétje a csoportkör utolsó fordulója előtt, és hasonlóan alakult idén is, hiszen csak Lengyelország volt biztos kieső. Igaz, voltak olyan válogatottak, amelyek biztos továbbjutók, sőt biztos csoportelsők voltak (Portugália).

Szoros mérkőzések

Az idei Eb mérkőzései rendkívül szorosak voltak. Mind a 24 csapat szerzett legalább egy pontot, az egyes csoportok első és negyedik helyezettje között 4.5 pont volt az átlagos különbség, ami a legkisebb az 1992-es Eb óta. A mostani tornán az átlagos győzelmi különbség 1.08 gól volt, ami a legalacsonyabb az 1992-es torna óta. Ez ráadásul nem az egyenes kieséses mérkőzések eredménye, ugyanis a csoportkör végeztével átlagosan 1.03 góllal nyert a győztes csapat.

A nagy csapatok szenvedését jól tükrözi, hogy a négy elődöntős csapat közül csak Spanyolország nyerte meg az összes csoportmérkőzését.

Egyenlő feltételek

Az Eb kiterjesztése hozzájárult az UEFA azon folyamatos célkitűzéséhez, hogy növelje az egész európai labdarúgás versenyképességét – írja az UEFA, hozzátéve: – A pénzügyi támogatás nyújtása az európai játék megerősítésének egy másik eszköze. Az Eb-t követően a tornából származó bevétel mintegy kétharmadát az UEFA mind az 55 tagszövetsége között újraosztja.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik