Videózások után büntetők, pontot csent a Juventustól a Cagliari

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 14:36
Dusan Vlahovics a sérült csapattársnak üzent a gólja után (Fotó: AFP)
Korán vezetést szerzett a Juventus, mégsem tudta legyőzni a Cagliarit a Serie A 7. fordulójának vasárnap déli összecsapásán, amelyen a VAR volt az egyik főszereplő, és mindkét gól 11-esből született meg.

Az első hat bajnokijából hármat megnyerő, hármon döntetlent játszó Juventus már a mérkőzés elején uralta a játékot, a saját kapuja elé szorította a Cagliarit. A 13. percben a torinói játékosok hevesen reklamáltak Livio Marinelli játékvezetőnél, aki előbb tovább engedte a játékot, majd jelezte, hogy VAR-vizsgálat következik. Kiderült, Teun Koopmeiners szöglete után a középre ívelt, Federico Gatti által a kapu mellé fejelt labda Sebastiano Luperto ujjhegyéhez ért, és bár a labda íve nem változott, mivel a védő keze a válla felett volt, a szabályok szerint büntetőt kellett ítélni.

A tizenegyest Dusan Vlahovics végezte el, és megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd a Lipcse elleni hétközi BL-meccsen súlyos sérülést szenvedett Gleison Bremer mezét emelte a magasba csapattársaival. 

A Juventus ezután is uralta a játékot, míg a szardíniaiak kontrákból próbáltak veszélyeztetni. A szünet után is voltak helyzetek mindkét oldalon, a Cagliari is el-eljutott a hazai kapuig, s az utolsó tíz percben az egyik támadása végén Roberto Piccoli Doulas Luizzal ütközve a Juventus 16-osán belül a földre esett. Hasonló jelenetsor következett, mint az elején: eleinte hiába reklamáltak a játékosok, Marinelli elhajtotta őket és továbbot intett, majd a VAR-szobából érkező információk hallatán mégis megállította a játékot. Ismét kiment a képernyőhöz, ameytől visszafordulva a tizenegyespontra mutatott.

A büntetőt ezúttal Razvan Marin értékesítette magabiztosan. A Juventusban Francisco Conceicao néhány perccel később megkapta második sárga lapját, és természetesen a pirosat is.

Marinelli nyolc percet hosszabbított, a Cagliari már a győzelemért támadott, a 95. percben Adam Obert a kapufát is eltalálta. A meccs utolsó jelenete egy Juventus-szöglet volt, amelyből Nicolo Fagioli szintén a kapufát találta el. Gól már nem született, a Cagliari pontot lopott a hét bajnokijából a negyediken ikszelő Juventus otthonából.

SERIE A, 7. FORDULÓ
Juventus–Cagliari 1–1 (Vlahovics 15. – 11-esből, ill. Marin 87. – 11-esből)
Kiállítva: Conceicao (89., Juventus)

KÉSŐBB
15.00: Bologna–Parma
15.00: Lazio–Empoli
18.00: Monza–Roma
20.45: Fiorentina–Milan

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Torino 3–2 (M. Thuram 25., 35., 60., ill. Zapata 36., Vlasic 86. – 11-esből)
Kiállítva: Maripán (20., Torino)
Atalanta–Genoa 5–1 (Retegui 24., 50., 74. – a harmadikat 11-esből, Éderson 60., De Roon 80., ill. Ekhator 83.)
Udinese–Lecce 1–0 (Zemura 75.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Como 3–1 (McTominay 1., R. Lukaku 53. – 11-esből, Neres 86., ill. Strefezza 43.)
Verona–Venezia 2–1 (Tengstedt 9., Joronen 81. – öngól, ill. Oristanio 2.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Napoli

7

5

1

1

14–5

+9

16

2. Internazionale

7

4

2

1

16–9

+7

14

3. Juventus

7

3

4

10–1

+9

13

4. Udinese

7

4

1

2

10–10

0

13

5. Milan

6

3

2

1

14–7

+7

11

6. Torino

7

3

2

2

12–11

+1

11

7. Atalanta

7

3

1

3

16–13

+3

10

8. Empoli

6

2

4

5–2

+3

10

9. Lazio

6

3

1

2

12–10

+2

10

10. Roma

6

2

3

1

7–4

+3

9

11. Verona

7

3

4

12–12

0

9

12. Como

7

2

2

3

10–14

–4

8

13. Fiorentina

6

1

4

1

7–7

0

7

14. Bologna

6

1

4

1

7–9

–2

7

15. Cagliari

7

1

3

3

5–11

–6

6

16. Parma

6

1

2

3

10–12

–2

5

17. Lecce

7

1

2

4

3–12

–9

5

18. Genoa

7

1

2

4

5–15

–10

5

19. Venezia

7

1

1

5

5–12

–7

4

20. Monza

6

3

3

4–8

–4

3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik