Csupasport: az IFBB többszörös bajnoka sikereivel mutat példát

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 21:07
null
Berkes-Vasvári Nikolett a testépítés szerelmese (Fotó: Csupasport)
Berkes-Vasvári Nikolett a testépítés szerelmese, férjével együtt sportegyesületet vezet. De ez nem volt mindig így, sokáig elképzelni sem tudta, milyen egy igazi konditermi edzés.

 

– Sok fitneszmodell rendelkezik gyerekkori sportolói múlttal. Önt is a régi élmények vezették be a testépítésbe?
– Egyetlen sporteredményem, hogy kislány koromban gólkirály lettem az iskolában, de erre ma nevetve emlékszem vissza, hiszen régebben nem sportoltam komolyan. Elképzelni sem tudtam magamról, hogy egyszer rendszeresen fogok edzőterembe járni, de egy találkozás megváltoztatott mindent. 2008-ban ismerkedtem meg a párommal, Berkes Lászlóval, aki ma a férjem. Ő már aktívan edzett, és a hatására én is elmentem konditerembe. Vettem egy nyolcalkalmas bérletet, közben pedig azon csodálkoztam, hogy van harmincalkalmas bérlet is. Még kérdeztem is magamtól, hogy vajon ki lehet annyira elszánt, hogy harmincalkalmasat vásárol, aztán a következő alkalommal már én is azt választottam.

– Mennyi idő múlva indult az első versenyen?
– 2009-ben történt az említett bérletvásárlás, rá két évre neveztem egy fitneszmodellversenyre. A férjem ekkor már versenyfelkészítéssel foglalkozott, ő biztatott, hogy tegyek próbát, nekem pedig tetszett az ötlet, noha nagyon kevés önbizalmam volt. Nem akartam profi kártyát, nem voltak komoly céljaim a versenyzéssel, mégis újra és újra színpadra álltam. Ahogy formálódott a testem, úgy lettem egyre határozottabb, és 2016-ban nemzetközi színtéren is indultam, méghozzá Arnold Schwarzenegger versenyén. Második helyezést értem el, rá néhány napra egy németországi versenyen szintén második lettem, az ezt követő szlovákiai versenyt megnyertem és megszereztem a profi kártyát. Innen már nem volt visszaút, szó szerint a sportág szerelmese lettem.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
16 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik