Elkezdődött a Nemzeti Vágta

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 22:27
null
Fotó: Facebook/Nemzeti Vágta
Pénteken a nemzetközi rendőrlovasversennyel kezdődött el a 18. Nemzeti Vágta Szilvásváradon a Lipicai Lovasközpontban. Szombaton már színesebb és sűrűbb lesz a program, de a döntőket csak vasárnap rendezik meg.

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az idén háromnapos Nemzeti Vágtát, ami Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovasversenye. Ezúttal több mint száz lovas indul Szilvásváradon. Az egyedülálló lovasünnep nemcsak sportesemény, hanem a magyar hagyományokra, tradíciókra épülő kulturális, turisztikai és gasztronómiai fesztivál is egyben. A szervezők célja – akárcsak a legelső Nemzeti Vágta esetében –, hogy az esemény felelevenítse, ápolja, és új tartalommal gazdagítsa Magyarország lovas hagyományait, illetve hogy építse az országimázst. 

A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban zajló háromnapos rendezvénysorozat csúcsa természetesen vasárnap lesz, ekkor rendezik a legtöbb döntőt és a leginkább látványos versenyeket, de péntekre és szombatra is jut esemény bőven. Pénteken tartották a nemzetközi rendőrlovasversenyt, amelyen szimultán gyorsasági és ügyességi versenyben, lövészetben, tűz- és hordóugratásban is összemérték ügyességüket a hazai és nemzetközi indulók, győztest azonban ezekben a számokban is csak vasárnap hirdetnek, a finálék után. 

Szombaton az érdeklődők a 14–17 éves korosztályt láthatják a kishuszárvágtában és a 10–13 évesek is megküzdenek egymással a huszárgyerekvágta előfutamaiban, akárcsak a felnőttek a Nemzeti Vágta előfutamaiban. A fogatvágta, a kocsitolóverseny előfutamai, a Győri Ördöglovasok produkciója, valamint a méneshajtás sem marad ki a szombati programból. 

 

Legfrissebb hírek

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Megvannak a Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok

Egyéb egyéni
2025.08.27. 09:52

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35
Ezek is érdekelhetik