LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–MTK BUDAPEST 3–1 (3–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 532 néző. Vezette: Kovács Imre
Gólszerző: Kártik (12. – 11-esből), Ubochioma (18.), Slogar (45+1.), ill. Németh K. (90+1.)
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
Átszervezte kezdőcsapatát a kilencedik fordulóra Kuttor Attila, a Kazincbarcikai SC vezetőedzője. Azok után, hogy a múlt héten a bennmaradásért zajló harcban közvetlen riválisnak tartott ZTE vendégeként öt góllal kikapott az újonc, Varazdat Harojan, az örmény válogatott védő kikerült a csapatból, ahogyan a fiatal Boros Zsombor is. Könyves Norbert, a rutinos támadó kisebb betegsége után csak a cserék között kapott helyet, Berecz Zsombor pedig felső légúti megbetegedése miatt még a kispadra sem tudott leülni. Így négy új labdarúgó szerepelt a kezdőben, illetve Sós Bence ezúttal nem a négy védő egyike volt, hanem középpályást játszott, míg Meshack Ubochioma szokatlan helyen, nem a szélen, hanem az ék, Blessing Eleke mögött igyekezett segíteni a támadásokat.
Az MTK Budapestet irányító Horváth Dávid a sorozatban aratott három győzelem, valamint annak ellenére, hogy az előző két bajnokin gólt sem kaptak, változtatott a védelem összetételén, a belső hármasból a kispadra került Szépe János, míg lehetőséget kapott Széles Imre. A vendégek vezetőedzője a meccs előtt úgy nyilatkozott, a támadójáték erősítése érdekében döntött a változtatások mellett.
Ennek volt is nyoma a mérkőzés elején, hiszen mezőnyfölényt harcolt ki az MTK, jóllehet a széleken futballozó játékosok magasan helyezkedtek, Molnár Ádin és Kerezsi Zalán mögött nagy területet kellett felügyelnie a három védőnek és az előttük szűrő Kata Mihálynak.
A szabadon maradt helyeket futotta meg néhányszor a Kazincbarcika, és Meshack Ubochioma előbb tizenegyest harcolt ki, amelyet Kártik Bálint értékesített, majd előbbi játékos jól zárkózott fel a kontrához, amelynél a Blessing Elekétől kapott labdát küldte a kapuba. Kevesebb mint húsz perc elteltével két góllal vezetett a további lehetőségeket is kidolgozó újonc!
A budapesti kék-fehérek 0–0-nál, majd 0–2-nél jártak közel a gólszerzéshez, de erőteljes játékuk messze nem azt hozta, amit vélhetően szerettek volna. A KBSC ugyanis szépen hozta az ilyenkor szokásos védőjátékát, ráadásul az első félidő hosszabbításában Széles Imre nagy hibáját, elpasszolt labdáját kihasználva Martin Slogar is betalált, 3–0!
Háromgólos hátrányban négyet cserélt a vendégek vezetőedzője a szünetben, két védőjük, Kádár Tamás és Széles Imre is az öltözőben maradt. Négytagú hátsó alakzatra állt át az MTK, Varju Benedek mellett új trió, Szépe János, Vitályos Viktor és Kovács Patrik szerepelt. Jobban nézett ki így az együttes, de a tetemes hátrány ledolgozása nem volt benne a játékában. A Barcika mélyen védekezett, jól tömörült, míg a kontrajátéka gólszerzési lehetőséget hordozott magában. Blessing Eleke talált be kevés híján a második félidő elején, majd Martin Slogar már gólt szerzett, de a VAR a vizsgálat után érvénytelenítette.
A vendégek átlövésekkel próbálkoztak, Bognár István volt aktív a fehér mezesek közül. A játék a hazai térfélen zajlott, ám a sárga-kékek ellencsapásai a hajrában adtak munkát Demjén Patriknak, az MTK kapusának. Noha a ráadásban szépített az MTK, ennek nem volt jelentősége, a mérkőzést a jól védekező, remekül kontrázó Kazincbarcika megérdemelten nyerte meg az erre a bajnokira, főleg az első félidőre túlságosan is támadó szelleműre kialakított MTK-val szemben.
Az újonc tehát az Újpest (2–0) után egy másik patinás budapesti csapatot is megvert pályaválasztóként, és bár csak egy napig, de kilépett a kiesőzónából.
AZ NB I ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Paksi FC | 8 | 5 | 3 | – | 22–12 | +10 | 18 |
2. Ferencvárosi TC | 7 | 4 | 2 | 1 | 16–6 | +10 | 14 |
3. Debreceni VSC | 8 | 4 | 2 | 2 | 11–10 | +1 | 14 |
4. MTK Budapest | 9 | 4 | 1 | 4 | 18–16 | +2 | 13 |
5. ETO FC Győr | 7 | 3 | 3 | 1 | 15–9 | +6 | 12 |
6. Puskás Akadémia | 8 | 3 | 1 | 4 | 12–15 | –3 | 10 |
7. Kisvárda | 7 | 3 | 1 | 3 | 7–13 | –6 | 10 |
8. Újpest FC | 8 | 2 | 2 | 4 | 12–12 | 0 | 8 |
9. Diósgyőri VTK | 8 | 1 | 5 | 2 | 12–16 | –4 | 8 |
10. Kazincbarcika | 8 | 2 | 1 | 5 | 9–18 | –9 | 7 |
11. Zalaegerszegi TE | 8 | 1 | 4 | 3 | 15–15 | 0 | 7 |
12. Nyíregyháza Spartacus | 8 | 1 | 3 | 4 | 10–17 | –7 | 6 |