csupasport bannerhátsófüves banner

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 14:52
null
szabo aron
Jóború László 1:10:07-es idővel győzött a 16 kilométeres Garmin WTF Spartacus futóversenyen.

Az aranyérem megszerzésének szándékával érkezett a versenyre?

Általában minden versenyre úgy megyek, hogy érmet szeretnék, s ebben benne van az arany is, és ez most is így volt – mondta el Jóború László. – Azért választottam ezt a versenyt, mert régen indultam már aszfaltos eseményen, ultratáv és terepverseny pedig volt bőven az elmúlt időszakban. Egyáltalán nem bántam meg, remekül éreztem magam.

 

Milyen volt a verseny?

Gyors volt a pálya, nagyszerűen lehetett haladni rajta, de voltak emelkedők, ahol bizony visszavettem a tempóból. A fordulópontnál a második helyen haladtam, de az utolsó két kilométeren gyorsítottam és elhúztam az ellenfelemtől, innentől pedig már meg tudtam tartani az első helyet. Szoros verseny volt, nagy csata zajlott. 

Szeretem az ehhez hasonló családias eseményeket, sok ismerőssel futunk össze, de sokszor nyomást tesznek rám, mert a rajt előtt már mondogatják, hogy úgyis én győzök…

Így még jobban oda kellett tennem magam, hogy eleget tegyek az elvárásoknak. Összességében elégedett vagyok az elért eredményemmel, ahhoz képest, hogy elsősorban ultrákat futok, jó kis verseny volt ez a rövidebb távú. Más az Ultra Tisza-tó, az Ultrabalaton vagy az Ultra-Trail Hungary, ezekre a nagy versenyekre csak a teljesítés miatt megyek, de az ilyen aszfaltos gyors pályákon igenis kiemelkedő eredményt szeretnék elérni. Örülök neki, hogy mind az ultratávok, mind a rövidebb távok remekül mennek.

Fotó: Suhanj6!

Ezúttal mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Talán egy kissé az emelkedők, de egyáltalán nem voltak vészesek. Négy harmincötös tempóban tudtam haladni. Elképzelhető, hogy lehetett volna gyorsabban is futni, de éppen annyi energiát tettem bele, amennyi kellett. Egyébként szeretek tartalékolni a végére, nem célom, hogy korán ellépjek a többiektől. Az UTT-n például már az elején elhúztak tőlem, sokáig csak az ötödik helyen haladtam, végül a második lettem.

Nemrégiben a Suhanj6!-on vett részt, ahol 66.573 kilométert tett meg hat óra alatt, de nézzünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőt tekintve?

Jön az ősz, indulnak a hosszabb ultrák, meglátjuk, hogy mire tudnak rávenni a futóbarátaim. Az biztos, hogy néhány versenyen még rajthoz állok ebben az esztendőben.

 

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
Tegnap, 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25
Ezek is érdekelhetik