Csupasport: Spartan, terepfutás, OCR – mindegyikben otthon érzi magát

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 22:55
Címkék
Havlik András a jövő évi OCR Európa-bajnokság miatt valamelyest háttérbe szorítja a terepfutást és a Spartant.

Mikor kezdte el a Spartant?
Kétezertizennégyben vettem részt az első Spartan-versenyemen – mondta a Csupasportnak Havlik András. – Crossfitedzésen hallottam a társaimtól erről a sportról, s egyből felkeltette az érdeklődésemet. Gyorsan elmentem az első megméretésemre, amely után vegyes érzések kavarogtak bennem. Nem ismertem az akadályokat, nem is mentek valami jól, ám célba érkezés után mégis már a következő versenyt tervezgettem. Kifejezetten tetszettek a kihívások, s megfogott a verseny hangulata.Mikor kezdte el a Spartant?
Kétezertizennégyben vettem részt az első Spartan-versenyemen – mondta a Csupasportnak Havlik András. – Crossfitedzésen hallottam a társaimtól erről a sportról, s egyből felkeltette az érdeklődésemet. Gyorsan elmentem az első megméretésemre, amely után vegyes érzések kavarogtak bennem. Nem ismertem az akadályokat, nem is mentek valami jól, ám célba érkezés után mégis már a következő versenyt tervezgettem. Kifejezetten tetszettek a kihívások, s megfogott a verseny hangulata.

A vegyes érzések ellenére később mégis visszatért a versenypályára.
Az első évben egy Sprint-versenyen voltam, a következőben már egy Trifectát is megszereztem. A harmadik esztendőben már három Trifectám volt, valamint részt vettem a Hurricane Heat katonai versenyen. Kétezertizennyolcban részt vettem életem első ultráján, amely nagyon tetszett, úgy éreztem, ez a fajta hosszabb távú futás jobban fekszik nekem. Az egyik barátommal mentem végig, mind a tizenhárom órát élveztem kint a pályán. Eddig egyébként három ultrát teljesítettem.

Milyen éve volt?
Az elmúlt két évben a terepfutás, illetve az OCR (olyan verseny, ahol futás közben akadályokat kell leküzdeni – a szerk.) miatt a Spartant valamelyest háttérbe szorítottam, úgyhogy idén csupán két versenyen voltam. Az egyik a Rakaca-tónál volt, a másik Komlón. Utóbbi kifejezetten jó sikerült, Beastben korosztályos második helyet értem el, életemben először állhattam a dobogón Spartan Race-en, egyértelműen ez az eddigi legjobb eredményem. Nem éreztem verseny közben azt, hogy a dobogóra is állhatok, igaz, a futás remekül ment. Tetszett, hogy dimbes-dombos, ám futható volt a pálya, szép volt az őszi erdő.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
16 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik