A szomszéd sportstratégiája – Csinta Samu publicisztikája

Minimum két okból indokolt foglalkozni az elmúlt hetekben „lemezbemutató” turnén járó romániai sportstratégiával: egyrészt, mert még sosem volt ilyen, másrészt, mivel az ország történetének első magyar sportminisztere, Novák Károly Eduárd vállalta fel e korszakos terv megalkotását és elfogadtatását. Az első kipipálva, az elfogadtatásra is mutatkozik kormányszándék, de azért hiba lenne teljes mértékben elfelejtkezni a közegellenállásról.

Kezdjük onnan, hogy csaknem két éve, 2020 decemberében Románia első paralimpiai bajnoka korlátozott lehetőségek, az ország sportmélyrepülése, valamint súlyos mentalitásbeli hiányosságok közepette látott munkához. Az azóta eltelt idő a bukás és a győzelem változatait egyaránt felvillantotta. A román sajtóban szinte havi rendszerességgel bukkannak fel szenzációs leleplezések, amelyek nyomán a miniszter azonnali távozását követelik. Az első támadások egyike a tokiói paralimpiai induláson tépelődő tárcavezetőt célozta, mert mi lesz a román sportból, ha az első embere az olimpiai indulásra teker, miközben az irodai bársonyszék gazdátlan. Ki fogja az idő alatt igazgatni a szervezetet? Aztán az a vihar lassan elült, a minisztérium bejárataira nem került lakat, az intézményi tevékenység hatásfoka cseppet sem csökkent az előző évekhez képest.

A Novák-ellenesek aztán „megmenekültek” attól, hogy a történelem első, hivatalban lévő miniszterként paralimpiai bajnokká lett sportolóját kelljen ünnepelniük, bár kevésen múlott, hiszen a csíkszeredai kerékpározó második lett a tokiói verseny 4000 méteres üldözőversenyében. Maradt hát a történelem első, hivatalban lévő miniszterének olimpiai érmes státusa, amit jobb helyeken önmagában is himnuszok és ódák öveztek volna. Bukarestben inkább a 2021-es olimpia ritka román érmeseinek fogadtatása jelentette a címlapsztorit, amiből Novák folyamatosan rosszul jött ki. Talán ő is követett el hibákat, de leginkább még változatlanul élő élsportolói identitásából fakadt az érmes sportolók iránti visszafogott, de elismerő viszonyulása. No meg a Romániát alkotó két nemzet, a román és a magyar kultúrája – akár ünneplési kultúrája – közötti különbségből.

Hasonló felszíni, illetve a sajátos finanszírozási módszereiket veszélyben érző egyes szakszövetségi vezetők övön aluli támadásainak közepette zakatolt az első miniszteri ígéretek között megfogalmazott sportstratégia megalkotási folyamata is. Illetve kezdetben egyfajta állag- és állapotfelmérés, amelyről korábban a kerékpáros-szövetség elnökeként alkothatott már némi képet, de arra a látleletre ő sem számított, amellyel az első vizsgálatok és elemzések szembesítették. Románia nemzeti össztermékének alig 0.6 százalékát fordítják sportra, nagyságrendileg évi 135 millió eurót, amit az alkohol- és dohányforgalmazás utáni adók 0.5 százalékával lehet növelni, aránylag könnyen kinyerhető volt a statisztikai adatokból. Talán az is, hogy a meglévő finanszírozás felhasználásának hatékonysága nem nagyon haladja meg a 20 százalékot. Ezen túl viszont ki gondolta volna, hogy 2021-ben nem léteztek reális adatok arról, hány igazolt sportoló van az országban. A listákon ugyanis bőven szerepeltek olyanok is, akik csak a keretszámok kikerekítését szolgálták, az állami és egyéb finanszírozások felszippantásához szolgáltak hát­országul. Egy átlagosnál lejjebb hatoló „mélyfúrásból” mindez azonnal kiderült, így a statisztikákat máris ki lehetett dobni, és elölről kezdeni a leltározást. Ma a nemzeti sportstratégia 224 ezer igazolt sportolóval számol, ezt szeretné Novák tíz év alatt kétmillióra kerekíteni.

Persze bőven van további javítanivaló is, mivel Románia az él-, az iskolai és szabadidősport tekintetében is a kontinens sereghajtói közé tartozik. A felnőtt lakosságnak például mindössze öt százaléka sportol, ezzel garantált az uniós országok közötti utolsó hely. Ezt a mutatót szeretnék 10–15 év alatt 30 százalékra javítani – amihez persze jelentős infrastrukturális beruházásokra is szükség van, hiszen kerékpárutak, futópályák, úszómedencék és egyéb létesítmények hiányában minden megmarad a fikció szintjén.

A több külföldi (magyar, francia, új-zélandi és más) mintát is figyelembe vevő, mintegy húsz konzultáción kikristályosodó, 375 szervezetet és 500 személyt – köztük edzőket, volt olimpikonokat, szövetségvezetőket – bevonó folyamat lezárásaként tette ki a pontot a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szakembergárdája a 120 oldalas dokumentum végére. Hogy az oktatási, védelmi, belügyi, szállítási minisztérium, valamint a Román Olimpiai Bizottság képviselői részvételével végső formáját elnyerő stratégia milyen mértékben felel meg a meghirdetett célnak – „egyszerű, közérthető, barátságos anyag szülessen” –, arról az épp zajló közvita állíthatja ki az első bizonyítványt, s ha minden rendben lesz, akkor 2023 elejétől életbe is lépne.

A piramis csúcsa persze az élsport, hiszen ez jelenik meg a hírekben, a bajnokok pedig az iskolai és a szabadidősport fejlődésének katalizátorai. A tavalyi, tokiói mélypont, a mindössze négy érem talán abban segítheti a sportstratégia kidolgozóit, hogy a közvélemény szerint ennél már nincs lejjebb. Az előrelépéshez a legfontosabb, hogy a szövetségek dolgozzák ki a saját hosszú távú stratégiájukat, állítja Novák, határozzák meg céljaikat a 2028-as, a 2032-es olimpiára, az addig rendezendő világ- és Európa-bajnokságokra. A miniszter annak körvonalazását is várja, hogy e tervek eléréséhez hány klubra, sportolóra, edzőre van szükség. Ehhez kellene társulniuk az edzőképzési elképzeléseknek, és az arra vonatkozó költségvetésnek is, ki mennyit akar utánpótlásra, illetve felnőttsportra költeni. A sportminisztérium csak ezek birtokában kezdheti el a célirányos finanszírozást. A stratégia egyik legfontosabb szempontja ugyanis a támogatás kiszámíthatósága a valóban érdemi munkát végzők számára.

A miniszter szerint a romániai sport elkövetkező tíz esztendejének magyar nyelven is elérhető „bibliája” minden bizonnyal rengeteg kifogást vagy akár jobbító hozzászólást is eredményez az elkövetkező hónapokban. A part előreláthatólag ott szakad majd, ahol a különböző minisztériumok által finanszírozott nagy klubok – Steaua, Dinamo – eddigi hegemóniája sérül. A messze legjobb körülményeket nyújtó mamutegyesületek ugyanis eddig szemrebbenés nélkül „lerabolták” a kisebbeket, hiszen a központi költségvetésből származó pénzeket az úgynevezett olimpiai pontok alapján osztották, ezt az összeget pedig többnyire a létesítmények fenntartására és a bérezésre használták. A fenntartó minisztérium részéről érkező, a teljes költségvetést nagyjából megduplázó pénzek ismeretében a helyzetet nyugodtan nevezhetjük diszkriminatívnak.

Az első lépést a könnyebb ellenállás irányába tervezik: a sportminisztérium mintegy négyszáz bázis adminisztrálását adná az önkormányzatok vagy magánklubok hatáskörébe. A következő az lenne, hogy valamennyi egyesület kerüljön át a privát szférába, helyezkedjen piaci alapokra. Ez nem az állami finanszírozás megvonását jelentené, hanem annak 16-17 sportágnak a prioritásként kezelését, amelyek 2032-ben jó eséllyel olimpiai érmeket szállíthatnak Romániának.

Románia közvitára bocsátott sportstratégiája összességében kiegyensúlyozott, érték- és teljesítményalapú finanszírozást tervez, nagyságrendekkel több rendszeresen sportoló felnőttet, a testnevelésórák számának megduplázását, egészségesebb fiatalságot vizionál. Ehhez persze új sporttörvény is szükségeltetik, erre is tesz javaslatot a dokumentum, elsősorban azonban alapvető kormányzati mentalitásváltást, amely az ország­imázs-formálás terén is „kártyát oszt” a sportnak. A romániai politikai kurzusok törékenységének ismeretében aligha lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy a tíz év múlva esedékes leltárt már nem Novák Károly Eduárd miniszter fogja készíteni. Arra azonban látszik esély, hogy ő rúgja be a motorokat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!