Háborús veszteségek – Csinta Samu publicisztikája

Az első hullám lecsengőben lévőnek tetszett, az emberek többsége pedig hatalmas sóhajt engedett szabadjára. Mert a számadatok is manipulálhatók, de jóval kisebb mértékben, mint egy bármilyen pontosan és gondosan megfogalmazott nyilatkozat. Márpedig az adatok a fertőzöttek számának kitartó csökkenését jelezték, a halálesetek örvendetes visszaszorulását, miközben egyre több gyógyult ember adhatott hálát Istennek, orvosnak, szerencsének, hogy megúszta az évezred első nagy világjárványát. Az összeesküvéselmélet-hívők pedig vérszemet kapva egyre nagyobb hangerővel kezdték hirdetni, hogy na ugye, nem volt ez több az átlagosnál kissé súlyosabb lefolyású influenzánál. Egyesek meg a gonosz érdekérvényesítéséről beszéltek a világrend, a béke, az emberi értékek ellen. Egyetlen tekintetben egyesültek a nézetek, abban a reményben, hogy rövidesen elfeledhetjük ezt az egész rémálmot.

Nem csoda hát, hogy az Európa-szerte újra erősödő fertőzéshullámot mindenki csalódottan veszi tudomásul. Emberi szempontok alapján szemlélve egyelőre nincs is jelentősége annak, hogy ez még az első görbe része vagy már a második eleje. Inkább a szembesülés a fontos, hogy mégsem ússzuk meg annyira könnyen, ahogyan azt az érinthetetlenségünkbe vetett beképzeltségünk alapján valószínűsítettük. És maradjunk csak tudatunk tiltakozó értetlenségénél, minden egyéb amúgy is csak következmény.

Néhány biztató hét után arra készültünk, hogy a jövőbe vetett optimizmusunk jegyében leírhassuk: az eredeti tervek szerint csaknem egy hét múlva kezdődne a tokiói olimpia. Meg hogy 2021. július 23-án tényleg elkezdődik, próbáljuk hát az egészet múló kellemetlenségnek tekinteni. Mert a sport visszatérése az öröknek hitt kerékvágásba minden egyébnél erősebben hirdeti az emberiség erejét. A japánok az indulóknak kialakítandó zöld folyosó létesítésével, a beutazók számának korlátozásával, végső esetben teljes mértékben nézők nélkül, de kivitelezhetőnek tartják a játékok megrendezését. A szervezők az egyszerűsítésre, a résztvevők – és természetesen a japán lakosság – biztonságának garantálására törekszenek, továbbra is az utóbbi az első számú rendezési szempont. A NOB is változatlanul elkötelezett az olimpia folytonosságának megőrzése mellett.

Csakhogy immár tanulmányok igazolják, hogy „vírusológiai” szempontból az egészségügyi dolgozók után világszerte az élsportolók számítanak a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportnak. Ismeretes, hogy a Testnevelési Egyetem kutatócsoportja 29 pozitív mintát talált öt sportág 290 versenyzőjénél végzett vizsgálatok során. A fertőzöttek kontingensét elsősorban a magyar úszóválogatottak alkották, de birkózóról, kajakosról, kerékpárosról és vívóról is kiderült, hogy elkapta a vírust. Az meg már egyszerű matematika, hogy ha tíz százalék fertőződött meg, az százszorosan meghaladja a teljes népességben tapasztalt számot. És ha az említettek többsége viszonylag tünetmentesen jutott is túl mindezen, ez korántsem jelenti, hogy nem fertőznek. Sőt, a kutatók szerint közülük mindössze egynél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja. És ez önmagában is aggodalomra okot adó megállapítás.

Ezek az adatok május közepén kerültek nyilvánosságra, de aligha veszítettek az érvényességükből. Ebben az első vége-második eleje közötti „senkiföldje” időszakban legalábbis nehéz szabadulni a gondolattól. Mi tagadás, attól is, miként lehetséges, hogy a sporttevékenységek többnyire erős korlátozások közepette való újrakezdése óta alig regisztráltak fertőzést a gladiátorok körében. Nyilván a labdarúgókra célozva elsősorban, miután a „rajtengedélyhez” jutók közül ők azok, akik sűrűn kerülnek egymással testi kontaktusba, testnedveik összekeverednek, egymás tarkójába lihegnek, a nyáltermelés fölöslegétől megszabadulás sajátos módjáról nem is beszélve. Hitelt érdemlő magyarázat, hogy a játékosok rendszeres vizsgálaton esnek át, ugyanakkor a futballbiznisz és egyben saját érdekeiknek megfelelően nem érintkeznek fertőzésgyanús személyekkel. Feltéve, ha ez egyáltalán lehetséges, mert ugye, a pályán kívül megannyi veszélyforrásnak vannak kitéve a családtagoktól a benzinkutasig. Vitatkozhatnánk azon, hogy emberhez méltó-e ez az ön- és egyéb cenzúrák által korlátozott életmód, de aligha érdemes, miután mindannyiunkat egyre szigorúbb védintézkedésekre biztatnak saját és környezetünk egészsége érdekében. Ugyanakkor például június végén az edzéseket elkezdő váci női kézilabdacsapat tíz játékosának lett pozitív a koronavírustesztje.

Azon azonban érdemes elmélkedni, milyen mértékben lehet tükre egy-egy ország közegészségügyi moráljának és állapotának az újra tetőző fertőzéshullám által érintett sportolók állapota. Mert itt vannak például a nyakunkon a futball Bajnokok Ligája Portugáliában tartandó rendhagyó végküzdelmei – miközben a hazai tisztifőorvosi járványügyi kockázati besorolás alapján Portugália a második, fokozott biztonsági kockázatot rejtő, úgynevezett sárga országok és térségek listájára került. A veszély első látásra talán nem tűnik annyira égetőnek, tekintve, hogy sajnos nem vagyunk közvetlenül érintve ebben a sorozatban, a szurkolók meg amúgy is a tévéközvetítésekre kénytelenek fanyalodni. A kontinens közepén élve azonban sem közegészségügyileg nem tekinthetünk el a nemzetközi helyzet fokozódásától, sem pedig a sport különböző rendszereinek újraindítása szempontjából.

A viszonylag szélcsendes időszakban a legtöbb európai országban sikerült befejezni – vagy befejezettnek nyilvánítani – a futball bajnoki és kupaküzdelmeit, ezzel teljesítve is a következő nemzetközi évad rajtjának egyik alapfeltételét. Romániában viszont még javában zajlanak az események, illetve újra veszélyeztetettnek tetszik a véghajrá, miután a bukaresti Dinamo hat játékosa is fennakadt a kéthetente ismétlődő tesztelésen. A keleti szomszéd labdarúgásának amúgy is kiesési gondokkal küszködő, erőteljes szurkolói befolyás alá kerülő nagy múltú klubja most épp a sorozat berekesztésének kierőszakolásán ügyködik. Sikerre aligha számíthat önmagában, ám most épp mindenki szívszorongva várja azon ellenfelek játékosainak a teszteredményeit, akik az elmúlt időszakban találkoztak a fővárosi piros-fehérekkel. És ha ezek ne adj isten megfertőződésről árulkodnának, az gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állítaná a sportág romániai vezetőit. Szertefoszlatva ezzel akár a története legnagyobb eredménye előtt álló, a Román Kupa döntőjére készülő Sepsi OSK álmait is. De ez már önző szempontnak tetszhet, legalább annyira, mint amennyire cinikus lenne azzal elintézni az egészet, hogy a Dinamo elestét írjuk a háborús veszteségek listájára.

Emeljük tekintetünket inkább távolabbi horizontok felé, felidézve azt az álláspontot, amely szerint ha a halasztott olimpia megrendezése is ellehetetlenül, akkor abból már – legalábbis a jelenlegi állás szerint – törlés lesz. Ami igencsak szívszorító lenne, és megszokott világunk olyan mértékű felforgatásával riogat, amilyenre változatlanul nem vagyunk felkészülve. Mert lehet a gazdasági szolidaritás számlájára írni a Brazil Labdarúgó-szövetség több mint hatmilliárd forint értékű, az élvonalban szereplő, a koronavírus-járvány miatt nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő klubok támogatását célzó gesztusát, de ezt egy 38 ezer áldozatot gyászoló, mégoly futballőrült országban sem lehet a gyakorlat szintjére emelni.

És korántsem csak pénzügyi meggondolásokból.