Varga Szilvia: nagy futás önerőből

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 20:01
Újabb nagyszerű teljesítés a terepultrafutók körében: Varga Szilvia a VérCse 100 távján 13:15:52 óra alatt küzdötte le a Gerecse és a Vértes emelkedőit és lejtőit – a kétgyerekes anyuka a felkészülésről, az edzésekről is beszélt a Csupasportnak.

Varga Szilvia ultrafutó hatalmas szenvedéllyel teljesít nem kis erőpróbát jelentő távokat, körbefutotta a Balatont, végigment az Ultra-Trail Hungary 112 kilométeres távján, legutóbb a VérCse 100 női pályacsúcsát döntötte meg – ez utóbbi kihívásról beszélgettünk vele.

„Sokáig gondolkodtam azon, elinduljak-e vagy sem a VérCse százason, hiszen tekintélyes távról van szó az erdőben, ráadásul egyedül nőként, esélyes volt, hogy rám sötétedik, és ez kissé bizonytalanná tett – mondta Varga Szilvia. – Még a rajt előtti hét közepén sem volt biztos, hogy nekivágok a távnak, mígnem végül pénteken eldőlt, hogy szombaton elindulok.

Az autómat a célnál parkoltuk le, hisz ez nem körpálya, hanem Tatabányáról a Gerecsén és a Vértesen át kell elfutni Oroszlányba.

Reggel a párom kivitt a rajthoz, fél hétkor már el tudtam kezdeni a pályát. Az első QR-kódnál túlfutottam, de hamar visszataláltam, és onnantól jobban figyeltem a pontokra. Szerencsére a kódok jelölése jó volt, így nem is volt több probléma. Negyven kilométerig nem volt semmi érdekes, ott viszont meglepett a családom, hoztak kólát, ez kicsit feldobott, de nem időztem sokat, mentem tovább, nem is siettem, a magam egyenletes tempójában próbáltam haladni. A pályacsúcs gondolata egyáltalán nem foglalkoztatott, néztem ugyan a korábbi női időket, de eszembe sem jutott, hogy a legjobbat megfutom, igazából a harmadik hely elérésére gondoltam magamban.
Aztán kilencvenöt kilométernél jutott eszembe, az eddigi teljesítés alapján ebből akár a legjobb idő is összejöhet, de először elhessegettem ezt a gondolatot, majd pedig száz kilométer után vált reálissá, hogy a mostani futásom jó eséllyel női pályacsúcs is lesz.”

Az ilyen nagy teljesítés után mindenki kíváncsi a felkészülésre, edzésmódszerre, úgyhogy Varga Szilviától is megkérdeztük, mit lehet a „műhelytitkairól” tudni...

„Edző nélkül készülök, ahogy mindig is, és szerintem ez már így is marad. Amire igazán odafigyelek, hogy a megfelelő edzésmennyiség meglegyen, azaz a heti száz-százhúsz kilométer immár hosszú ideje összejön. Pár hetente futok hosszabb távot, sokszor negyven-ötven kilométer felettit is. A hétköznapi edzéseimben szoktam tempós edzéseket is végezni, gyorsabb szakaszokat belerakni a futásokba, de ennél komolyabban nem végzek tudatos gyorsító munkát. Azt észrevettem, hogy nem vagyok nagyon gyors, de a tempót elég egyenletesen tudom hosszú távokon is hozni, különösen terepen, ami nagy előny a nagyobb kihívásokon.”

Varga Szilvia aprócska titka, hogy hosszú távon is egyenletes tempóban tud futni

Ha már hétköznapok…

Adva van a kérdés, hogy két gyerek mellett dolgozó anyaként mennyire nehéz ezt a sok edzést megoldani.
„A családom szerencsére támogat, a lányaim már kamaszok, így nem igényelnek nonstop figyelmet, hét közben este megyek ki futni, hétvégén pedig az egyik nap futok, és olyankor már előző nap elkészítem az ebédet nekik, a másik napot pedig általában velük töltöm. Egyébként is sokat kirándulunk, utazunk együtt, így nincs ebből probléma. Gyakran ők is eljönnek egy-egy hosszabb futás helyszínére meglátogatnak, ahogy most a VérCsén is.”
Említettük, hogy nem ez volt az első jelentősebb ultratávja – no de melyik volt a kedvenc az eddigiekből?
„A kedvenc és az, amire a legbüszkébb vagyok, nálam nem ugyanaz a kategória.

Most erre a pályacsúcsra nagyon büszke vagyok, ahogy az egyéni Ultrabalaton teljesítésére is, de a kedvenc a Korinthosz 160, amelyen terveim szerint idén is indulok.

A hosszú távokat amúgy is szeretem, amikor egész nap kint vagyok és igazán kifuthatom magam.”

VérCse előtt kell a Vérkör


A VérCse 100 instant kör, és annyiban tér el a többi QR-kódos kihívástól, hogy a hivatalos induláshoz teljesíteni kell a „kistestvérét”, a Vérkört, amelynek útvonala hetvenhét kilométeren halad a Vértesben. Mindkét kihívás a legrégebbi instant körök közé tartozik, és hatalmas népszerűségnek örvendenek.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik