A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

A vendégek keretéből Lékai Máté és Tóth Péter hiányzott. Csapatuk hét-nyolc perc után találta meg a portugálok nyitott védekezésének ellenszerét, és hat perc alatt 4-1-es sorozatot produkált, amelynek végén a meccs során először – és utoljára – vezetett. Támadásban tudatosan lassította a játékot a Ferencváros, amelynek egy ideig a védekezése is jól működött. A labdaeladásokat azonban hatékonyan használták ki a hazaiak, és a 18. perc elején megint kettővel jobban álltak. A hullámvölgy tartósnak bizonyult, négy gólra nőtt a különbség, amit a magyarok megfeleztek a szünet előtt. A második félidőt sokkal jobban, sokkal kevesebb hibával kezdte a Benfica, amely 24–18-ra elhúzott, ezzel a 36. percre eldöntötte a meccset.
A vendégekből hiányzott a meccs első harmadában látott átütőerő, ráadásul mivel többször is hibáztak a létszámfölényes támadások során, a portugálok az üresen hagyott kapuba találtak és a 44. percben már tízzel vezettek. Volt egy 15 perces időszak, amit 11–3-ra nyert meg a Benfica, amely a vártnál is nagyobb különbséggel győzött.
Nagy Bence kilenc, Ancsin Gábor öt góllal, Borbély Ádám három, Győri Kristóf két védéssel zárt. A túloldalon a volt veszprémi Mikita Vajlupov kilenc, Alejandro Barbeito és Ander Labayen Izquierdo hat-hat találattal, Gustavo Capdeville hat, Rangel Luan da Rosa öt védéssel vette ki részét a sikerből.
Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló FTC a következő fordulóban, november 11-én a Bartucz Lászlót, Palasics Kristófot és Sipos Adriánt foglalkoztató német MT Melsungen vendége lesz.
KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-LIGA, ELSŐ CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ, E-CSOPORT
SL BENFICA (portugál) FTC-GREEN COLLECT 38–25 (18–16)
Lisszabon, 201 néző. V: Carmaux, Mursch (franciák)
BENFICA: Capdeville, R. da Rosa (kapusok) – Barbeito 6, A. Borges, Cavalcanti, I. Fernández 5, Labayen Izquierdo 6, Moreira, Oliveras 2, Pagliotta de Andrés, J. Rodríguez 3, Sánchez-Migallón 3, F. Silva, Taboada 3, Vajlupau 7 (5), S. Valencia 3. Edző: Jesús Fernández
FTC: Borbély Á., Győri K. (kapusok) – Ancsin G. 5, Bujdosó, Csanálosi 1 (1), Csörgő, Debreczeni, Füzi 4, Horváth-Garaba, Győri M. 4, Juhász Á. 1, Karai, Koller, Kovacsics P., Nagy Bence 9 (3), Prainer 1. Edző: Pásztor István
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–0. 10. p.: 5–4. 17. p.: 9–8. 24. p.: 16–12. 33. p.: 19–17. 38. p.: 25–19. 44. p.: 30–20. 53. p.: 36–23
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 6/4
Az MT Melsungen 26–25-re nyert a svéd HF Karlskrona vendégeként. Bartucznak 14 védése, Siposnak egy gólja volt. Lukács Péter 11 góllal a norvég Elverum HB legeredményesebb játékosa volt az izlandi Knattspyrnufélagid Fram otthonában 35–29-re megnyert meccsen. Klubtársa, Máthé Dominik háromszor talált be. Imre Bence egy gólt lőtt a Német Kupa-címvédő THW Kielben, amely otthon 34–21-re verte meg a lengyel KPR Ostrovia Ostrowot. |
