Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 22:43
null
Az FC Barcelona mégsem Miamiban találkozik a Villarreallal (Fotó: Getty Images)
A Spanyol Labdarúgóliga keddi tájékoztatása szerint az előzetes hírekkel ellentétben mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona összecsapást a La Liga december 21-i hétvégéjén.

Mint ismert, a két klub korábban megállapodott abban, hogy a decemberi bajnokit Miamiban rendezik, és ehhez később hozzájárult a Spanyol Labdarúgó Liga is. A döntés ellen ugyanakkor több spanyol klub, köztük a Real Madrid is tiltakozott, mondván, a La Liga döntése megsérti a bajnokság integritását.

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

A királyi klub szerint a La Liga döntése megsérti a bajnoki verseny tisztaságát, Carvajal és Courtois nyilvánosan bírálta a Tebasék húzását.

A La Liga kedd este hivatalos közleményt adott ki, amelyben bejelentette: a mérkőzés promóterével folytatott megbeszélést követően, a Spanyolországban az elmúlt hetekben felmerült bizonytalanság miatt inkább lemondja a meccs megszervezését. Így a találkozót mégsem Miamiban, hanem az eredeti helyszínen, a Villarreal otthonában rendezik majd meg a karácsony előtti napokban.

„La Liga mélységesen sajnálja, hogy ez a projekt, amely történelmi és páratlan lehetőséget jelentett volna a spanyol futball nemzetközi terjeszkedése szempontjából, nem valósulhat meg. Egy hivatalos mérkőzés megrendezése határainkon kívül döntő lépés lett volna a bajnokság globális növekedéséhez, a klubok nemzetközi jelenlétének megerősítéséhez, a játékosok pozicionálásához és a spanyol futball nézettségének a növeléséhez is, egy olyan fontos stratégiai piacon, mint az Egyesült Államok”olvasható a liga hivatalos bejelentésében.

A közleményben leszögezték azt is, hogy a projekt teljes mértékben megfelelt minden előírásnak, és minden híreszteléssel ellentétben egyáltalán nem befolyásolta a verseny tisztaságát – álláspontjuk szerint mindezt az erre illetékes szervezetek is megerősítették.

„Az egyre versenyképesebb környezetben, ahol az olyan bajnokságok, mint a Premier League, vagy az olyan versenysorozatok, mint a Bajnokok Ligája, folyamatosan bővítik a bevételt generáló képességüket, az ehhez hasonló kezdeményezések elengedhetetlenek lennének a spanyol labdarúgás fenntarthatóságának és növekedésének biztosításához. Az ilyen lehetőségekről való lemondás akadályozza az új bevételekhez való jutást, és korlátozza a klubok beruházási- és versenyképességét” – tették hozzá a közleményben.

Végezetül megemlítették azt is, hogy bár decemberben nem jön létre a találkozó Miamiban, a liga továbbra is elkötelezett a hasonló ötletek iránt, mivel szerintük ez a klubok, játékosok és a szurkolók számára is egyaránt előnyös.

 

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
2 órája

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
4 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
6 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
12 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58
Ezek is érdekelhetik