Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 07:52
null
Hétgólos erődemonstrációt tartott Luis Enrique csapata (Fotó: Getty Images)
A PSG 7–2-es győzelmet aratott a Bayer Leverkusen vendégeként a Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában. A kilencgólos őrület után a 100. párizsi meccsét játszó Ousmane Dembélét Kylian Mbappé Aranylabda-esélyeiről kérdezték.

„Három mérkőzés, három győzelem, ez nagyszerű teljesítmény és ami a legfontosabb: a tabella élén állunk. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzések várnak még ránk, de továbbra is az a cél, hogy az első nyolc között végezzünk. Tavaly nem kezdtünk jól, úgyhogy emiatt különösen örülünk a három győzelemnek” – nyilatkozta az UEFA oldalának Ousmane Dembélé.

Az aranylabdás francia támadó sérülésből visszatérve csereként állt be a 63. percben, három perccel később pedig be is talált a Leverkusen kapujába a 100. párizsi meccsén. „Örülök ennek a mérföldkőnek, főleg, hogy a BL-ben és góllal ünnepelhettem. Még többet szeretnék. Mindent megteszek azért, hogy a PSG sikeres legyen. A Bayern Münchennel játszunk a következő fordulóban. Nagyszerű csapat, tavaly a BL-ben és a klubvilágbajnokságon is találkoztunk, nehéz mérkőzés lesz, de nagyon várjuk.”

A L'Équipe kérdésére válaszolva az Aranylabdáról és Kylian Mbappé formájáról is beszélt: „Nem változtatott meg. Remélem, jövőre Kylian Mbappé nyeri az Aranylabdát. Karrierje alapján megérdemli és a mostani idényt is jól kezdte, folyamatosan lövi a gólokat. Remélem, folytatja ezt és egyszer aranylabdás lesz.”

„Mindig nehéz idegenben játszani, a Leverkusen egy új projektet kezdett, így nehéz volt készülni rá, de megérdemelten nyertünk” – kezdte értékelését Luis Enrique. A PSG trénere ezt követően Vitinhát méltatta: „Csodálatos, ahogy a labdával kontrollálja a mérkőzést a legnehezebb időszakokban is. Támadásban és védekezésben is hatékony, pedig sokan kritizáltak engem, amikor a védekező középpályás szerepkörét bíztam rá. A BL-alapszakasz nehéz, de a három győzelem magabiztosságot ad.”

„Tavaly mindent megnyertünk, és idén is erre törekszünk. Nehéz lesz a címvédés, de megvan hozzá az önbizalmunk. Nehéz lesz, mert négy vagy öt csapat van a mi szintünkön. Ez a legnagyobb előnye a győzelemnek. Mielőtt nyernél, nem tudod biztosan, hogy képes vagy rá. Most már mindenki tudja Párizsban, hogy nekünk sikerülhet. Tovább akarunk fejlődni, és öröm nézni, milyen örömmel játszik a csapat” – nyilatkozta Enrique.

Bajnokok Ligája
11 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

A PSG ismét megmutatta, miért a BL címvédője és a mostani kiírás legnagyobb esélyese – Dembélé góllal tért vissza.

„Fájdalmas ez a hét-kettes vereség. Rosszul kezdtünk, egy szöglet után gólt kaptunk, de visszaküzdöttük magunkat. A harmincnyolcadik percig kiegyenlített volt a mérkőzés, majd az azt követő hét percben túl nyitottak voltunk és szétszedtek minket. Megbüntették a labdavesztéseinket, az a hét perc nagyon fájdalmas volt. A piros lap után háromvédős felállásról négy védőre váltottunk. Ehhez nem tudtunk megfelelően alkalmazkodni, túl sok területet hagytunk szabadon” – vélekedett Kasper Hjulmand, a Bayer Leverkusen trénere.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Bayer Leverkusen (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–7 (1–4)
Leverkusen, BayArena, 30 210 néző. Vezette: Jesús Gil Manzano (spanyol)
Leverkusen: Flekken – Andrich, Badé, Tapsoba – Arthur Soares, Equi Fernández (J. Mensah, 81.), Aleix García, Grimaldo – Echeverri (Maza, a szünetben), Poku (Ben Szegir, 63.) – Kofane (Belocian, 52.). Vezetőedző: Kasper Hjulmand
PSG: Chevalier – Hakimi, Zabarnij, Pacho, Nuno Mendes – Vitinha, Zaire-Emery (Ndjantou, 76.), Mayulu (Li Kang In, 63.) – B. Barcola (I. Mbaye, 72.), D. Doué (Lucas Hernández, a szünetben) – Kvarachelia (O. Dembelé, 63.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Aleix García (38., 54. – az elsőt 11-esből), ill. Pacho (7.), D. Doué (41., 45+3.), Kvarachelia (44.), Nuno Mendes (50.), O. Dembélé (66.), Vitinha (90.)
Kiállítva: Andrich (33.), ill. Zabarnij (37.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG3313–3+109
  2. Internazionale339–0+99
  3. Arsenal338–0+89
  4. Borussia Dortmund32112–7+57
  5. Manchester City3216–2+47
  6. Bayern München228–2+66
  7. Newcastle United3218–2+66
  8. Real Madrid227–1+66
  9. Barcelona3219–4+56
10. Qarabag225–2+36
11. PSV Eindhoven31118–6+24
12. Tottenham2113–2+14
13. Marseille2115–2+33
14. FC Bruges2115–3+23
      Sporting2115–3+23
16. Eintracht Frankfurt2116–603
17. Liverpool2113–303
18. Atlético Madrid3127–8–13
19. Chelsea2112–3–13
20. Galatasaray2112–5–33
      Atalanta2112–5–33
22. Napoli3124–9–53
23. Royale Union SG3123–9–63
24. Juventus226–602
25. Bodö/Glimt224–402
26. Pafosz3211–5–42
27. Bayer Leverkusen3215–10–52
28. Monaco2113–6–31
29. Slavia Praha2112–5–31
30. Villarreal3122–5–31
31. Köbenhavn3124–8–41
32. Olympiakosz Pireusz3121–8–71
33. Kajrat Almati3121–9–81
34. Benfica332–7–50
35. Athletic Bilbao221–6–50
36. Ajax220–6–60

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
1 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
3 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
3 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
11 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
11 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
11 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
11 órája
Ezek is érdekelhetik