Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

– Elérte célját, harminc órán belül teljesítette a világ egyik legnehezebb futóversenyét, a Spartathlont: elégedett? 
– Nem vagyok maximálisan az – mondta a Csupasportnak Hadi Attila, aki 28:41:47-es idővel teljesítette a Spartathlont. – Sajnos jött egy görcs a combomba, ami százhatvan kilométertől kezdve eléggé hátráltatott a mozgásban. A masszőrök sem tudták kimasszírozni, ha ez nem jön közbe, biztosan jobb időeredményt érhettem volna el. Azonban az utolsó tíz kilométeren már ez sem érdekelt, csak az volt előttem, hogy huszonkilenc órán belül beérjek a célba.

– Ezt is beleszámítva milyen volt a kétszáznegyvenhat kilométere?
– A rajtnál nagy volt a tömeg, ráadásul hátulról is kezdtem, így kellett négy kilométer ameddig a mezőny elejére tudtam verekedni magam. Ott összefutottam Mórocza Andreával, akivel egészen negyvenkét kilométerig mentünk együtt. Aztán a frissítőpontnál ő gyorsabban továbbment, én pedig egy kicsit elidőztem ott. Százhúsz kilométerig nagyon jó tempóban tudtam haladni, bár meleg lett, de ez engem nem zavart, estére pedig megérkezett a lehűlés és az eső. A gyors hőmérséklet csökkenés miatt sokan kihűltek, voltak olyanok, akiket kórházba kellett szállítani. Szerencsére engem nem igazán hátráltatott, amikor úgy láttam, hogy alábbhagyott az eső, akkor segítőim unszolására átöltöztem, de öt perc múlva megint elkezdett esni, s csak az utolsó tíz kilométeren maradt abba. Nem csak a célba érkezés, hanem mind a kétszáznegyvenhat kilométer elképesztő flow-ban telt. A helyiek nagyon szeretik ezt a versenyt, rengetegen szurkoltak és segítettek – még éjjel is –, Spártában, a célra fordulva pedig gyerekek futottak és kerékpároztak mellettünk a végéig. A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el.

– Semennyire sem zökkentette ki az erőteljes lehűlés?
– Mivel folyamatosan, már több mint 620 napja minden nap futok, így minden időjárási körülményt megszoktam már. Voltam kint esőben, hóban, fagyban, jégben, szélben, világosban és sötétben is. Minden rendben ment, nem hátráltatott különösebben a lehűlés, amikor teljesen át voltam ázva, akkor a segítőim gyorsan rám adták az esőkabátot és mentem is tovább. Természetesen előkerült az ősi jól bevált esővédő is, azaz a kukászsák, amely ismét remekül bevált, hiszen az alatta lévő vizes ruházat felmelegedett. Hogy mi volt a legnagyobb nehézség? Mentálisan feldolgozni, hogy mi lehet a combommal, miért nem múlik el a görcs, hiszen a frissítésem megfelelően működik. A problémán történő felülemelkedést nagyban segítette a családom folyamatos biztatása, akik még az éjszaka folyamán is szurkoltak. 
 

– Amikor rákerestem az ön nevére, ezt írta ki az internet: Hadi Attila alezredes, az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Rendeltetésű Szervek Huszárezred előkészítő törzsének parancsnoka. A katonaság mellett mennyire nehéz beiktatni a mindennapokban a futást? Illetve, ha jól láttam a befutóképeket, egyenruhában volt Leonidász szobránál.
– A befutó után a sátorba kisebb pánikot keltettem azzal, hogy elkezdtem felhúzni a katonai egyenruhámat… A célba érkezést követően néhány percre megfigyelésre a sátorba kellett maradni, a kísérőim pedig behozták a ruhát, az öltözés közben pedig a spontán kórházat üzemeltető orvosnő aggódva kérdezte, hogy miért öltözöm át, mit is akarok. Egy kis időbe telt, amíg megértettük vele, hogy katona vagyok, és az uniformisomban is szeretnék fotózkodni. Vicces volt, mert amint megjelentem Leonidász király szobra előtt egyenruhában és elkezdtünk fényképezkedni, a többiek abbahagyták a beérkező futók fotózását, és mindenki engem kapott lencsevégre. Talán nem mindennap látnak ilyet Spárta főterén… A Honvédségnél rengetegen gratuláltak a Spartathlon-teljesítésem miatt, és szeretném megköszönni, hogy rendre támogatnak a futásban. Reggelente érkezek a laktanyába, majd úgy, hogy ne menjen a munka rovására, elvégzem az edzést. Mi, katonák, szerencsések vagyunk, ugyanis napi egy óra kötelező testnevelésünk van, ami jót tesz az állománynak. Ezt a lehetőséget mindenkinek ki kell használni, így a megfelelő fizikai állapotot fent tudjuk tartani. Egyébként egy NATO beosztásból hazaérkezve kezdtem el futni, mivel azt mondták, negyven esztendősen már öreg vagyok a nagypályás futballhoz, így jött képbe a futás. Rájöttem, hogy a terep és a hosszútávfutás jön be nekem legjobban, így ebbe az irányba mozdultam el. Bár a terepfutás nekem jobban fekszik, mint az aszfalt, az elmúlt négy esztendőben három egyéni Ultrabalaton-teljesítésem volt, a tavalyival kvalifikáltam magam egyenes ágon a Spartathlonra. Egyébként Görögországban a két kísérőm is két katonatársam volt, s ahhoz képest, hogy ez volt nekik is az első ilyen alkalom, nagyszerűen megoldották a feladatukat. Tökéletesen alakult a frissítésem. Hetvennégy frissítőpontot tartalmazott a pálya, nekem pedig egy óra és tizenegy perc volt az állásidőm, ami nagyon jónak számít, hiszen átlagban nem töltöttem egy percet a pontokon. 

– Nézünk egy kicsit előre: visszatér még a Spartathlonra?
– Bevallom őszintén, bennem van az a kérdés, hogy mi lenne akkor, ha mindenféle probléma nélkül tudnék végigmenni… Habár nem egyszerű kijutni, de tervben van a visszatérés. Ahogy szokták mondani, addig kell ütni a vasast, amíg meleg…