Néhány éve a rendőröknek kellett kivenniük egy nyugdíjas hölgyet a körforgalomból, mert megállás nélkül csak körözött, mondván: szerette volna kipróbálni, hogyan fordul az autó. Futás közben ennél nagyobb köröket teszünk meg, és ha rendszeresen látogatjuk a futópályát, ráadásul nagyobb távot teljesítünk, jó néhány száz kör belekerülhet a lábainkba – mégpedig rendre ugyanabban az irányban haladva.
„Nagyon ritka, hogy valaki csak és kizárólag körpályán fusson, főleg nem olyan sokat, hogy az megterhelje az ízületeket – kezdte Lőrincz Olivér, a Fuss Te is Akadémia szakmai vezetője. – Azokon a tizenkét vagy huszonnégy órás ultrafutóversenyeken, amelyeket körpályán rendeznek, négyóránként megfordítják a mezőnyt. Ha pedig, mondjuk, egy kilométeres körpályán futunk, ott már olyan nagyok az ívek, hogy nincs érdemi jelentősége annak, hogy mindig egy irányba kanyarodunk.”
A kerékpáros mesteredzői végzettséggel is rendelkező Lőrincz Olivér hozzátette, az atlétáknál bevett gyakorlat, hogy a két szöges cipő nem teljesen egyforma, hanem idomul a balra kanyarodó pályához, de ez már tényleg csak a csúcskategóriát érinti. Ami pedig a monotonitást illeti, a futás egyébként is monoton sport, nem a körpályától lesz nehezebb a helyzet.
„Nem találkoztam még olyan futóval, aki arra panaszkodott volna, hogy hú, de unja a körpályát, vagy ezért adná fel a versenyt – folytatta Lőrincz Olivér. – Ezzel nem kell foglalkozni, van sok egyéb más kihívás futás közben.
A körözés ugyanúgy természetes, mint ahogy a nap felkel és lemegy. Ez azért is fontos, mert az agy is akkor érzi jól magát, ha remekül telik az idő futás közben.