Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 11:43
null
William Saliba marad az észak-londoniaknál (Fotó: Getty Images)
Fontos megállapodást jelentett be az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal: a csapat meghatározó középhátvédje, William Saliba hosszú távú szerződést írt alá kedden.

William Saliba így Gabriel Magalhaes, valamint az akadémiáról kikerülő Ethan Nwaneri és Myles Lewis-Skelly után a következő kulcsjátékos, aki a közelmúltban hosszabbította meg szerződését az Arsenallal. A Sky Sports információja szerint Saliba új szerződése 2030-ig szól.

„Otthon érzem magam itt. Remek csapatunk, kiváló keretünk és tökéletes edzőnk van. Ez a legjobb hely számomra. Minden egyes nap élvezem, amikor felvehetem ezt a mezt, és mindent megteszek a klubért és a szurkolókért – mostantól még többet fogok adni nekik” – fogalmazott a játékos az aláírást követően.


Saliba az elmúlt években a Premier League egyik legjobb védőjeként vált ismertté. A 2023–2024-es idényben mind a 38 bajnokin pályára lépett, az előző kiírásban pedig mindössze három mérkőzést kellett kihagynia. Összesen 140 tétmérkőzésen szerepelt az Arsenalban.

Mikel Arteta vezetőedző szintén kiemelte a játékos fontosságát: „Williamet minden játékos és stábtag szereti, ami mindent elmond a karakteréről és a hozzáállásáról. Felelősséget vállal, rengeteget fejlődött, és erős kapcsolatot épített ki a szurkolókkal. Tudjuk, hogy még sok van benne, és együtt fogunk dolgozni azon, hogy nagy trófeákat nyerjünk.”

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

„Nem vagyok az a típus, aki ilyenkor földre esik, pedig megtehettem volna... Az ellenfél könyökének nincs helye az arcomban.”

A klubvezetés emellett Bukayo Saka szerződéshosszabbításáról is tárgyal.

Legfrissebb hírek

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
1 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
14 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
16 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik