„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

„Nem hiányzik semmi”
Jürgen Klopp az említett forrásnak elmondta: egy percig sem érzi úgy, hogy hiányozna számára a mindennapi edzői munka. „Nem! Egyáltalán nem hiányzik” – fogalmazott. Bár szívesen figyeli korábbi csapata, a Liverpool FC játékát, nem érzi kényszernek, hogy minden hétvégén a tévé elé üljön. Inkább sportol, az unokáival tölti az idejét, vagy egyszerűen élvezi a szabadságot, amit 25 év folyamatos hajtás után most megengedhet magának.
Új szerepben: a Red Bull globális futballvezetőjeként
2025 januárja óta Klopp a Red Bull globális futballprogramjának vezetője – tanácsadója Lőw Zsolt –, ahol a játékfilozófia, az edzőképzés és az átigazolási stratégia összehangolása tartozik a feladatai közé. A cég több klubnál is érdekelt – RB Leipzig, Red Bull Salzburg, New York Red Bulls, Red Bull Bragantino, Paris FC, Leeds United –, így Klopp egyszerre több ország futballéletében vállal kulcsszerepet.
A döntés azonban nem mindenhol aratott osztatlan sikert: Németországban, ahol a Red Bull futballprojektje sokak szemében a hagyományokkal szembemegy, több helyről kritikát kapott. A Mainz szurkolói például transzparenssel üzentek neki: „Elfelejtettél mindent, amit érted tettünk?” Klopp erre úgy reagált: „Tudtam, hogy lesz ilyen. Mindenki gondolhat, amit akar – én azt csinálom, amit helyesnek érzek.”
Futball és üzlet határán
Klopp elárulta, hogy új szerepében sokszor szembesül a nagyvállalati működés nehézségeivel. „Korábban ha kimondtam, hogy valamire szükség van, az meg is történt. Most meghallják, de ez még nem jelent semmit” – mondta félig viccesen. Ugyanakkor élvezi, hogy ismét tanulhat és új nézőpontokkal találkozhat, miközben fiatal játékosok fejlődését segíti, vagy épp edzőknek ad tanácsokat.
Aggodalmak a futball jövőjével kapcsolatban
Az interjú egyik legélesebb része, amikor Klopp a FIFA és az UEFA tornáiról beszélt. A 32 csapatos klubvilágbajnokságot „a valaha volt legrosszabb ötletnek” nevezte, és értetlenül áll a 2030-ra tervezett 64 csapatos világbajnokság híréhez is.
„Nincs más megoldás, mint abbahagyni az újabb és újabb tornák szervezését, bővítését. A világ legjobb játékosainak egyszerűen nincs pihenőjük. Aggasztó, hiszen ez olyan, mintha a legnagyobb művészt minden este színpadra állítanád, amíg össze nem esik” – fogalmazott.
„Most végre van időm”
Klopp nem tagadja: az új életforma felszabadító számára. Elmondása szerint 25 év alatt szinte semmi ideje nem volt magánéletre – esküvőn például csak kétszer vett részt (a sajátján és az egyik barátjáén), moziban pedig összesen négyszer volt, ezek közül háromszor az elmúlt hetekben. „Most először érzem azt, hogy van választásom. Szabadságom van, és élvezem” – mondta.
A jövő
Bár Klopp nem zárja ki, hogy egyszer még visszatér a kispadra, jelenleg teljesen elégedett új szerepkörével. „Lehet, hogy hatvanöt évesen másképp gondolom, de most biztos vagyok benne: nem hiányzik az edzősködés.”