A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Vágólapra másolva!
2025.09.30. 12:04
(Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közzétette a tiltott anyagok és módszerek nemrég jóváhagyott listáját, amely a jövő év elején lép hatályba.

A szervezet honlapján megjelent jegyzéket ismertetve a WADA hangsúlyozza a főbb módosítások megismerésének fontosságát, hogy az érintettek elkerüljék a tiltott anyagok és módszerek véletlen használatát.

A jelentősebb változások között szerepel számos hormon- és metabolikus modulátor „feketelistázása”, amelyek táplálék-kiegészítőkben találhatók. A tiltott módszerekhez egy új szakaszt adtak hozzá a szén-monoxid nem diagnosztikai célú felhasználásáról, valamint a normál vagy genetikailag módosított sejtek használatára vonatkozó meglévő tilalomhoz a sejtkomponensek esetében. Ahhoz, hogy egy anyag vagy módszer felkerüljön a tiltólistára, meg kell állapítani, hogy megfelel-e a következő három kritérium közül legalább kettőnek: potenciálisan fokozhatja a sportteljesítményt, tényleges vagy potenciális egészségügyi kockázatot jelent a sportolókra nézve, vagy sérti a sport szellemiségét.

A dokumentumot rendre három hónappal a hatálybalépése előtt teszik közzé, hogy a sportolók, edzők, orvosok és más érdekelt felek megismerkedhessenek a módosításokkal. Végső soron a sportolók felelősek a szervezetükben talált tiltott anyagokért és a tiltott módszerek használatáért. A WADA felhívja az érintettek figyelmét, hogy ha bármilyen kétség merül fel egy anyag vagy módszer státuszával kapcsolatban, fontos, hogy tanácsért forduljanak a megfelelő – nemzetközi vagy nemzeti – doppingellenes szervezethez.

 

 

Legfrissebb hírek

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik