Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 10:42
null
Tíz év után visszatér a Chelsea-hez José Mourinho (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Benfica régi-új vezetőedzője öt és fél év után vezethet ismét csapatot a BL-ben, és mindjárt visszatérhet korábbi nagy sikerei színhelyére.

Pikáns párosítás a Bajnokok Ligájában: kedden a Chelsea a Benficát fogadja, amelynek új vezetőedzője José Mourinho, aki 2004 és 2007, majd 2013 és 2015 között is volt a Chelsea mestere, háromszor angol bajnoki címet, FA-kupát és háromszor Ligakupát nyert a londoniakkal.

Tizennyolc év telt el azóta, hogy először távozott a Chelsea-től. A BBC által megszólaltatott Tim Rolls, a Chelsea bérletese szerint a portugál sztáredző „rendkívül szívélyes” fogadtatásra számíthat: „Sokat tett a klubért. Háromszor nyert bajnoki címet, és mindent átalakított. Éppen húsz évvel ezelőtt nyertük meg az első PL-aranyat a vezetésével.”

Bár José Mourinho neve a hazájában elsősorban az FC Portóval fonódik össze, amellyel 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben BL-t nyert, mielőtt elkezdte felépíteni a Chelsea újkori sikercsapatát, edzői pályafutását a Benficánál kezdte 2000-ben. Előző csapatát, a török Fenerbahcét a BL idei selejtezőjében éppen a lisszaboniak ejtették ki, emiatt menesztették a Fenertől, ám hamarosan erre a sorsra jutott Bruno Lage, a Benfica trénere is, és a „sasok” elnöke, Rui Costa ekkor Mourinho számát tárcsázta… A mára talán fényét vesztő, de még mindig karakteres és szórakoztató „Special One” így öt és fél év után vezethet újra csapatot a BL főtábláján, legutóbb 2020 tavaszán a Tottenhamet irányította a nyolcaddöntőben az RB Leipzig ellen, mielőtt a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a sorozat.

Az UEFA honlapja megszólaltatta a kétszeres BL-győztes edzőt a visszatérése előtt.

„Ilyen a futball. Amikor elhagytam Portót, az első európai meccsem a Chelsea edzőjeként a Porto elleni volt. Az Inter edzőjeként ezerszer játszottam az FC Barcelona ellen, amelynél segédedzőként dolgoztam korábban. A Fenerbahce trénereként pedig meccseltem a Manchester United és a Benfica ellen. A Stamford Bridge-en háromszor nyertem meg a Premier League-et, történelmet írtam a Chelsea-vel. A történetem része a londoni klub – amely történetének pedig én vagyok a részese. A meccs előtt és után eszembe jut majd, hol vagyok, de közben szerintem figyelmen kívül tudom hagyni.”

Arra is válaszolt, milyen érzés visszatérni a BL-be: „Emlékszem egy meccsre, amelyen én a Real Madridnál voltam, Sir Alex Ferguson pedig a Manchester Unitednél. A találkozó előtt az irodájában megkérdeztem tőle: Sir, idővel változik a feszültség és az adrenalinlöket, amit az ilyen fontos meccsek előtt érzünk? Azt mondta: Nem, ez soha.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Chelsea FC (angol)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
15 perce

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
19 perce

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
5 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
6 órája

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
23 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:35

Trent Alexander-Arnold felépülése jól halad, pályára léphet a Liverpool ellen – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 19:21
Ezek is érdekelhetik